A többi, amelyben valami buta véletlen folytán nincs autó, az alsó polcra került, és ezekről Kobak csak szombaton törli le a port, mikor Mama nagytakarítást rendez a szobában. Miután már Mama is letörülte a port, Kobak kiteríti a szőnyegre autóskönyveit, kinyitja mindeniket ott, ahova autót rajzoltak, és megszámolja őket. Van nyolc piros rajzolt autója, öt kék, két zöld, egy sárga és egy fekete. Most a nyolc kis rajzolt piros autót egymás mellé helyezi, és – vigyázz, kész, rajta! – már meg is kezdődik a verseny. Egy Mercedes tör előre, a Trabant mindjárt az elején lemarad, kár is drukkolni neki, node sebaj, a kis piros Fiathatszáz egyre gyorsabban szalad, és – hajrá! – elhagyja a Mercedest, de még a Chervrolet-t is.
– Győzelem! Győzelem! – kiabálja Kobak, és a győztes autót lefényképezi. Vagyis lerajzolja. A kerekei a rajzon nagyobbak lesznek, mert ezek győztes kerekek, és a kormány mellé Kobak odarajzolja saját magát, hiszen ő vezette a győztes autót. Egy virágot is rajzol a fényképre, meg egy napot, aztán a házat, amiben lakik, madarakat és rakétát a fejük fölé, és minden rendben van. A képet Mama a könyvespolc fölé szegezi. Kobak pedig pálcát vesz a kezébe, és odaáll a játékautók elé.
– Látjátok a győztes Fiáthat­százat? Azért győzött, mert jó kis piros autó. Ha nem lesztek ti is olyan jók, mint Fiáthatszáz, elverlek benneteket!
És mivel az egyik emelődarus autó rendetlenkedni kezdett, és leesett a polcról, mindjárt rajzolt is neki a fénykép aljára egy fekete pontot.
– Aki fekete pontot kap, azt el­verem! – fenyegette meg még egyszer a játékokat, aztán az egész autóseregletet kivitte az erkélyre. Sorba állította őket. Legelőre a mentőautót, mögé a tűzoltóautót, mögé az emelődarus autót, mögé a billenő-teherautót, mögé a locsolóautót, mögé a nagy hóhányó-autót és leghátul a traktort. Kobak kivitt egy locsoló vizet az erkélyre, és mosni kezdte az autóit. A nagy hóhányó-autóra már a harmadik locsoló vizet öntötte, mikor arra jött egy helikopter. Épp a ház fölött körözött, mintha csak arra lenne kíváncsi, hogy mit csinál Kobak.
– Szerbusz, helikopter! – kiáltott fel hozzá Kobak. – Te mit csinálsz? Én autót mosok.
A helikopter elnevette magát.
– Úgy locsolod az autókat, mint a virágokat. Látszik, hogy nincs igazi autód.
Kobak sírni kezdett.
– Mama, egy igazi autót akarok! Egy egészen igazi autót. Amibe beleülhetek. Megindíthatom, és megy. És el fogok hagyni vele minden Merce­dest. Igazi kicsi piros Fiathatszázat akarok! Vegyél nekem egy Fiathat­százat, Mama!
Most Mama nevette el magát. Pont úgy, mint az előbb a helikopter.
– Majd ha nagy leszel, és te is dolgozol, akkor veszünk ketten egy autót. Jó?
Kobak elszomorodott. Mért nem érti meg Mama, hogy ő MOST szeretne egy igazi autót? Nagyon szeretne. Biztos azért nem érti meg Mama, mert tegnap elszakította a nadrágját. És ettől fogva Kobak úgy vigyázott a nadrágjára, mint a kislányok a szalagjukra. De Mama nem vette észre. Meg kellett mondani.
– Mama, nem látod, hogy nem szakítottam el a nadrágomat?
– Ügyes fiú vagy.
– Most már megveszed a kis piros Fiathatszázat?
– Majd, ha nagy leszel.
Kobak megint elszomorodott. Mért nem érti meg Mama, hogy ő MOST szeretne egy igazi autót? Nagyon szeretne. Biztos azért, mert tegnap sírt, mint egy buta kisgyerek.
És ettől fogva Kobak nem sírt, akármilyen nagyot esett is. De Mama nem vette észre. Meg kellett mondani.
– Mama, nem hallod, hogy nem sírok?
– Bátor fiú vagy.
– Most már megveszed a kis piros Fiathatszázat?
– Majd, ha nagy leszel.
Kobak nagyon elszomorodott. Hát sehogy se érti meg Mama, hogy ő MOST szeretne egy igazi autót? Nagyon szeretne. Biztos azért nem érti meg, mert az óvodában nem issza meg a tejet, ha föle van. És ettől fogva Kobak minden reggel megitta a tejet az óvodában, akármilyen vastag föle volt is.
De Mama nem tudta. Meg kellett mondani.
– Mama, tudod, hogy én már minden reggel megiszom a tejet az óvodá­ban, akármilyen vastag föle is van?
– Jó fiú vagy.
– Most már megveszed a kicsi piros Fiathatszázat?
– Majd, ha nagy leszel – válaszolt megint Mama. De amikor meglátta Kobak szomorú arcát, kézen fogta, és elvitte a játékosboltba. És vásárolt neki egy kicsi piros játékautót.
Kobak most már nem tudta, hogy örüljön-e vagy szomorkodjon. A kicsi piros játékautó nagyon szép volt, kulccsal kellett felhúzni, és akkor körbeszaladt a szobában, és elhagyott minden más játékautót. Még lámpája is volt, de hát Kobak egy igazi autót szeretett volna, egészen igazit, és most már látta, hogy Mama ezt nem érti meg.
Kirakta szépen a szőnyegre az autóskönyveket, szembe velük a játékautókat, és az új autót maga mellé tette. De nem számolta meg őket, és nem rendezett versenyt. Szomorú volt. Csak ült, és nézte az autóit.
És egyszerre eszébe jutott valami.
(folytatjuk)