Megegyezett az RMDSZ és az MPPKét hét múlva véglegesítik a statútumot

2014. július 11., péntek, Közélet

Sikeres volt az RMDSZ–MPP autonómiabizottságának tegnapi ülése, úgy tűnik, a felek megtalálták a közös nevezőt, és várhatóan két hét múlva, újabb egyeztetést követően közvitára bocsátják Székelyföld autonómiastatútumát. Alapul a Székely Nemzeti Tanács tervezetét veszik, a történelmi Székelyföldre vonatkozóan határozzák meg a területet, és a szükséges alkotmánymódosító javaslatokkal együtt csomagban terjesztik a parlament elé.
 

A sepsiszentgyörgyi egyeztetésen az RMDSZ-t Antal Árpád polgármester, Márton Árpád képviselő és Székely István főtitkárhelyettes képviselte, az MPP részéről Bíró Zsolt országos elnök, Kulcsár-Terza József háromszéki és Salamon Zoltán Hargita megyei elnök volt jelen. A korábbi találkozón az MPP elfogadhatatlannak nevezte az RMDSZ által bemutatott tervezetváltozatot, most azonban egészen más megközelítéssel szembesültek – mondta el a Három­széknek Bíró Zsolt. Az a koncepció, melyről tegnap tárgyaltak, az SZNT statútumára épül, és sikerült több pontban is egyezségre jutniuk: csomagban kezelik az alkotmánymódosító javaslatokkal együtt, tisztázták azokat az elvi álláspontokat, melyeknek be kell kerülniük az autonómiastatútum preambulumába, és pontról pontra elemezték a tervezetet – derült ki Bíró Zsolt tájékoztatójából. Megállapodtak abban is, hogy történelmi Székelyföldben gondolkodnak, az autonómiának Kovászna, Hargita megyére és a történelmi Maros­székre kell vonatkoznia. Egyelőre a pénzügyi és adópolitikára vonatkozó fejezet maradt függőben, de arról például megállapodtak, hogy a székely parlament lesz az autonóm régió döntéshozó testülete, melynek tagjairól közvetlen választásokon szavaznak az itt élő polgárok. „Arról viták vannak, hogy az út, melyen eljutunk odáig, hogyan valósítható meg, de a végső közös cél mindenképpen az, hogy a történelmi Székelyföldre vonatkozóan tudjuk életre hívni az autonómiát” – nyilatkozta az MPP elnöke.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szintén úgy értékelte, hogy kimozdult a holtpontról a székelyföldi autonómia­statútum ügye, eredményes volt a tegnapi egyeztetés. Lénye­ges vitás pontok nem maradtak, a következő két hétben megszövegezik mindazt, amiben megállapodtak, és várhatóan két hét múlva az RMDSZ és az MPP küldöttei véglegesítik a tervezet azon formáját, amelyet közvitára bocsátanak, majd a parlament elé terjesztenek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2014-07-11: Közélet - Fekete Réka:

Legyenek láthatóvá tetteid (7. Magyar Református Világtalálkozó Sepsiszentgyörgyön)

A mai napon emberi világunk találkozhat az isteni irgalomnak és a jóságnak a világával. Találkozhat Isten gyógyító erejével, mert gyógyulásra van szükségünk. Találkozhat azzal a boldog tapasztalattal, amit olyan ritkán és nehezen mondunk ki, hogy jó dolog magyarnak lenni, és jó dolog reformátusnak lenni – hangsúlyozta ft. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke tegnap a Sepsiszentgyörgyön tartott 7. Magyar Református Világtalálkozó megnyitóján.
2014-07-11: Közélet - :

Európa foglalkozik az autonómiával

Az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának bürója megbízta a kongresszus monitoringbizottságát, hogy tárgyalja meg a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak ügyét, ugyanakkor levélben kérte fel Románia illetékes miniszterét, hogy fejtse ki a kormány álláspontját – közölte a Székely Nemzeti Ta­nács (SZNT). Az ET tanácsadó testülete azt követően döntött így, hogy sorra érkeztek Strasbourgba a székelyföldi önkormányzatoktól az SZNT felhívására elfogadott autonómiapárti határozatok.