Giorgio Armani kettős ünnepe

2014. július 12., szombat, Magazin

Nyolcvanéves vagyok, de nem adom fel – mondta a kettős jubileumát ünneplő Giorgio Armani olasz divatdiktátor, aki születésnapja mellett divatmárkájának 40. évfordulóját is ünnepli. Július elején, a milánói divathéten mutatta be legújabb, 2015-ös nyári kollekcióját, amely pályája férfidivatjának legjavát összegzi és öltözteti új formákba.
 

A Milánó közelében fekvő Piacenzában született egyszerű olasz családban, 1934. július 11-én. Iskoláséveiben lenyűgözte a színház és a mozi varázslatos világa. 1957-ben a milánói La Ri­nascente Áruházban kapott ál­lást, divatbábu-öltöztetőként dolgozott, stílustervezők között mozgott, és igyekezett kifürkészni a vásárlók szokásait. Megis­merkedett Nino Cerruti divattervezővel, aki mellett nyolc évet töltött asszisztensként. Minden előtanulmány nélkül tervezte meg Hitman nevű kollekcióját, amellyel berobbant a divatvilágba. Stílusával felhívta magára az Ungaro és Zegna divatház fi­gyelmét is. Egyre inkább szűknek érezte a rendelkezésére álló kereteket, saját lábára akart állni. Szerencsés fordulat volt a találkozás a nála 11 évvel fiatalabb Sergio Galeotti üzletemberrel, akivel önálló stúdiót nyitott a divatos Corso Venezián. 1974-ben óriási sikerrel mutatták be kollekciójukat, amelyen már látható volt a fekete alapon fehér betűkkel írott Armani márkanév.
Armani szokatlan összefüggésben használt szokatlan anyagokat és kombinációkat. A férfiak számára egészen új stílust dolgozott ki, amely a lazán elegáns, lekerekített formákat pontosan szabott kiváló minőségű anyagokkal ötvözte. Mintha egy szobrász érintette volna meg a kelméket, Armani újraértelmezte a hagyományos öltönyt, megszüntette a szigorú strukturáltságot, és még a kiváló angol gyapjúból is olyan kényelmes zakókat tervezett, mint a selyempizsama. A válla­kat csapottabbra vette, a hajtókák keskenyebbek és hosszabbak lettek, a gombolás lejjebb költözött, így az alacsony férfiak is magasabbnak látszottak, a magasak még magasabbnak.
1975-ben nők számára is előrukkolt egy határozott, férfiasabb stílussal. Cégéhez kommunikációs igazgatóként csatlakozott testvére, a stílusikon Rosanna Armani, aki korábban modellként vált ismertté. Az amerikai piac számára 1980-ban megtalálta cége legtökéletesebb reklámarcát Richard Gere filmszínész személyében, akinek ruhatárát Armani készítette az Amerikai dzsigoló című filmhez.
Armani volt az első divattervező, aki hírességeket kért fel ruhái bemutatására és népszerűsítésére rangos eseményeken. 1988-ban a Los Angeles Lakers edzője, Pat Riley volt az első, aki kötélnek állt. Azóta már Ar­mani öltözteti a filmsztárokat Gwyneth Paltrow-tól Ju­lia Robertsig, Mi­chelle Pfeiffer­től Beyon­cén, Cate Blanchetten és Clive Owenen át George Clooneyig. Szin­tén Armani fejé­ből pattant ki, hogy az Oscar-díjkiosztó vörös szőnyegén Holly­wood legnagyobb sztárjai ruhakölteményeiben parádézzanak, de ezért a hírességeknek soha egy fillért sem fizetett.
Mára valóságos birodalmat épített fel, palettáján a férfi és női ruházaton kívül különböző kiegészítők, lakberendezés, parfüm, szemüvegek, sőt, konyhai mosogatók is szerepelnek, de kávéházlánca és szállodája is van. A fiatal vásárlók meghódítására olcsóbb, de hasonlóan igényes kidolgozású ruhák forgalmazására született az Emporio Armani. Va­gyona tavaly meghaladta a 8,2 milliárd dollárt. A divatcézár tervezte a 2012-es londoni olimpiai játékok olasz küldöttségének ruháját. Alsóneműit David Beck­ham futballista és Rafael Nadal teniszező is reklámozta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2014-07-12: Magazin - :

Expedíció a Marsra

Húsz-huszonöt év múlva megvalósulhat az ember Marsra utazása – jelentette ki Alekszandr Danyiljuk, az orosz állami központi tudományos kutatóintézet űripari vállalatának igazgatója egy nyilvános kerekasztal-beszélgetésen.
 
2014-07-12: História - Cserey Zoltán:

Hétköznapok a hátországban (Sepsiszentgyörgy az első világháború idején - 2.)

Szervezik a hadisegélyeket
Bálint Dénes polgármester augusztus elsején városi tanácsülésen ismertette a mozgósítás eredményeit, beszélt az eltávozottak hozzátartozóinak megsegítéséről, de a sebesült katonák ellátásában a lakosság által tanúsított messzemenő segítőkészséget is kiemelte.