Koalíciós vitaKelemen Hunor megy, az RMDSZ marad

2014. július 12., szombat, Közélet

Kelemen Hunor lemond a kormányban betöltött kulturális miniszteri és kormányfő-helyettesi tisztségéről, az RMDSZ viszont tagja marad a román kormánynak – a döntés hosszas vita után született meg a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) tegnapi ülésén.

  • Ponta és Kelemen tárgyalt, a SZÁT döntött
    Ponta és Kelemen tárgyalt, a SZÁT döntött

Az azt követő sajtótájékoztatón Kelemen Hunor elmondta, a szövetség elfogadta a miniszterelnök által javasolt kompromisszumot, hogy Romániának a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés ügyében képviselt álláspontját szeptemberben a parlament vitassa meg, a kormány pedig nem nyújt be újabb dokumentumokat az Európai Unió luxemburgi bíróságán zajló perbe mindaddig, amíg a parlamenti vita le nem zárul. A kulturális miniszteri és a kormányfő-helyettesi tisztség továbbra is az RMDSZ-t illeti meg, várományosukról Kelemen Hunor nem nyilatkozott.


Ponta kompromisszuma
A SZÁT ülése végén tartott sajtótájékoztatón Kelemen Hunor hangsúlyozta, szerdán több megbeszélést is tartott Victor Ponta kormányfővel, és már akkor eljutottak egy kompromisszumos megoldáshoz: eszerint a kisebbségekre vonatkozó polgári kezdeményezést vita alá bocsátják ősszel a parlamenti bizottságokban, és amíg a viták le nem járnak, Románia nem küld újabb dokumentumokat az Európai Unió Bí­róságára. „Ez egy kompromisszum, párbeszédre való lehetőség, én üdvözlöm a kormányfő ezen álláspontját, és úgy gondolom, nyitottságot, tiszteletet tanúsít azzal szemben, amit kértünk” – értékelte az RMDSZ elnöke. Nyomatékosan hangsúlyozta, a magyarság nem ellensége, hanem értéket teremtő közössége Romániának, és úgy vélte, a javasolt európai szabályozás jó eszköz lehetne az Európai Unióba törekvő Szerbiában és Ukrajnában élő román közösségek jogainak érvényesítéséhez is.
Kelemen Hunor elmagyarázta, Victor Ponta kormányfővel arra a következtetésre jutottak, hogy a kisebbségekre vonatkozó polgári kezdeményezés ügyében a román állam álláspontját nem szögezheti le egyetlen minisztérium, több intézmény bevonása szükséges, beleértve a parlamentet is. Ennek következtében ősztől kezdődően a témát vita alá bocsátják a parlamenti bizottságokban, és a vitába külföldi szakembereket is bevonnak. „Amíg ezek a viták be nem fejeződnek, Románia nem fog további dokumentumokat küldeni a luxemburgi bíróságra (az Európai Unió Bírósága – szerk. megj.). Románia nem lép ki a perből, de nem fogja álláspontját taglalni” – jelentette be az RMDSZ elnöke.
Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor elmondta, a miniszterelnök által javasolt kompromisszum nem vonatkozik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) polgári kezdeményezéséről zajló luxemburgi perre is. Korodi Attila környezetvédelmi miniszter személyében az utóbbi ügy kezdeményezői között is van kormánytag, és Románia abban az ügyben is a kezdeményezők ellen lépett be a luxemburgi perbe. „Mi a Minority SafePackről beszéltünk a kormánnyal, a másik kérdésben a döntést ugyanis akkor hozták meg, amikor még nem voltunk kormányon” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Hozzátette, amennyiben sikerül Románia álláspontját módosítani a kisebbségi ügyben, az minden területen fontos előrelépés, fontos áttörés lesz.
A sajtótájékoztatón Kelemen Hunort arról is kérdezték, miként kommentálja Traian Băsescu államelnök azon kijelentését, hogy az RMDSZ senkit nem tájékoztatott, amikor a polgári kezdeményezést elindította. „Románia elnöke már 2011-ben ismerte a helyzetet a kisebbségekre vonatkozó polgári kezdeményezésről, ő a legjobban informált ember Romániában. Ne mondják nekem azt, hogy nem tudta, miről van szó” – válaszolta Kelemen Hunor.


Megelőlegezett SZÁT-döntés
Kelemen Hunor elmondta, a SZÁT keretében megoszlottak a vélemények a kormányzati részvétel kérdésében. Voltak, akik a kormányon maradást szorgalmazták, mások a kilépés mellett érveltek. Abban azonban a döntéshozó testület valamennyi tagja egyetértett: nem maradhat következmények nélkül a kialakult helyzet. Kelemen Hunor meg már korábban kijelentette, számára vállalhatatlan, hogy felperes és alperes is legyen egy időben a luxemburgi perben
A SZÁT ülésén született döntést megelőlegezte Veres­tóy Attila szenátor, aki péntek reggel – az ülés kezdete előtt – az RFI-nek nyilatkozva elmondta, ő az RMDSZ kormányon maradását támogatja, azonban Kelemen Hunor elnök lemondhat a kormányban betöltött tisztségeiről, ami nem vonja maga után automatikusan az RMDSZ kormányból való távozását is. Az ülésre érkeztekor Markó Béla volt RMDSZ-elnök azt mondta, hogy ő „a jó együttműködésre és a közös érdekekre” voksol, Verestóy Attila szenátor pedig azt mondta, hogy „a magyar közösség, a stabilitás és a többség érdekében is áll, hogy az RMDSZ részt vegyen a kormányzásban”. Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke pedig kifejtette, nem hiszi, hogy a mérleg nyelve a kormányból való kilépés felé hajlik, „bár vannak mind pozitív, mind negatív érvek”.
Bíró Rozália, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke már egy nappal korábban kifejtette álláspontját, elmondva, ő az RMDSZ kormányon maradása mellett szavaz, szerinte a szövetségnek hatékonyan kell képviselnie a magyar közösséget a kormányban.
A SZÁT tegnapi ülésén nem volt jelen Bor­bély László, az RMDSZ politikai alelnöke.


Kívánatos az RMDSZ
A jelenlegi parlamenti többség lehetővé teszi, hogy a kormány hatalmon maradjon az RMDSZ nélkül is, azonban az RMDSZ-nek kormányon kellene maradnia, mivel „olyan párt, amely támogatja, nem pedig akadályozza a kormányzás folyamatát” – jelentette ki tegnap Gyulafehérváron Ioan Rus szállítási miniszter, még a SZÁT döntése előtt. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az RMDSZ kisebbségekre vonatkozó követeléseiről, Ioan Rus azt mondta, hogy szerinte ezek „normálisak”. „Van itt egy egyensúly, amit meg kell tartani a kisebbségek jogainak tisztelete és a többség azon joga között, hogy ő is kifejtse álláspontját. És ezt az egyensúlyt kell továbbra is megtartani Romániában gyűlölet és szenvedély nélkül” – fűzte hozzá Rus.


Államfőjelölt később
A SZÁT tegnapi ülését eredetileg azért hívták össze, hogy döntsenek az RMDSZ államfőjelöltjéről. Az ülés utáni sajtótájékoztatón Kelemen Hunor elmondta, jövő csütörtökön ül össze ismét az RMDSZ vezetősége, hogy nevesítse a szövetség államelnökjelöltjét. „Csak annyit mondhatok most el, hogy lesz jelöltünk” – hangsúlyozta Kelemen.
A SZÁT tagjai a tegnapi ülésen kifejtették, támogatják, hogy Kelemen Hunor legyen a szövetség jelöltje az államelnök-választásokon, nyilatkozták a Mediafax-nak az ülésen részt vevő források.
Az RMDSZ-nek hagyományos módon minden államelnök-választásokon van saját jelöltje, a legutóbbi, 2009-es választásokon szintén Kelemen Hunor indult.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 719
szavazógép
2014-07-12: Kiscimbora - :

A kakukk meg a bagoly (Kínai mese)

Az én falumban szájról szájra járt ez a történet:
Volt egyszer két madár, a kakukk meg a bagoly. A bagolynak nem volt felesége, a kakukknak nem volt férje.
2014-07-12: Közélet - Mózes László:

Természetművészeti műhely Bikfalván

Ismét természetművészeti alkotásokkal gazdagodott Bikfalva: a kultúrház udvarán (felvételünk), illetve a település más részein tegnap mutatták be a harmadik NAPtelep Természetművészeti Műhely során készített műveket.