A pesti és a rákosi tábor önkéntes katonaságát kereszteseknek nevezik, mert egyenruha hiányában a mellük­re vart piros kereszttel jelzik, hogy ők a kereszténység védelmére szállnak hadba. Ugyanakkor folyik a toborzás az alföldi nagyvárosokban is. A keresztes hadjáratra való mozgósítás hozzávetőleges becsléssel kiterjed az ország egyharmadára.
A pápai bulla célul tűzi ki a törökök kiverését, ennek irányítását Bakócz érsekre bízza. Akik keresztesnek állnak, a pápa minden bűnük alól feloldozza, akik pedig akadályozzák a toborzást, azokat kiátkozza, örök kárhozatra ítéli. Dózsa seregébe a keresztesnek jelentkező parasztok, ha nem is annyira tapasztaltak a fegyverforgatásban, mint a nemesek, de értenek hozzá, mert rendelkeznek a fegyverviselés jogával. Ennek megtiltására épp az 1514-es fegyveres felkelés leverése után kerül sor. Dózsa táborán kívül is szép számban gyülekeznek keresztesnek az alföldi mezővárosok módos parasztpolgárai, a kis- és középnemesség, a deákok, a papok és a szerzetesek. E had társadalmi összetétele világosan mutatja, hogy szó sem lehet jobbágyparaszt felkelésről. Tény: a keresztesek zöme, több tízezer ember, elsősorban a Dózsa vezetése alatt állók komolyan készülnek a törökellenes harcra.
 Dózsa a Pest melletti keresztes tábor élén 1514. május 9-én indul a déli határok, a török határ irányába. Öccse, Gergely lesz az egyik alvezére, aki szintén kitűnő katona. Becsületes, lelkiismeretes, de bátyjánál békülékenyebb természetű, a békesség híve, igyekszik megakadályozni a keresztesek és a főnemesség közti polgárháború kitörését. Ennek ellenére soha sem fordul bátyja ellen. Dózsa alvezére Száleresi Ambrus pesti polgár, Lőrinc pap. Az adminisztráció vezetője Túrkevei Ambrus, a teológia doktora, a krakkói egyetemen végzett tudós.
Dózsa György és öccse, Gergely, valamint Száleresi Ambrus vezérlete alatt állók a török ellenes harcot tartják fő céljuknak. Azonban már kezdetben kerülnek olyan vezetők, mint Lőrinc pap, akik a nagybirtokosok elleni harcra buzdítnak. Időközben az ország főurai, a nagybirtokosok a keresztes had szervezése ellen fordulnak. Megkezdik az aknamunkát, akadályozzák, hogy parasztjaik keresztesnek álljanak, fittyet hányva a pápai bulla kitételére, mely ily esetekben kiátkozással fenyeget. Egyre többen gondolkodnak úgy, mint márciusban Telegdy István kincstartó, akit aggodalommal tölt el, hogy a jobbágyok kezébe is fegyvert adnak, mert az otthonról elmenő népből összeálló sereg gonoszságra is vetemedhet. A legtöbb keresztes Békés, Csanád és Csongrád vármegyéből érkezik. Mivel egy ilyen nagy sereg élelmezését központilag nem szervezték meg, a keresztesek kénytelenek rekvirálni. Közben elterjed az a hír is, hogy a mezőgazdasági munkák miatt sok helyen visszatartják a jobbágyokat, sőt, Tokajnál néhány keresztesnek jelentkezőt kivégeznek, a táborban egyre erősödik a főurak elleni hangulat.

A keresztes hadjárat felfüggesztése
A keresztesek tábora fokozatosan alakul át elégedetlenkedők seregévé. Látva ezt, az érsek, Bakócz Tamás már május 15-én leállítja a toborzást és május 24-én a keresztes hadjáratot is. Bakócz kiátkozás terhe alatt elrendeli, hogy a keresztes hadba összegyűltek térjenek haza.
A törökellenes hadjárat felfüggesztése arculcsapásként érinti Dózsa Györgyöt, kinek az irányítása alatt álló főerő még mindig őrzi a fegyelmet, a rendet, és komolyan készül a külső ellenség elleni harcra. Dózsa és társai az új helyzetben sem mondanak le a hadsereg toborzásáról. Május 16-án egy 3000 fős csapattest Lőrinc pap vezetésével Bács megyébe indul. Egy másik csapatot Barabás pap Eger irányába vezet. A derékhadat is két nagyobb seregre osztják, az egyik Dózsa György vezérlete alatt marad, a másikat öccse, Gergely vezeti a Tisza vidékére. A hadsereg szétosztása megkönnyíti a vezetést és az élelmezést.
Dózsa György fő gyülekezési helynek Karcagot jelöli ki. A kor szokásának megfelelően innen küld szét latin nyelvű kiáltványt, amit a papok a nép előtt magyarra fordítva olvasnak fel. E kiáltványában a nép fejedelmének (princeps) nevezi magát, amellyel azt jelzi, hogy ő nem kisebb, mint a szepesi herceg, az erdélyi vajda, Szapolyai János, illetve bármely más főúr. A kiáltványból kitűnik, hogy maga fölött csak a királyt ismeri el. Halálbüntetés terhe alatt követeli a táborba szállást. Nagyszámban érkeznek köznemesek. Erdélyből név szerint ismerünk egy Mihály nevű nemest, aki több ágyút is visz magával, és megkezdi a tüzérek kiképzését.
Dózsa egyéni adottságok, képességek ellenére sem válhatna a keresztes had vezetőjévé, ha a történelmi feltételek ezt nem tennék lehetővé. Istvánffy Miklós krónikájában megjegyzi, hogy a „véletlen vagy a végzet” akarja így. Egy ismeretlen, de egykorú, Budán keltezett levél, melyet Csehországba küldenek, arról számol be, hogy nem szedett-vedett, égető, elkeseredett, szervezetlen nép áll Dózsa irányítása alatt. A levélből egyértelműen kitűnik, hogy Dózsa serege szervezett haderő. Ahol átvonul, ott megkezdik a közigazgatás átszervezését. A levélben olvasható: „királyt, püspököt, prépostokat és más nevű magyar urakat, nádorispánt is választottak maguknak, és pénzük bőven van”. Itt túlzás a királyválasztás emlegetése, mert Dózsa a magyar királyt elismeri az ország vezetőjének, ő maga a princeps címet veszi fel. A levélben említettek alapján egyértelmű az is, hogy Dózsa nem akar „kitalálni” egy új társadalmi rendszert. Valójában törekszik egy igaz­ságosabb társadalmat teremteni, talán a szabad székely társadalom modelljét szeretné kiterjeszteni az egész Kárpát-medencére, a történelmi Magyarországra.
A Dózsa irányítása alatt álló főerő hosszú időn keresztül megőrzi a fegyelmet, a rendet. A hadsereg szervezettségével, szigorú fegyelmével magyarázható, hogy e hadsereg sokáig ütőképes. Tüzérsége és lovassága is van. A keresztes, illetve a felkelő katona, akár egy állandó hadseregben, begyakorolja a rá háruló feladatokat, teendőit fecsegés és fölösleges időhúzás nélkül végzi. Sajnos, Temesvár ostroma idején e fegyelem meglazul. A további kutatás döntheti el ennek okait. Úgy tűnik, hogy Dózsa valóban hitt abban, hogy az erdélyi vajda, Szapolyai az ő szövetségese, így érte felkészületlenül annak katonai támadása.

(folytatjuk)