Farkas Réka
Öt esztendővel ezelőtt, a Székely Nemzeti Tanács megalakításakor sokan nevezték történelminek a pillanatot. Volt, akiben reményt ébresztett a kezdeményezés, hitet adott, hogy megvalósulhat Székelyföld területi autonómiája, mások bagatellizálni próbálták, maroknyi székely hőbörgéseként beállítani.
Eltelt öt év, s bizony látványos, átütő eredmény nem született, még mindig nagyon távol állunk az önrendelkezéstől, de tény, hogy az autonómia köztudatba való beivódásában igen nagy szerepe volt az SZNT-nek. Néhány ember folyamatos, áldozatos, önkéntes munkájának köszönhető, hogy mára több mint kétszázezren szavazattal is megerősítették, akarják a területi autonómiát, hogy nemzetközi fórumokra is eljutott az igény, és a romániai magyar politikum, egyelőre főleg szavak szintjén, de kénytelen volt felvállalni és zászlajára tűzni az autonómiaharcot. A román politikai osztály, a sajtó továbbra is elutasítja ugyan, de egyre többet beszél róla, tudatos a félretájékoztatás, a függetlenség és az önrendelkezés összemosása, de időnként már hallani józan hangokat. Megszűrve, sokszor kiforgatva, de egyre több információ jut el a többségi nemzethez, és idő kérdése csupán, hogy felismerjék, az ország érdeke is különböző autonómiaformákat biztosítani a romániai magyarság számára. Ha békét, nyugalmat, fejlődést akarnak, nincs más út.
Eddig néhányan vívták ezt a küzdelmet, s egyre gyakrabban hangzik el, politikai játékról van szó csupán, az átlagembereket nem foglalkoztatja az autonómia kérdése. Csak mi bizonyíthatjuk be, hogy nincs ez így. Más nemzetek fiai több százezren vonultak utcára autonómiát követelni, nálunk eddig legfeljebb néhány ezren gyűltek össze. Pedig senki nem fogja tálcán kínálni a lehetőséget, és külső nyomás nélkül a parlament sem fogadja el az autonómiastatútumot. Erőteljesebb fellépés nélkül a nemzetközi fórumok is némák maradhatnak, hisz annyi problémás régió van a világban, amelynek helyzete rendezésre vár.
A székelyföldi, az erdélyi magyarságnak döntenie kell: valóban autonómiát akar? Ha a válasz igen, akkor meg kell tanulnunk, békés eszközökkel ugyan, de hallatni hangunkat. Meg kell tanulnunk tíz-, százezres tömegben utcára vonulni és követelni jogainkat. De mindenekelőtt meg kell tanulnunk egységet felmutatni, olyan politikusokat választani vezetőknek, akik képesek újra megteremteni az összefogást. Választások következnek, a döntés a mi kezünkben.
