Kimegy Kati,
Ki a kertbe,
Tipeg arra,
Tipeg erre.
Ámul, bámul,
Rikkant, sikong.
Lepke pilleg,
Méhecske dong.
Csodás a fű,
A madárdal.
Ismerkedik.
A világgal.
Hát egyszer csak
Mit lát Kati?
Lenn a füvön
Leng valaki.
S milyen furcsa
Ismeretlen!
Ha ő mozdul,
Az is lebben.
Ha ujjával
Fenyegeti,
Az is vissza-
Fenyít neki.
Nézi Kati
Riadt szemmel.
Már mozdulni,
Lépni sem mer.
Már sírásra
Pittyed ajka.
De Kati nem
Félénk fajta.
Nagyot rikkant.
S lám, a másik
Nem szólal egy
Mukkanásnyit.
Nevet Kati.
Vidám, bátor. –
Nem fél már az
Árnyékától.