Könyvbemutatónak indult, és a csángó ügy megoldási lehetőségeit boncolgató vitává alakult: súlyos megállapításokkal, de szolgálatként tett ajánlattal is. Oláh-Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvével és ennek mellékletével, a nyolcvanperces hanganyagot tartalmazó CD-vel kapcsolatos beszélgetés szerda délután a tusványosi Tilos Kávéház sátrában zajlott le.
A könyv szerzőjével beszélgető Sántha Attila költő maga is jó ismerője a csángókérdésnek, hiszen közel másfél évtizede az oktatási minisztériumban tanácsosként a csángókérdés megoldását kapta feladatául. A könyvre összpontosítva Sántha Attila kiemelte, szerzője a legkitartóbb krónikása a csángó ügynek, rádiós riporterként – a kötet a CD-n is fellelhető hanganyag szerkesztett változatából állt össze – szólítva meg az interjúalanyokat, az ő szemszögükből mondatja el a Kárpátokon túli magyar életet. Sántha Attila Oláh-Gál Elvira munkásságát fontosságában a Beke Györgyével egyenrangúnak tartva kiemelte, az elmúlt negyedszázad során összegyűjtött anyag évről évre fontosabbá válik, olyan látlelete a csángók életének, mely egyre inkább a múlté.
Oláh-Gál Elvira elmondta, 1990 óta járva a moldvai magyarság településeit azt kellett megállapítania, hogy amit az ortodox egyháznak és a több évszázada zajló elrománosítási politikának nem sikerült megvalósítania, azt a kommunizmus közösségfeldarabolásának igen: a csángók a nyelvvesztésnek ahhoz a szakaszához érkeztek, amikor a gyerek otthon a szüleivel csak románul beszél, amikor a nagyszülő már nem tud kommunikálni unokájával. Ezek az emberek identitásukban többségben még magyarnak tartják magukat, de a nyelvet már nem használják, mondta a könyv szerzője, aki úgy véli, a magyar nyelv választható tantárgyként való tanítása a moldvai iskolákban óriási szolgálatot tesz, de nem elég a heti négy óra, el kellene jutni oda, hogy óvodától bevezessék a magyar nyelvű oktatást, ugyanis a gyerekek nem anyanyelvükként, hanem tanult nyelvként használják a magyart. Kiemelte azoknak a lelkes pedagógusoknak a szerepét, akik szüleik, nagyszüleik énekeit tanítják meg a gyerekeknek, ezáltal elsajátíttatva velük a sajátságos moldvai magyar dialektust. A Sántha Attilához intézett viszontkérdésre, hogy be lehetne-e indítani a magyar nyelvű oktatást, a beszélgetőtárs úgy válaszolt: a kérdés inkább az, lenne-e rá igény, ugyanis egyfolytában azt sulykolják a szülőkbe, azért kell gyerekeiknek az iskolában románul tanulniuk, hogy ne érje majd hátrány őket. Oláh-Gál Elvira szerint ezen is lehetne változtatni, miként a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége 2000-ben nagy nehézségek árán elindította a mára már elfogadottá vált (bár kiemelte, csupán Magyarfaluban látogatja minden gyerek a magyarórákat, más településeken az iskolásoknak csupán 50–60 százaléka) magyartanítást, úgy a magyar nyelvű oktatást is elfogadnák. Ehhez a folyamathoz meg kell nyerni az egyházakat is (ugyanakkor elhangzott: a magyar nyelvű misézés kérése egyelőre csak egy szűk érdekcsoporttól származik, tudatosítani kellene bennük, ezzel csak azt kapnák vissza, amit elvettek tőlük, még ha egyelőre nem is értenék a magyar nyelvű templomi beszédet), és emlékeztette Sántha Attilát, minisztériumi tanácsosi időszakában elindított egy csángó programot – a Csángó Napokat –, amely azonban megszakadt. Sántha Attila szerint is segítene a kérdés megoldásában az, ha minden lehetséges helyen felhoznák a csángó témát, és hozzátette, Székelyföldet illetné meg a védhatalmi státus a moldvai magyarság felett, ugyanis számukra Székelyföld az anyaország. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a székelységnek nagyobb megértéssel kellene közelednie a csángókhoz, mert bizony előfordul, hogy a piacon terményét árusító moldvai magyart lerománozzák. Vagy – tette hozzá Oláh-Gál Elvira – nyelvi sajátosságuk ismerete is fontos, példaként az okos szót hozva fel, mely a csángóknál gőgöst jelent: nem jó tehát ilyen jelzőt dicséretként használni esetükben. Ami meg identitásválságukat illeti: büszkévé kell tenni a csángókat, hogy a magyar nemzet részeként mekkora kincset képviselnek, fogalmazta meg Oláh-Gál Elvira.
Mintegy a gondolat folytatásaként fogant meg az előadáson részt vevő Tiffán Zsolt országgyűlési képviselőben – civilként villányi borász –, és rögvest szóvá is tette ajánlatát: nyaranta szőlősében csángó gyerekeknek munkát ajánl, kosztot és kvártélyt biztosítva. Nemzeti programot lehetne indítani ekként, mondotta, ha Magyarországon minden vállalkozó foglalkoztatná őket, a hazatérő csángó gyerekek-fiatalok azt éreznék, a magyar nemzet felelősséggel viseltetik irántuk, mert munkát ad nekik, megismerteti őket a vállalkozási lehetőségekkel, olyan tudásanyagra téve szert, melyet hazatérve hasznosíthatnak. Nem siránkozni: dolgozni kell, jelentette ki Tiffán Zsolt, az általa felvetett lehetőség pedig nem ajánlat, hanem szolgálat, tette hozzá.
