Egyed Ákos kolozsvári akadémikus, amikor összehasonlítja az 1562-es nagy székely felkelést az 1514-es keresztes parasztháborúval, rámutat a két esemény közti közös vonásokra. Úgy véli, hogy az 1562-es nagy székely katonai felkelést olyanok is szítják, akik korábban valamilyen kapcsolatban álltak a keresztesekkel. Márki Sándor Dósa György 1470–1514 című 1913-as munkájára hivatkozva úgy gondolja, hogy Dózsa a székely szabadságot, a székely modellt szerette volna kiterjeszteni a történelmi Magyarország egész területére. Ezt vallja Szűcs Jenő is A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború című, 1972-es tanulmányában. Még a marxista történetírás jeles történésze, Molnár Erik is tud arról, hogy a felkelők célja egy olyan szabadparaszti társadalom megszervezése volt, amilyent a fennmaradásukért harcoló szabad székelyek láttak maguk előtt.

Katonai összecsapások
A keresztesek törökellenes hadjárata 1514 májusától fokozatosan alakul át a főnemesség elleni küzdelemmé. Május 19-én a királyi csapatok rátörnek a mezőtúri keresztes csapatra és szétkergetik, az elfogottakat Budán karóba húzzák. E megtorlással nem sikerül a kereszteseket megfélemlíteni, ellenkezőleg, megerősödik a főurak elleni hangulat, egyre inkább háttérbe szorulnak a megbékélés hívei, köztük a két alvezér, Dózsa Gergely és Száleresi Ambrus is.
A főurak, köztük Báthori István temesi bán és Csáky Miklós csanádi püspök, úgy gondolják, hogy saját csapataikkal képesek szétkergetni a kereszteseket. Ágyúkkal felfegyverzett hadaikkal Csanádra indulnak. Azonban Nagylaknál és Csanádnál a keresztesek győznek. Báthori elmenekül. Csáky püspököt és Telegdy István kincstartót karóba húzzák, bár így csak a parasztokat szokás kivégezni, a nemeseket a lefejezés illeti meg. Dózsa e kivégzéssel jelezni kívánja, hogy a törvény előtt nem lehet különbség jobbágy és nemes között.
A főurak kivégzésének híre gyorsan elterjed, a Budán tanácskozó főurak a keresztesek elleni harc vezetését Bornemissza Jánosra, a tapasztalt hadvezérre, a budai várnagyra bízzák. Kapcsolatba lépnek Szapo­lyai erdélyi vajdával is. Bornemissza rátámad a Pesttől nem messze állomásozó, többnyire pesti és budai polgárokat tömörítő keresztesekre. Ezek többsége valóban a törökök elleni harc híve volt. Vezetőjük, Szá­l­eresi Ambrus szintén pesti polgár, a keresztesek haditanácsában a békés kiegyezés szorgalmazója. Amikor Bornemissza ígéretet tesz arra, hogy aki a fegyvert leteszi, és békésen hazamegy, annak nem esik bántódása, a sereg jó része elfogadja az ajánlatot. Azok a tisztek, akik ellenállnak, elpusztulnak a csatában, illetve fogságba esnek. A kapitányokat tüzes sisakkal a fejükön kínozzák meg. A gubacsi csata az urak győzelmével ér véget.

A háború folytatódik
Dózsa táborában a főurak elleni harc legelszántabb vezetője Lőrinc pap. Dózsa, miután értesül Bakócz érsek leveléből, hogy leállítják a törökellenes keresztes hadjáratot, szintén a főurak ellen fordul. Kijelenti, ő nem gyermek, akivel játékot űzhetnek: „Istenre és szent keresztre mondom, hogy végzek veletek.” A keresztesek tábora nem oszlik fel. Dózsa továbbra is kereszt alá, fegyverbe hívja az ország népét. Mint végvári katona jól tudja, hogy előbb-utóbb le kell számolni a török veszedelemmel. Elhatározza, hogy az új helyzetben a főurakat kell legyőznie és engedelmességre szorítani őket. Dózsa mellett áll a Tiszántúl köznemessége egészen Ugocsa vármegyéig. Dózsa serege elfoglalja Arad, Békés és Csanád megyét, Világos, Csanád, Arad, Lippa, Sólymos és más várakat.
Dózsa derékhadától függetlenül szerveződő helyi felkelések törnek ki, melyeket a helyi földbirtokosok csapatai vernek le. A távoli Erdélyben is sor kerül helyi lázadásokra. Az egyiket Székely János, Dózsa testvérbátyja vezeti.

Temesvár a főurak központja
Báthori István temesi gróf hadai élén a védőfalakkal jól megerősített Temesvárba menekül, ide gyülekeznek a nagybirtokosok is. Tervezik, hogy a Bornemissza vezette főúri hadak Buda felől, míg Báthori csapatai Temesvár irányából egyszerre támadnak Dózsa kereszteseire, és megsemmisítik. Ez nem történik meg, mert Dózsa kitűnő hadseregszervező, és serege is nagy létszámú. Tartani lehet attól is, hogy ha a köznemesség többsége is melléje áll, könnyen legyőzheti a főúri hadakat.
A keresztesek úgy döntenek, hogy elfoglalják Temesvárt, majd kapcsolatba lépnek Szapolyai János erdélyi vajdával, a köznemesség vezérével, és utána szétverik a főnemesi hadakat. A keresztesek Dózsa vezetésével 1514. június derekán megkezdik Temesvár ostromát. A kettős fallal körbevett városban a jól képzett, jól felfegyverzett és fegyelmezett nemesi csapatok több hónapig is képesek ellenállni. Egyetlen veszély fenyegeti őket, ha időben nem érkezik felmentő sereg, Dózsa keresztes hadai kiéheztetik őket. Báthori segítséget kér Szapolyaitól.

A felkelés leverése
A felkelés leverője az erdélyi vajda, a magyar és a lengyel király sógora, Magyarország főura. Úgy tűnik, hogy Szapolyai János kapcsolatot tart mind a főúri párttal, mind Dózsával. Mindkettejüknek támogatást ígér. Az egy hónapja húzódó temesvári ostrom alatt a keresztes had fegyelme meglazul. Nem érzik a veszélyt, úgy gondolják, Szapolyai távol, különben sem látnak benne ellenséget. Épp ezért éri felkészületlenül őket a vajda támadása. A derékhadat maga Dózsa vezeti, a bal szárnyat Lőrinc pap, míg a jobb szárnyat öccse, Gergely. Mind Dózsa, mind Szapolyai serege egyformán nagy létszámú, de Szapolyai hadereje nemcsak jobb fegyverzetű, de harcedzettebb is. Seregében harcolnak a székely lófők, a délvidéki tapasztalt lovasok, a páncélosok száma is nagyobb. E sereg kiváló vezére Petrovits Péter. A technikai fölény és a jobb szervezettség hamar eldönti a temesvári csatát. Mindezt tetézi, hogy Dózsa már a küzdelem elején megsebesül, fogságba kerül, hasonlóképp öccse is. Az irányítás nélküli hadsereg felbomlik. Csak a Lőrinc pap vezetése alatt állók egy része menekül meg. E sereg maradványa Nagyvárad környékén újabb csapattestekkel bővül, majd Kolozsvár felé vonul, de útközben e sereg is megsemmisül, egy csatában szétverik.

(folytatjuk)