Mivel az utóbbi években a korrupció elleni harc leállíthatatlan, egymást leköröző etapjaiban aggasztóan nőtt a lefizetett, megvesztegetett ügyészek és bírák (köztük a korrupcióellenes ügyészség munkatársainak) száma, a parlament hosszas vacillálások után – ami tökéletesen jellemzi a hihetetlenül felduzzasztott képviselőház és szenátus munkáját, hozzáállását az országot polipként behálózó korrupcióhoz – előterjesztett egy törvényt!
Amelynek értelmében korrupcióban részt vevő, ezzel vádolt, ilyen ügyekben érintett ügyészek, bírák nyugalomba vonulásuk után nem részesülhetnének kiemelt nyugdíjban.
De nem lennénk itt, ahol vagyunk, Kelet kapujában, ahol mindent könnyedén vesznek, ha a törvénycikkelynek nem lenne egy fölöttébb különös záradéka. A hivatalban elkövetett visszaélés nem számít bele mindebbe!
Most már csak azt kellene akkurátusan definiálni, hogy mi a korrupció, mi számít hivatali visszaélésnek, és van-e, lehet-e köze a kettőnek egymáshoz. A kérdés, nyilván, szónoki, megszokhattuk, hogy az állandóan fejlődő, változó, alakuló büntető törvénykönyv némely törvénycikkelyei között ellentmondások vannak, s a joghézagokon időnként egymás elképedt arcába meredhetünk. Mivel a korrupció behálózza a gazdasági és a politikai életet is, minek számít a romániai korrupció egyik alapja, lendítője, mozgatója, gerjesztője: a befolyással való üzérkedés? Hivatali visszaélésnek számít-e, ha egy képviselő, ügyész vagy egy állami tisztségviselő, visszaélve helyzetével, baksisért – újabb nevén csúszó-, illetve kenőpénzért (Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen) – latba veti befolyását, menti a korrupcióba keveredett üzletembereket vagy politikusokat?
A kört, az érintettek körét a végtelenségig lehet tágítani, s egyszer csak azt vesszük észre, hogy az új, tervezett törvénycikkelyt akár meg is szavazhatják jelenlegi formájában, hiszen ott vagyunk, ahol voltunk, vagy még ott sem.
S már csak a jó Isten malmaiban bízhatunk, amelyek, ha lassan is, de őrölnek.
