Dobra Csabával, a Doma Drive autóvezető-iskola tulajdonosával többszöri egyeztetés után sikerült csak találkozni. Mint rövid beszélgetésünkből kiderült, a programegyeztetés nehézségei rendkívüli elfoglaltságából adódtak. Ő ugyanis az úgynevezett délutáni vállalkozási formát választotta: mentőszolgálati állását megtartva immár nyolcadik esztendeje működteti a sofőriskolát.
– Milyen indíttatásból fogott bele a vállalkozásba?
– Édesapám révén, aki gépjárművezető volt, ma nyugdíjas, gyermekkorom óta autók közelében voltam mindig. Tőle tanultam ezt a szakmát, mindent, ami autóval kapcsolatos, egyfolytában ott csüngtem, lógtam, akartam hallani, tudni mindent, így ha vállalkozásként valami szóba jöhetett, az csakis autós dologgal kapcsolatos lehetett. A vállalkozásba mégsem nyugati módon fogtam, fogtunk bele, hanem úgy, hogy megtartottuk a munkahelyet, ahhoz tettük hozzá a többit. Mert szeretünk dolgozni. Eleinte ketten vágtunk bele ebbe az oktatói szakmába, volt egy üzlettársam, Martinka Jenő Jánossal indítottuk a Doma Drive gépjárművezetői iskolát. 2007-ben kaptuk meg az engedélyeket, elég hosszú munka, bonyodalmak után, márciusban indítottuk a B-kategóriás képzéseket. Ismerősök, rokonok, barátok voltak az első tanulóink.
– Lehet ezt szabadidőben folytatni?
– Az induláskor még fiatalabbak voltunk, a munkahelyi program megengedte, hogy egyszerre több szabadidőnk legyen, ezt akartuk kitölteni hasznos és anyagi kiegészítést is ígérő munkával. Azóta persze érezzük, hogy néha meg kellene állni, hiszen egy ilyen dolognak van előnye és hátránya is. A kívülállók csak az előnyét látják, de a nehézségekkel nem számolnak.
– Nincsenek egyedül a piacon, hogyan lehet működtetni egy ilyen vállalkozást?
– Csakis úgy, hogy sok időt és energiát szentel neki az ember. A konkurenciát pedig nem értelmezem szó szerint. Hozzánk egy tanuló általában úgy érkezik, hogy valaki ajánlotta neki az iskolánkat. Itt szájról szájra terjed a hír, a lehetőség, reklámot ugyan tettünk újságba, rádióba, de ez úgy működik, hogy ha valaki meg volt elégedve a szolgáltatással, hoz egy-két másik klienst. Ilyen értelemben nem beszélhetünk egymás ellen irányuló konkurenciáról.
– Elméleti és gyakorlati képzést is végeznek. Milyen a forgalmuk?
– Nagyon változó mind egy éven belül, mind általában. Mi éppen az úgynevezett banki válság előtt indultunk, az első két év után jött a csökkenés. Nehéz megmondani, hányan fordulnak meg, mert az iratkozottak és végül a hajtási engedélyt megszerzők között nagy a különbség. Mindenképpen több százan fordulnak meg egy évben nálunk. Azoknak van sikerük, akik azt a minimális négy hetet, ami egy kiképzési időszakot jelent, ennek szentelik.
– Megéri ezzel foglalkozni anyagi, szakmai szempontból?
– Vannak időszakok, amikor azt mondom, abba kell hagyni. Leginkább azért, mert annyi az új törvény, rendelkezés, mintha állandó jelleggel akadályokat tennének elénk. Ha aprókat is, de folyamatosan. Ahelyett, hogy segítenének, megszabják, korlátozzák, egyszóval akadályozzák a munkát. Aztán itt függetlenül attól, hogy hány tanuló van, a rezsiköltségek állandóak és magasak.
– Hány munkatárssal dolgoznak?
– Jelenleg tizenegy oktatóval dolgozunk, a titkárnővel együtt tizenketten vagyunk, nem mind teljes munkaidőben. Nemcsak a munkatársakkal, hanem a jelentkezőkkel szemben is nagy a felelősség. Ez egy sajátos szolgáltatás, nem olyan, mint egy termék: ha a vásárlónak nem tetszik, nem veszi meg. Itt előre fizet a „vevő”, nagyon oda kell figyelni, hogy minden rendben legyen. Másfelől azt is tudni kell, hogy egy oktatói állásból egy családot nem lehet eltartani, ezért különböző megoldásokhoz kell folyamodni.
– Milyen fejlődési, fejlesztési lehetőségek vannak?
– Fejleszteni mindég jó, most éppen nem tervezek különösebb bővítést. Szeretnék, de nem biztos, hogy megéri. Jelenleg minden kategóriában képezünk, de lehet, hogy a robogóvezető-képzést felfüggesztjük, elsősorban a veszélyessége miatt. A gépparkunk is elég nagy, kilenc kisautó, négy kétkerekű, egy teherautó, egy pótkocsi, egy autóbusz. Ez utóbbit például használtan vettem, gyakorlatilag újra kellett építeni. Az autóparkot folyamatosan építettük ki, hitelt is vettem fel, de egyre inkább anélkül szeretnék gazdálkodni. Jelenleg egyedül vagyok tulajdonos, s bizony sokszor érzem a társ hiányát. Sokan mondják, hogy közös lónak túros a háta, de sokszor a nehéz pillanatokban jó lenne valakivel megbeszélni, megosztani a döntés vagy legalább a döntés-előkészítés felelősségét.
– Mekkora az igény, van-e túljelentkezés?
– Jelentkező akad, de túljelentkezésről azért nem beszélhetünk, mert a rendszer olyan, hogy hónapokkal előre is lehet iratkozni. De egy éven belül a november, december, sőt, a január is holtszezon, esetleg a külföldön dolgozók, akik rövidebb időre tudnak haza jönni, azok végzik el mondjuk a második felét a képzésnek télen. Így előre kell tervezni, nyáron meg kell fogni a gyeplőt, hogy az egész évben esedékes fix költségeket fedezni tudjuk. Ilyen értelemben zavar, amikor kívülről mondják, hogy milyen jó neked, mert például elmehetsz sízni. De azt nem veszik figyelembe, hogy miközben kávéznak az erkélyen, én futólépésben megyek el az erkély alatt. S nem kérdezik meg, hogy: szomszéd, most jöttél haza, hova szaladsz már megint?
