A bagolynak nagyon megtetszett a kakukk, s mivel tudta, hogy magányosan él, szólt a hollónak meg a szarkának, mennének el hozzá háztűznézőbe, s kérnék meg neki feleségül. A holló és a szarka felkerekedett, s elrepült a kakukkhoz. Ott így beszéltek:
– Igazán nagyon szomorú, hogy még mindig nem mentél férjhez. Egyedül vagy kénytelen felépíteni a fészkedet, egymagad vagy kénytelen kikölteni a tojásokat. És ha már kiköltötted, egymagad vagy kénytelen élelmet szerezni a kicsinyeknek. De mi pompás férjet találtunk a számodra. Meglátod, könnyebb lesz mellette az életed.
A kakukk igen kecsegtetőnek találta az ajánlatot. Csak azért nem mondott azonnal igent, mert még nem látta a bagolyt. Mielőtt választ adott volna, szemügyre akarta venni, milyen is valójában a jövendőbelije.
A holló és a szarka elfogadta a kakukk kikötését. Menten megállapodtak egymás között, hogy a holló visszarepül a bagolyhoz, s figyelmezteti: ha jön a kakukk, ne nyissa olyan tágra a szemét, hanem hunyorítson, s tollazatát szedje rendbe.
Amint megbeszélték, úgy is történt. Kis­vártatva megérkezett a bagolyhoz a kakukk, a szarka kíséretében. Hanem a bagoly, sajnos, megfeledkezett a holló intelmeiről. Tollruhája rendetlenül libegett, s tágra nyitotta óriási szemét. A kakukk megrémült. Kiter­jesztette a szárnyát, s elrepült, miközben egyre ezt hajtogatta:
– Ó, jaj, ó, jaj, ó, jaj!
A szarka ezt kiáltotta:
– Haj-haj, haj-haj, haj-haj!
A holló pedig így szólt:
– Kár-kár, kár-kár, kár-kár!
S csakugyan kár volt, mert a holló meg a szarka soha többé nem találkozott a bagollyal, s az a mai napig sem házasodott meg.