A nemcsak Magyarhermányban, hanem Erdővidék-szerte népszerű forrás megújításáért a Hámor Egyesület, a helyi közbirtokosság és a polgármesteri hivatal fogott össze.
A munka elindítója a Hámor Egyesület elnöke, Komporály Sándor. Komoly ösztökélést jelentett számára, hogy közeledik a falu ünnepe: ne csak a dínomdánomról szóljon, hanem maradjon is valami utána. Szavaira mintegy húszan vállaltak közmunkát, s vették le a forrás födelét és a cserepeket, majd megérkeztek a közbirtokosság erőgépei és az önkormányzat által megfogadott munkások is. Az elmozdult köveket helyükre illesztették és szigetelték, alját Mikóújfaluból hozott vágott kővel rakták ki, s hamarosan környezetét is rendezik. A régi fatető helyett a közbirtokosságtól kapott faanyagból újat építenek, és szintén közmunkával új cserepet is tesznek rá. „A borvíz útja program minket elkerült, s bár lett volna hova, semmi sem épült; a kalákázók sem jártak itt, hogy újra feredőnk legyen – de még megszervezhetjük! –, ezért úgy véltük, meglévő értékeink megőrzésére kell fokozott figyelmet fordítanunk. Összefogásunk révén szép lesz a forrás környéke, s végre kikerülhet a Háromszék munkatársa, Kisgyörgy Zoltán által készíttetett, a forrásvíz jellemzőit megörökítő tábla is” – mondotta Komporály Sándor.
Nagybacon polgármestere, Simon András és a közbirtokosság elnöke, Komporály Dénes úgy nyilatkozott, számukra természetes volt, hogy csatlakoznak a Hámor Egyesület kezdeményezéséhez: a közösséget gazdagítja, a falu jó hírnevét öregbíti Erdővidék méltán híres forrása.
A falu tizenkét borvízforrásáról a 78 esztendős Virág András szívesen beszél. Mint mondja, ő élete során leginkább a most megújuló forrás, az Alszegi vizét itta, de népszerű még az Ágoston-hídi és a Szénakerti borvíz is, s név szerint ismert még a Boér segge, a Szikra, a Báger borvíz és az Omlás. Az ötvenes évek derekán még eggyel több forrás volt, de valamikor 1956–57-ben annyit kutakodtak vaskő után, hogy az eltűnt. A falutól távol eső, a Kakukkhegyen található finom vizű Cigánylábi borvíz csak az erdei munkások és a turisták szomját oltja – megközelítőleg tizenkét kilométerre van, bármilyen jó is legyen, elszántság kell, hogy valaki onnan hozzon vizet. A magyarhermányiak a bodvaji kohótól mintegy háromszáz méterre feltörő forrást is magukénak tartják: a pataktól innen van, tehát nem kisbaconi terület.
