Nem is volt olyan rég, a román interbellum első évtizedében, de arra itt már senki nem emlékszik. Édesanyám itt töltötte serdülő leánykorát, s apám is ide küldte leveleit Budapestről: Nagyreményű Sikó Irénke úrleánynak – kívülről tudom a címet, Sînsimion, Csíkszentsimon, Nagyrománia. Ennyi, és jöttek a levelek. Anyámtól tudom, hogy a Csíksomlyóról hazaérkező búcsúsok, miután megfeneklettek Lina néni kocsmájában, így énekeltek: Csíksomlyói Szűz Mária, minket segíts meg, hogy ezt a kis jó borocskát hamar igyuk meg! Gyors lábakkal vágtat az idő, mert nemcsak ez a világ a múlté már, hanem a szentsimoni szeszgyár is, pedig mennyi gebulát vegyítettek szentsimoni szeszből jó hideg kútvízzel a háromszéki itókások!
Korán érkeztünk, de a Fennvaló ránk pillantott, mert a templom udvarán Varga János plébánossal találkoztunk.
– Moldvai magyar csángóként kerültem Gyulafehérvárra, s most a szentsimoniak papja vagyok. Milyen jó, hogy én mutathatom be templomunkat, melynek titulusa Szent László. Szorgalmas népek a híveim: minden rendben van, a templom és a plébánia is, nézze meg majd szép közösségi házunkat, a Szent László Házat. Alcsík legrégebbi temploma a szomszédos Csatószegen található, annak védőszentje Szent Simon, innen ered a község neve, és ez szolgálta hajdanán lakóit. Az újabb templomot 1823 és 1835 között emelték, fiatal épület. A területet, amelyre épült, Endes Miklós alkirálybíró Szent László tiszteletére adományozta a falunak. Endes Miklós híres ember volt, megírta Csík-, Gyergyó- és Kászonszék történetét. Szentsimon sík mocsaras területen fekszik, s a templom is. Nem is csodálkozom, hogy a régiek „sárban heverő Szentsimonnak” nevezték – fejezte be Varga János, akinek szólejtésében éreztük, hogy se nem csíki, se nem kászoni – csángó.
Időközben a községházában is megélénkült az élet. Fábián László polgármester fogadott, s bár gyűlésbe sietett Csíksze­redába, felgyorsult életünkre jellemző módon, beszélt a község gondjairól, melyek hasonlóak a mi falvainkéhoz.
– Hetven százalékban készült el ivóvízhálózatunk, a kanalizálást is tervbe vettük. Sajnos, nem tudom megajándékozni önt egy falumo­nog­ráfiával, de átszólok az iskolába, ott egy földijével fog majd találkozni, ő lesz a kalauza.
Valóban meglepett ez a találkozás, mert amikor Csóg Samu igazgatóval, történelem szakos tanárral kezet fogtam, azonnal tudtam, hogy erdőfülei, s régi ismerősként üdvözölhettük egymást. Községmonográfiát ő sem tudott adni, de megmutatta hatalmas jegyzetanyagát, s éreztük, egyedül csak ő hivatott arra, hogy elkészítse a leendő kötet kéziratát. Szabad ideje is több lesz majd, mert éppen nyugdíjba készül. Egy kis emlékkönyvvel azonban kedveskedett, 1998-ban adták ki a negyvennyolcas Endes József nevét viselő iskola fennállásának 400. évfordulójára. Első oldalán ismerős sorokra találtam Magyari Lajos tollából: „Mert azt mondom én: könyv és tapasztalás, így, együtt, csak ez mívelheti ki az elmét, farag emberré embert, s ád jellemet.” Csóg tanár úr nemes tervekkel kezdi majd nyugdíjaséveit, de aggodalommal jegyezte meg, hogy sajnos itt is megcsappant a tanulólétszám. Egyébként életrevaló ez a falu. Negyvenöt éve működik a jelenleg hatvantagú egyházi kórusa, repertoárjában klasszikus egyházi zenei darabok szerepelnek. Gyakran fellépnek hazai és külföldi koncerteken is, 2006-ban felvették Szent László király nevét. A falunak fúvószenekara is van, enélkül laposak az ünnepek. Szentsimon magyar­országi testvértelepülései: Ózdszent­simon, Karmacs, Jászdózsa és Iklad. – Ahány­szor találkozunk, akár Csíkban, akár itthon – mondták –, annyiszor hajt sarjat a vendégszeretet.
A helybeli Endes-kúriában a település óvodája működik. Mosolygós kisgyerekcsapat fogad. Valóságos áldás, hogy ez az épület ad helyet az intézménynek, mert így nem léphet a romlás útjára. Meglepetések helye: az épületben Bem tábornok fából készült szobra, ami a lengyelek ajándéka, mert szoros baráti kapcsolatot ápolnak a tábornok szülővárosával, Gmina Tarnówval. Újra itthon vagyunk, ujjongtam magamban, amikor megláttam az épületen Endes József (1811–1906) negyvennyolcas honvéd őrnagy emléktábláját. Őrnagyi rangját ugyanis Bemtől kapta, és neki köszönhető, hogy seregével Szemerja alatt visszavonulásra kényszerítette Clam–Gallas csapatát!
Delet harangoztak Csíkcsatósze­gen, teljesen kihalt a falu, embert sem látni az utcán. Itt is a múlt emlékei után kutattunk. Tudtuk, hogy itt nyugszanak a jeles orgonaépítő, Kolonics István porai, másképp mit keresett volna Kolonics kézdivásárhelyi szobrának avatóján a csatószegi küldöttség? Látni akartuk annak a nagy mesternek a síremlékét, akit 199. orgonájának építése közben ebben a faluban ért utol a halál 122 esztendővel ezelőtt. Amikor a temetőben munkálkodó asszony megpillantott, sejtette, hogy mit keresünk, készséggel vezetett Kolonics különös kinézetű síremlékéhez. Meg sem tudnám számlálni, hogy hány alkalommal hallottam életemben szólni szülőfalum, Árkos templomának orgonáját, az is Kolonics munkája!
A csatószegi nagy kanyarban ismét megállóra kötelezett a belső indulat, látni akartuk azt az emléktáblát, amelyet az Adelaide-ban nyugvó Lakatos Géza (1890–1967) egykori magyar miniszterelnök emlékére állíttatott Ausztrá­liában élő családja és a Magyarok Világszö­vetségének Erdélyi Tár-sasága 2005-ben, s azt is, amelyet 2009-ben állíttatott az Erdélyi Történelmi Vitézi Rend. A csíkszentsimoni származású Lakatos Géza nevéhez  kötődik az egykori deportálások leállításának gondolata. A csíkszentsimoni önkormányzat által rendezett ünnepségre kiadott emléklapon – meglepetésünkre – a hírhedt Adolf Eichmann vallomását olvastuk: „Horthy és a magyar katonák akciója volt a Hitler által megszállt Európában az egyetlen eset, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentsék a zsidókat. Ilyesmit képtelenségnek tartottam: azt hittem, téves jelentésről van szó, vagy álmodom, de néhány héttel később Lakatos Géza kitiltott engem Magyaror­szágról.” Csíkszentsimonban és Csatószegen tanultuk meg ezt a történelmi leckét.