A február 9-ről elnapolt és a múlt hét végén, szombaton megtartott hatodik hóünnep a Laur oldalán az előző évekhez viszonyítva kisebb számú érdeklődőt, télisport-kedvelőt vonzott, hiszen a céhes városban és Kovásznán is szinte teljesen elolvadt a hó.
Sokan azt gondolták, hogy meg sem tartják a rendezvényt, ezért nem mentek fel megyénk legmagasabban fekvő településére. A Laur lábánál mintegy hat és fél méteres hóember várta a hóünnepre érkező vendégeket. Az időjárás nem kedvezett az idei hóünnepnek, a napsütés miatt a sípályán már kezdett olvadni a hó, megjelentek a gyepfoltok. A szervezők ezentúl nem ragaszkodnak február második hétvégéjéhez, hanem akkor szervezik meg a hó ünnepét, amikor a hótakaró a legjobb minőségű lesz. A rendezvényre mintegy százötvenen gyűltek össze. Az őrző-védő szolgálat emberei már reggel megjelentek Kommandón, hiszen 11 és 12 óra között várták Traian Băsescu elnököt és feleségét, akik végül is zsúfolt programjuk miatt nem érkeztek meg, holott egy motoros, lánctalpas csodaszánt is előkészítettek az elnöki párnak.
A legtöbben a síversenyeken voltak, idén tizenkét korcsoportban szervezték, külön rangsorolva a fiúkat és lányokat. Akárcsak az előző esztendőkben, idén is a legnagyobb tömegsikernek a kergeverseny örvendett, a Deák Levente és két társa által bemutatott vidám jeleneten jól elszórakoztak a nézők. Idén is közreműködött az uzoni Atlantis Fúvószenekar, amely Ugron Ernő karnagy vezényletével térzenét szolgáltatott. Ezt követően az érdeklődők a Katinka vendéglőhöz vonultak, ahol a sepsiszentgyörgyi Auto Crono Egyesület által megszervezett ügyességi versenyre és minifoci-bajnokságra került sor. A közel tizenöt résztvevőnek havas terepen kellett minél rövidebb idő alatt megtennie a kijelölt útszakaszt. Trabantok, Daciák, Volkswagenek, Hyundaiok stb. versenyeztek négy kategóriában. A hatodik hóünnep este fáklyás lesiklással, tábortűzzel és tűzijátékkal ért véget. Kocsis Béla polgármester az idei rendezvényt sikeresnek minősítette, azt kívánva, hogy jövőre másfél méteres legyen a hótakaró.