NAGYOLÁH ILONA, Ikafalva. Mindig nagy érdeklődéssel olvasom az oktatásról megjelent írásokat, és aggodalommal tölt el minden elsorvasztásra és negatív megkülönböztetésre utaló fejlemény. Harmincöt éve tanítok Ikafalván, noha nem egy elszigetelt kis faluba álmodtam magam évfolyamelső végzősként, egy összevont, egy tanerős, huszonkilenc gyermekes osztályba.
Ráadásul a kultúrmunkát is el kellett vállalnom, ami számításaim szerint plusz öt évet tesz ki az iskolán kívül. Nagyon nehéz, de ugyanakkor nagyon szép is volt a kezdet, éreztem, hogy szükség van rám, és minden erőmmel, tudásommal azon voltam, hogy helytálljak, közösségemet, megmaradását tisztességgel szolgáljam. Nem szabad semmiképp sem felszámolni a kis iskolákat, akkor sem, ha öt évfolyammal kell foglalkozni — egy kisgyermek ugyanis nem tehet arról, hogy kis faluban született, és szocializálni, az alapokat megtanítani csakis a család szoros közelségében lehet és kell. Néhány gyermekért is érdemes fenntartani egy óvodát, elemit. Ha őseink iskolákat építettek, vagyont és erdőt adományozva e célra, ha átvészeltük a falurombolást, ne engedjük lefejezni kisközösségeinket. Jövőnk az iskolapadban növekszik, és az építkezés az alapoknál kezdődik! Jómagam is a minőségi oktatás híve vagyok, az volt számomra a legfontosabb, hogy a gyermek szeressen iskolába járni, érezze jól magát, kívánja a tanulást, sóvárogja a tudást. Ha valaki jól érzi magát, és jól tanul, jó ember lesz belőle. Adjunk esélyt erre mindenkinek. Véleményem több sorstárs tanítóéval és szülőével is azonos.
BEDŐ ERZSÉBET, Sepsiszentgyörgy. Megbolydult és egyre ridegebb világunkban többszörösen felértékelődik az emberi összefogás és segítőkészség. Fénye eloszlatja a minket elnyelni akaró sötétséget. Melege gyógyít. Lángja bevilágítja az utat, melyen haladnunk kell: a hit, remény és szeretet útját. Hálánkat és köszönetünket fejezzük ki az egyetemes imahét résztvevőinek — hívőknek és lelkészeknek egyaránt —, akik imájukkal és anyagi hozzájárulásukkal esélyt és reményt adtak egy beteg édesanyának.
NAGY ANNA, BENEDEK ILDIKÓ, Sepsiszentgyörgy. Minden télen közösen veszünk egy 24 alkalomra szóló úszóbérletet, s hetente egyszer járunk úszni, szaunázni és kikapcsolódni. 2007 novemberében szokás szerint megvettük a bérletet, de az ünnepek, gyerekek, év végi gondok miatt decemberben keveset használtuk. Januárban egyikünk eltörte a karját, így csak a hónap végén szembesültünk azzal, hogy februártól már nem érvényesíthetjük a bérletet, amely még 16, azaz fejenként 8 belépést engedne meg, nem lévén rajta érvényességi határidő. A helyi tanács határozatát az úszóbérletek eltörléséről nem ismertük, és a bérlet megvásárlásakor sem figyelmeztettek rá. Ezek szerint megszponzorizáltatták velünk az uszodát? Nem lehetne megoldást találni arra, hogy ne vesszen el a pénzünk? Egy ismerősünk ausztriai vakációja során már az első nap eltörte a kezét, és kérés nélkül visszaadták neki a sífelvonó díját — itt, nálunk viszont lehetséges igénybe nem vett szolgáltatásért is fizetni... Kompromisszumos, mindkét fél számára megfelelő megoldást is elfogadnánk: szabjanak határidőt, hogy leúszhassuk a bérletet, vagy fizessék vissza a felhasználatlan belépéseket, mert nem a mi hibánk, hogy eltörölték a bérletes rendszert (és véleményünk szerint nem is ettől vagy a már kiadott belépők önkényes érvénytelenítésétől válik nyereségessé az uszoda). Még attól sem zárkózunk el, hogy kifizessük a különbözetet a mai jegyárakhoz. A nyilvánossághoz panaszunk elutasítása miatt, de megoldása reményében fordulunk.