A magyar kormány számára soha nem volt pártpolitikai mérlegelés tárgya az autonómia ügye, hiszen programjában rögzítetten támogatja a többség és kisebbség kooperációján nyugvó, az európai elvekre alapozó autonómiatörekvéseit — mondta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Az államtitkár ezzel a Székely Nemzeti Tanács autonómiatámogatását kérő nyilatkozatára reagált. Az anyaország vezetőinek szóló üzenet lényege az, hogy az autonómiatörekvések felvállalása immár nem pártpolitikai mérlegelés kérdése, hanem ,,az erdélyi magyarság jövőjének kategorikus imperatívusza". Gémesi Ferenc hangsúlyozta: nem elegendő deklarálni az autonómiát, annak megvalósításáért az érintetteknek nagyon sokat kell tenniük, megértetve törekvéseiket a többséggel, megszerezve az ő támogatásukat is, hiszen a többség ellenében nem lehet semmiféle önrendelkezést elérni. Valódi autonómia csak autonóm személyiségekre és autonóm intézményekre épülhet, éppen ezért a politikai deklarációk mellett tenni kell azért, hogy az adott közösség megerősödjön. A Mediafax hírügynökség megkérdezte Băsescut, miként értékeli Gémesi Ferenc államtitkár fenti nyilatkozatát. Az államfő e forrás szerint nem hiszi, hogy a magyar kormány megengedné magának a Románia belügyeibe való beavatkozást. Ha valóban létezik székelyföldi autonómiát támogató magyarországi nyilatkozat, akkor ,,méltó válasz" születik majd erre — idézi Băsescut a Mediafax.
Parlamenti választások már májusban?
Lehetségesnek tűnik, hogy egyidejűleg tartsák a parlamenti és a helyhatósági választásokat — nyilatkozta Galacon Călin Popescu Tăriceanu. A kormányfő szerint, amennyiben hamarosan elfogadják az egyéni választókerületes szavazásról szóló törvényt, előrehozhatják a parlamenti választások időpontját. A Szociáldemokrata Párt úgy véli, hogy ez egy egyetlen megoldás a jelenlegi politikai válságra. A demokrata liberálisok szerint ez része a nemzeti liberálisok és a szociáldemokraták közötti egyezménynek, az időpont viszont teljesen mindegy nekik. A Nagyrománia és a Konzervatív Párt is egyetért az előrehozott választásokkal. Az RMDSZ sem utasítja el a javaslatot, de ellenzi az egyéni választókerületes szavazási eljárást.