Azóta férjével és gyermekeivel hetente egy délutánt tölt a szervezetnél, az egész család részt vesz a szeretetszolgálat nyári gyermektáborában, és a húsz éve pályán lévő pedagógus nemcsak ott kamatoztatja az iskolában szerzett tapasztalatait, hanem fordítva is hasznosítja tudását, beviszi osztályába azt a segítő szellemiséget, amivel a Máltai Szeretetszolgálatnál találkozott.
Péter Kinga azt tartotta legfontosabb szempontnak az önkéntes munka vállalásánál, hogy magával vihesse gyermekeit is. Elmondta, számára a szeretetszolgálat felké­rése nagyon jól jött, mert tudta, ott a gyermekei egy közösséghez fognak tartozni, és közben ő is végezheti a munkáját.
– Emlékszem, az első tevékenységem a nőnapi készülődés volt. A  pedagógusi pályámból szereztem már tapasztalatot, versekkel, köszöntőkkel leptük meg a szervezet idős hölgyeit, és ez feltöltött. Tehát már a legelején megvolt ez az öröm a tevékenységeinkben. Azután készültünk gyermeknapra, a Szent György Napokra, állandóan történt valami. Szeretek a társadalom lüktetésében benne lenni, állandóan feladatokat vállalni, és ezáltal belekerültem a Máltai Szeretetszolgálat teljes vérkeringésébe. A nyári táborokban is megpróbáltam azt kihozni magamból, ami az én adottságom. Nemezeltünk,  egy kis bútorfestést is beloptam, és láttam, hogy a vezetőség is vevő erre, ezáltal kezdett kiteljesedni, hogy mi a feladatom. Nyitottak voltak minden újra, ötletre. A szervezésben is volt tapasztalatom, hisz az osztályomnak is szerveztem tábort, és nagyon rövid időn belül baráti kapcsolatok is kialakultak a szervezetben.
– Iskolában tanítani, készülni az órákra, elvégezni a háziasszonyi feladatokat, együtt lenni a gyermekekkel, a férjjel önmagában egész embert kíván. Hogy fér mindezek mellé az önkéntesség, a délutáni, hétvégi, esetleg egész heti távollét?
– Különös öröm számomra, hogy a gyermekeim mellett a férjem is bekapcsolódott ebbe a mozgalmas világba. A szervezetben most már ő is megtalálta a helyét, itt is együtt a család, így teljes az ittlétünk. Van már egy ritmusunk, heti tervünk, tudjuk, hogy azon a napon, amikor a Máltához megyünk, mindenki úgy intézi a programját, az idejét, hogy ezt a délutánt erre szánja. Öröm számomra, hogy a gyermekeim is nyitottak erre, nem teher számukra. Bíborka hatéves korától itt van, tudja, milyen szokások vannak, mire készülünk, és bekapcsolódik a programokba. Ábel is itt nőtt fel velünk, a táborokat is végigcsinálja, annak ellenére, hogy vannak olyan tábori kötelezettségek, amelyek neki nem lennének kötelezőek, de ott van, és bekapcsolódik úgy, ahogy a képességeihez és életkorához mérten tud.
Néha érezzük, hogy elfáradunk, hogy túl sok mindent vállalunk, de mindig erőt ad az, amikor lezárunk egy időszakot, és visszanézve megállapítjuk, hogy sikeres volt. A szervezetben nem csak mi vagyunk családként jelen, kialakult egy jó közösség, amellyel jó együtt lenni.
– Minden bizonnyal nem csak a pedagógusi tapasztalat hatott a máltais munkára, hanem a szeretetszolgálatnál végzett önkéntességből is van, amit hasznosítani az iskolában.
– Azt a lelkületet, ami a Máltainál van, megpróbálom bevinni az osztályomba. Elmondom, hogy vegyék észre azokat, akik körülöttük  vannak, ne vessék meg a beteget, a mocskosat, mert annak valami oka van. A szeretetszolgálat révén eljutunk sokgyermekes, hátrányos helyzetű családokhoz, nélkülözőkhöz, és a tanítványaimnak elmondom, amit ott tapasztaltam. Elmondom, hogy jártam olyan családban, ahol heten-nyolcan éltek egy szobában, és nem volt, aki vigyázzon a gyermekekre, ahol nincs mosógép, fürdőszoba, nincs, aki reggel megmondja a gyermekeknek, hogy mossanak kezet. A gyermekek vevők erre, figyelnek arra, amit elmesélek. Úgy érzem, foganatja van annak, amit az iskolából viszek a szervezethez, és annak a lelkületnek, amit a szeretetszolgálattól viszek az osztályba.