Nemcsak a politikában, a közéletben és a művészetben, hanem a sportban is észre kell vetetni a székelységet – döntötte el a budapesti Wenczel Kristóf sportjogász. A Székelyföld Labdarúgó Egyesületet – hogy adminisztrálásából senkinek se legyen gondja – Budapesten jegyezték be, idén januárban pedig 43. tagként csatlakozott a nem képviselt nemzeteket és közösségeket, autonóm területeket és mikronemzeteket tömörítő New Federation Boardhoz.
Az ötletgazda a román futsalválogatott edzőjét, a székelyudvarhelyi Jakab Zoltánt kérte fel edzőjének, majd Székelyudvarhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy polgármesterét is felkeresték támogatást keresve. Első pillanattól kezdve hangsúlyozták, senkit sem kívánnak kizárni nemzetisége miatt: nem elkülönülő, hanem befogadó szervezet akarnak lenni, a régiót képviselik. Bárki, aki Székelyföldön él, tagja lehet a csapatnak, ha úgy érzi, ott a helye, tenni kíván a közös célért.
Az első, hazai pályán játszott mérkőzés jókora csúszással kezdődött, de a bő 1500-ra tehető nézőközönség nem türelmetlenkedett. Előbb Szilvásy Péter újságíró, majd a New Federation Board főtitkára, Jean-Luc Kit és elnöke, Florent Costa üdvözölte a csapatokat és az érdeklődőket. Beszédeikben mindannyian a labdarúgásban rejlő összetartó erőt hangsúlyozták, s köszönetüket fejezték ki a székely válogatottat létrehozóknak. Az összetartozás jeleként a magyar himnuszt, majd a házigazdáknak a székely himnuszt énekelték el.
Székelyföld–FC Kárpátalja Beregszász 5–0 (2–0)
Vezette: Lucian Rusandu (Sepsiszentgyörgy), Simó Zoltán (Székelykeresztúr), Szabó Attila (Székelyudvarhely), Benedek Attila (Székelyudvarhely). Székelyföld: Niczuly Roland, Szécsi Barna, Simon Arnold, Csíki Dénes, Rózsa Árpád, Kurtuly Róbert, Magyari Szilárd, Petru Silion, Szőcs László, Kiss Szabolcs, Szőcs Loránd. Játszott még: Klein László, Péter Mózes, Csíki Szilárd, Mánya Szabolcs, Máté József, Bíró Attila, Veres Zoltán. Edző: Jakab Zoltán. Kárpátalja: Bence Gyula, Csehil Iván, Vuszilij Grigorovics, Mihail Lobacsevics, Sárközi István, Vereczi Erik, Hiscsenko Miklós, Gibalyuk Miklós, Alexander Zubinics, Szergej Micska, Loós Péter. Játszott még: Gazdag Erik, Vitalij Margitics, Ovdinszki Csaba, Mikec Gyula. Edző: Tar Lajos. Gólszerzők: Szőcs (16., 89.), Simon (31.), Magyari (50.), Péter (86.).
A meccs első perceitől kezdve fölényben játszott Székelyföld csapata, de azért az óvatosságról sem mondtak le. A beregszászi játékosok nem technikájukra, inkább gyorsaságukra próbáltak építeni, de ritkán jött ki a lépés úgy, hogy bár a fél pályán átmenjenek, s veszélyeztessék a székely „portát”. Mi sem álltunk a helyzet magaslatán: a 15. percben rosszul végeztönk el egy szabadrúgást (a labdát valósággal belebikázták a közelben álló ellenfélbe), de így lett jó a lepattanót megszerző szovátai Petru Silionnak, aki okos passzt adott Szőcs Lászlónak, és a laposan megvágott labda a bal sarokban kötött ki.
A meccs ellaposodni látszott, de sokat ellensúlyozott a lelátón uralkodó remek hangulat. Az alapot a mérkőzés előtt a szpíker adta meg, aki arra kérte a közönséget, hogy ne szidják a bírót, mert úgyis a magyaroknak fújnak! Egy bennfentes hazai szurkoló látván a kárpátaljaiak játékerejét, megjegyezte: ezek a gyengébbjei, az erősebbeket elvitték az ukránok Donyecket körbezárni! A beregszásziak – talán taktikai meggondolásból? – sok ukrán kifejezést használtak egymás közt, amire az egyik székely megjegyezte: „A csíkszeredai románok szebben beszélnek magyarul...”
A második gólra a 31. percig kellett várni: a kárpátaljaiak feleslegesen buktattak a tizenhatos környékén, Simon Arnold lövése nem erős, de aránylag jól helyezett, s a kapus sem áll a helyzet magaslatán. A második félidő alig kezdődött el, és a Felcsúton nevelkedő farkaslaki Magyari Szilárd révén már hárommal vezettünk. A biztos győzelem tudatában visszavettünk a játékból, gyors egymásutánban következtek a cserék – heten léptek még pályára! –, a szűkebb kerettel érkező ellenfélnek már csak a bekkelésre futotta erejéből. A kegyelemdöfést a székelyudvarhelyi Péter Mózes (86.) és a másodszor is eredményes Szőcs László (89.) adta meg.
A válogatottban négy háromszéki labdarúgó kapott helyet: Niczuly Roland (Kézdivásárhely), Kurtuly Róbert (Sepsiszentgyörgy), Mánya Szabolcs (Maksa) és Máté József (Sepsiszentgyörgy).
„Romániában élünk, de Székelyföld a hazánk, ezért örömmel éltem meg, hogy beválogattak, s szülőföldemet képviselhetem. Hasonlóképp élték meg szüleim is, akik igencsak büszkék, hogy ma játszhatom. Nagyon bízom abban, hogy a világbajnokságra is meghívnak, s a székely emberek hírét a távolabb élőkkel is megismertethetjük.” (Mánya Szabolcs)
„Megtiszteltetés, hogy számítottak rám, s remélem, az elkövetkező időszakban még többször ölthetem magamra a címeres mezt, s győzelmeinkkel örömet szerezhetünk a székelyeknek.” (Máté József)
Aki vállalta a feladatot: Jakab Zoltán
– Ön sikeres, a román futsalválogatottat több mint száz meccsen vezette, országos bajnokságot nyert. Most mégis belevágott a bizonytalanba. Hiányzott ez önnek?
– Székelyföldet bárhol és bármikor szívesen képviselem, s ha felkérnek, tehetségemnek megfelelően segítek. A feladatot nem csak sportértéke miatt vállaltam – több ez annál. Amúgy azt terveztem, csak bábáskodni fogok a csapat létrejötténél, majd átadom a stafétabotot. Reméltem, technikai vezetőnek sikerül megnyerni Selymes Tibort, edző-játékosnak Ilyés Róbertet, de végül egyikük sem vállalta. Megértem őket, mert például Selymes esetében Kaposvárról nem egyszerű a feladatot ellátni. A litván és ugandai szövetségi feladatokat is ellátó László Csaba segítségére viszont valószínűleg számíthatok, mert a kezdeményezést jónak, folytatásra méltónak tartja.
– Milyenek, milyen játékerőt képviselnek a beválogatottak? Lehetne jobb?
– A válogatókon sok hasonló tudású játékos jelent meg, ezért meglehetősen nehéz volt eldönteni, ki marad, ki megy. Zömük a negyedosztályban játszik, de megtiszteltetésnek érzik, hogy a címeres mezt magukra ölthetik, ezért lelkesedéssel, küzdeni akarással bizonyos hiányosságaikat ellensúlyozni tudják. És igen, lehetnének erősebbek, ha a csíkszeredaiak nemcsak szóban, de tettekkel is támogatnák a csapatot, s elengedik játékosaikat. Az első és második ligában megértettem, hogy nem jönnek el – csapataik sem engednék, ők is tarthatnak attól, hogy fontosabb meccseik előtt lesérülnek. De hadd jegyezzem meg: a valaha a második ligában játszó, majd futsalválogatott Szőcs Lóránt Londonból jelentkezett be, mondván: mester, ha szükség van rám, jövök, s munkáját megszakítva nyomban hazarepült. Hasonlóképpen első szóra jött a Puskás Akadémián nevelkedő Magyari Szilárd is. Büszke vagyok arra, hogy ilyen csupa szív játékosunk nem egy-kettő akad!
– Milyen jövő előtt áll a csapat?
– Mérföldkövet jelentene, ha meghívnának a 2015-ben sorra kerülő, hatodik alkalommal megszervezendő vb-re. A rendezvény presztízsértékével talán sikerülne a magasabb szinten játszókat is megszólítani, s nőne itthoni támogatottságunk is. Fontos lenne, hogy a megyei tanácsok és a nagyobb városok anyagi segítségére számíthassunk. Költsége van a szállításnak, a szállásnak, az étkeztetésnek és a hosszabb összetartásnak. A székelyudvarhelyiek és a környékbeliek együtt nőttek fel, ismerik egymás gondolatait, de a Maros és Kovászna megyeieknek is meg kell találniuk helyüket a pályán.
