Ismét természetművészeti alkotásokkal gazdagodott Bikfalva: a kultúrház udvarán (felvételünk), illetve a település más részein tegnap mutatták be a harmadik NAPtelep Természetművészeti Műhely során készített műveket.
Virtuális és valódi terek – e címmel, illetve témakörrel szervezték meg július 1–11. között Bikfalván az idei NAPtelep Természetművészeti Műhelyt, mely a 2012-es indulás után hagyományos rendezvénnyé növi ki magát, köszönhetően a faluközösség támogatásának is. Péter Alpár képzőművész, az alkotótábor kezdeményezője és házigazdája érdeklődésünkre elmondta: rendezvényüket a Pécsi Tudományegyetem művészeti karának doktori iskolájával együttműködve hozták létre, azon az intézmény hallgatói mellett erdélyi képzőművészek is részt vettek. Mostani természetművészeti alkotásaikat előzetes terveik alapján, illetve azok módosításával készítették el, ugyanakkor a táborban képzőművészeti előadások hangzottak el, mások mellett a kanadai John K. Grande is jelen volt, akit szakmabeliek a világ egyik legismertebb természetművészeti írójának, kritikusának tartanak. Azaz, Grande nem- csak jelen volt, hanem a bikfalvi képzőművészeti rendezvénysorozat egyik támogatójának tekinthető, akárcsak a pécsi doktoranduszokat irányító Colin Foster londoni származású szobrász is. – Egyelőre egy kis központ, egy természetművészeti műhely alakul, de esélyünk van arra, hogy hosszú távon létrejöjjön egy európai, illetve világviszonylatban ismert bikfalvi központ, már kezd kiépülni az ehhez szükséges nemzetközi kapcsolatrendszer, ebben a helyben nagy perspektívát lát maga John K. Grande is – magyarázta Péter Alpár. A mostani munkák többsége természetművészeti alkotás, a tájban jöttek létre, az ember és a természet közötti kapcsolat különböző aspektusaival foglalkoznak, vagy az ember és kultúrája közötti kapcsolatot vizsgálják – tette hozzá. A bikfalvi táborban született alkotásokat, illetve azok dokumentációját egy pécsi kiállításon is bemutatják, a tárlatot július 18-án nyitják meg.