Népek konyhájaA japán konyhaművészet

2014. június 30., hétfő, Gasztronómia

A vasoku, a japánok hagyományos étkezési kultúrája 2013-ban a világ szellemi-kulturális örökségei közé került. Japánban a konyhaművészetnek kiemelt szerepe van. A főzés náluk nem egyszerűen az ételek elkészítését jelenti, hanem valódi művészeti ágként tartják számon. A japán konyha nem csak Európából tekintve mondható különlegesnek. A japán szigetek rendkívüli elszigeteltségük és természeti adottságaik miatt is egzotikumot alkotnak a gasztronómia területén.
 

A ma is ismert japán konyhaművészet kezdetei elég jól behatárolhatóak. A középkorban a szigeteken éhínség pusztított, melyet a rossz és nehezen megművelhető termőföldek okoztak. A japánoknak nem maradt más választásuk, mint hogy újfajta élelmiszer-termelési módok után nézzenek. Néhány bátor szerzetes útra kelt, és tanulni indult a szomszédos Cathajba, ahol rengeteg hasznos dolgot sajátítottak el kínai barátaiktól. Többek között azt, hogy létezik egy olyan növény, mely helyettesítheti a húsokat és a halat. Ez pedig nem más, mint a szója, vagy ahogyan ők nevezik: „a földek húsa”. A VIII. századig szokás volt húst enni, ha nem is gyakran és nagy mennyiségben, csak egy kis darabot ízesítésképpen. Tejet is ittak. Azon­ban a buddhizmus elterjedésével korlátozták a húsevést és tejivást, sőt, egy időben teljesen tilos is volt. A XI–XII. században érkezett a szójaszósz és a tofu, szintén Kínából. Ekkoriban alakult ki a központosított hatalom, így viszonylag jobban éltek, legalábbis az urak. Kezdett kialakulni az igazi japán konyha, elsősorban a főúri konyha, nagy lakomákat csaptak, amelyeknek fokozatosan formálódott a stílusuk, megalapozva ezzel a mai konyha hagyományait. A portugál és holland kereskedők megjelenése a XVI–XVII. században komoly változást hozott, sok új alapanyag, zöldség, gyümölcs, fűszer került be az országba, és megismertek új eljárásokat is, mint például a bundában sütést vagy az olajban sütést. Korábban olajat sem használtak. A japánok tehát nem röstelltek más nemzetektől, főleg a kínaiaktól tanulni, ám a tanultakat mindig sikerült saját ízlésük szerint átformálniuk. Így történt ez a marhahús esetében is. A történetírók szerint az első steak Japánban 1894-ben került asztalra, méghozzá az amerikai főkonzul egyik fogadásán. A japán emberek visszataszítónak találták, hogy oly jámbor állat, mint a marha, eledellé váljon, ám a nyugatiak „szelíd” rábeszélésére (az ország kikötőit erőszakosan nyitották meg a világkereskedelem előtt) lassacskán felvették az étlapokra, és elkezdték készíteni – japán módra. Az ún. „kobamarha” a legkeresettebb marhahús japánban, melynek különlegességét az adja, hogy az állatokat még életükben sörrel itatják, és bőrüket olajjal kenegetik. A húst hajszálvékonyan szelik, és csillagászati összegekért árulják.
Kínához hasonlóan Japánban is az egyik legfontosabb alapanyag a rizs. A japánok i. e. 300 körül tanulták el a rizstermesztés tudományát. Japán földrajzi adottságait tekintve ez nem is volt olyan egyszerű, hiszen a magas hegyek miatt csak igen kevés alkalmas földterület jutott rizstermesztésre. Éppen emiatt a rizs fogyasztása a XIX. század végéig csak a gazdagok kiváltsága volt. A rizs, mint a japánok legalapvetőbb tápláléka, különleges jelentőséggel bír. A szigetek társadalmának felépítésében és jellemzőiben is tükröződik, hogy a fő táplálék megtermelése nem mindennapi erőfeszítéseket kívánt az emberektől. A rizsföldek rendben tartása és a jó termés elérése végett kitűnően szervezett és fegyelmezett munkára volt szükség. A rizst leginkább önmagában fogyasztják, minden étkezéskor külön tálkából. Ha egyéb ételekkel összekeverik, akkor már más elnevezéssel illetik.
A japán konyhaművészet jellemzője, hogy az ételek többsége szinte nyersen kerül az asztalra. Hitük szerint, ha az istenek azt akarták volna, hogy főve vagy sülve együnk valamit, akkor úgy teremtették volna meg. Ilyen nyers étel például a már nálunk is jól ismert sushi, mely nyers halból vagy garnélarákból és enyhén pácolt rizsből áll.
Ha fontossági sorrendet állítunk fel az étkezések között, akkor Japánban a vacsora áll az első helyen. Az átlagos japán családban a férj és a gyermekek 7 és 8 között elindulnak munkába vagy iskolába, a feleség viszont általában az első gyermek születése után többet nem megy vissza dolgozni. A hagyományos japán reggeli nélkülözhetetlen kelléke a miso leves, a savanyúság és a rizs. Ezenkívül még lehet sült vagy szárított hal, párolt zöldségféle, tojásrántotta és sok egyéb. Nem könnyű mindezt elkészíteni kora reggelre a háziasszonynak. Ma már nagy segítség például, hogy a rizsfőzőt be lehet állítani, hogy reggel főzze meg a rizst frissen. Manapság már nagyon sokan szendvicset esznek reggelire, és kávét isznak. A férj és az iskolás gyermekek a munkahelyen, illetve az iskolában ebédelnek a menzán, vagy az otthonról hozott o-bentót (ízléses dobozkában elrendezett falatkákat) eszik. Este van a főétkezés, a háziasszony mindig főz vacsorát. A férj sokszor csak elég későn ér haza, a feleségnek meg kell várnia. Estére a családanya változatos menüsort készít. A fogásokat japánban máshogyan kell értelmezni, mint mifelénk. A főfogás ismeretlen, inkább sokféle kisebb adag étel a jellemző, amelyek közül az alacsony asztalnál térdelők kedvükre válogathatnak. A japán tálalás szépségéről szinte mindenki hallott már. Elsőként sokat számít az edény. Mivel sok kis csipegetnivaló van, kisebb-nagyobb különféle tálkákat kap az ember. Ezek változatos formájúak, színűek, és tényleg gyönyörűek, egy háziasszony rengetegfélét tart otthon, és étteremben is nagyon szépekkel találkozhatunk. Vannak aztán a rekeszekre osztott, festett, lakkozott fadobozok is, amelyek ugyancsak szépek. Ma már a legtöbb ilyet műanyaggal helyettesítik, de külsőre nehéz megkülönböztetni. Az alapanyagokat szép egyenletesre vágják, vagy valamilyen érdekes formájúra, a tányérra pedig szépen elrendezve teszik. Ezzel a hétköznapi szép tálalás ki is merült. A fogásoknak általában nincs sorrendjük, a háziasszony egyszerre mindent kitesz az asztalra, és mindenki tetszés szerint csipeget a fogásokból. Az étkezésekhez elsősorban teát isznak, az éttermekben ingyen kínálják a vendégnek. Többféle változata van: zöld tea melegen (ocha), hidegen, kínai fekete tea hidegen (kócha), angol tea (afternoon tea) hidegen, árpatea hidegen (mugi cha), keserűen és ízesítés nélkül. Egyedül az angol teát isszák néha tejjel, de hidegen. Ezenkívül isznak jeges vizet (de szódát vagy ásványvizet nem), narancslevet, kávét. Lényegében semmi édeset nem isznak. A japánokra nem jellemző a szeszes italok fogyasztása (nem is nagyon bírják), az állam sem támogatja, az alkohol áfája 100 százalékos. Ha mégis isznak, akkor főként sört, ma már szakét inkább csak jeles alkalmakkor, a bort nem nagyon kedvelik.
A konyhaművészet kapcsán Japán esetében a tálalásról is szót kell ejtenünk. Japánul a tálalást vosou-nak nevezik, ami magyarul annyit tesz: szépen felöltöztetni.
(Forrás: www.gourmandnet.hu, www.cs.me.hu)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 517
szavazógép
2014-06-30: Sport - :

Az első fél év mérlege (Sportélet)

2014 első fél évének végére értünk. Vegyes érzelmekkel, hiszen azok a csapatok, amelyekbe szekérderéknyi pénzt vertünk, bajnoki cím, érem nélkül hagytak. Lásd a Sepsiszentgyörgyi SIC-et, a Sepsi FC-t.
2014-06-30: Gasztronómia - :

A japán konyhaművészet: tempura

Portugál és spanyol eredetű nehéz japán étel, palacsintaszerű tésztában megmártott és olajban kisütött tengeri hal, garnélarák vagy zöldségféle. A bő olajban sütött ételt szójaszósszal, bambusz­rüggyel, retekkel, tormával, gyömbérrel fogyasztják, tentsuyu mártást adnak hozzá.