A silózás során a takarmánynövény felületén található baktériumok a növény szénhidrátjaiból (cukraiból) különböző szerves savakat (tejsav, ecetsav, propionsav) állítanak elő, amelyek konzerválják a takarmányt. A silózás folyamán a növény összetétele több tekintetben is megváltozik. A változások közül leglényegesebb, hogy a silózásra kerülő takarmány szénhidrátjainak egy részéből szerves savak keletkeznek. Ezek milyensége és mennyisége jelentősen meghatározza a silózott takarmány értékét, a belőle etethető mennyiséget. A silózás során az a célunk, hogy a keletkezett szerves savnak minél nagyobb részét a tejsav tegye ki, és csak kevés más szervessav-féleség termelődjön. Jónak mondható az a siló, amelyben a szervessav-tartalom 70 százalékát a tejsav teszi ki, illetve az ecetsav részaránya nem több 30 százaléknál. A silóból megetethető mennyiség elsősorban ennek szervessav-tartalmától függ. A bendő falában ugyanis szerves savra érzékeny receptorok találhatóak, amelyek érzékelik a bendőben levő szerves savak mennyiségét, és ha azok koncentrációja egy meghatározott szintet elér, jelzik a nyúltagyban elhelyezkedő étvágyközpontnak, amely leállítja a további silófogyasztást. További változás a takarmány összetételében, hogy az erjesztés során csökken a fehérjetartalom, mert az erjesztő baktériumok egy része képes fehérjét is lebontani. A rosszul sikerült silóban a fehérjeveszteség elérheti akár a 20–25 százalékot is. Csökken a silózás folyamán a zöldtakarmányok karotintartalma is, bár ez a veszteség sokkal kisebb, mint a szénaszárítás alkalmával. Silózott takarmányokat valamennyi gazdasági állattal etethetünk. Jó minőségű silót adhatunk már a négy-öt hetes borjaknak, amennyiben azok már fogyasztanak abrakot és szénát, azaz a bendő már működik. Kisebb mennyiségű silót még a zöldtakarmány mellett is célszerű etetni, ez segít a jó bendőműködés fenntartásában. A juhok érzékenyek a siló minőségére, ezért ne etessünk velük rosszul erjedt, gyenge minőségű silót. A jó minőségű siló a lovakkal is etethető, 10–15 kg napi adag javasolt, de vigyázni kell, hogy ne legyen földdel szennyezett, ez az állatfaj a legérzékenyebb ilyen tekintetben. A zsenge, kis nyersrosttartalmú zöldtakarmányból készült silót a sertések is szívesen fogyasztják. 150–300 grammos mennyiségben a tenyész- és hízónyulak takarmányozásában is használható.
Vegyi folyamatok
A növény azzal, hogy lekaszáljuk, nem hal el, hanem tovább lélegzik, ehhez saját szénhidrátjait használja fel. A légzés tehát táplálóanyag-veszteséggel jár. A légzéshez a növénynek oxigénre van szüksége, ezért a légzés csak addig tart, amíg van a silóban levegő. A növény felületén található mikrobák a növény táplálóanyagainak elbontásából élnek. Ezeknek jelentős része a növény erjesztő szénhidrátjaiból különféle szerves savakat (tejsav, ecetsav, propionsav, vajsav) állít elő. Ezek a takarmány pH-ját olyan alacsony értékre csökkentik, hogy már maguk a savtermelő mikrobák sem tudnak tevékenykedni. Amennyiben időközben a levegő is elfogyott a silóban, és ennek következtében a légzés is leállt, a takarmány tartósítottnak tekinthető. Ennek a silónak a savassága a silózott zöldtakarmány szervesanyag-tartalmától függően 4,2 és 4,7 pH-érték közötti. Ha a siló pH-ját valamilyen oknál fogva nem sikerült a fenti értékre csökkenteni, az erjesztés második felétől számítani lehet a káros mikrobák működésének beindulására és a rothasztó baktériumok elszaporodására, aminek következtében a takarmány fokozatosan tönkremegy. Az ilyen silót igyekezzünk mielőbb megetetni. Amikor a siló savasságát sikerül az említett értékre csökkenteni, a mikrobás élet a silóban fokozatosan megszűnik. Ehhez kb. 40–60 napra van szükség. Ezért, ha lehet, két hónapnál korábban ne kezdjük meg a silót. Megbontáskor arra kell törekednünk, hogy a vágásfelületen keresztül csak minimális levegő jusson be a silóba, ellenkező esetben az élesztő- és penészgombák utóerjedést indítanak be.
A sikeres erjesztés
A silózás szempontjából egyedül a takarmánynövény felületén található tejsavtermelő baktériumok tekinthetők hasznosnak, melyek elsősorban levegőtlen körülmények között tudnak erjeszteni, azaz szénhidrátokból tejsavat előállítani. Levegő jelenlétében is tudnak ugyan működni, de csekélyebb mértékben. A levegőtlen körülményeket a takarmány tömörítésével lehet megteremteni. A gyakorlatban a levegőt nem lehet teljesen kiszorítani, de törekedni kell arra, hogy minél kevesebb maradjon a silózandó takarmányban. Ezt ugyanis a növényi légzés néhány napon belül el tudja fogyasztani. A levegőkiszorítást, -tömörítést traktorral végezzük. A gumikerekű traktor alkalmasabb, mint a lánctalpas. Fontos, hogy a silózandó takarmány száraz­anyag-tartalma ne haladja meg a 40 százalékot, ha későn kezdünk silózni (arra várva, hogy a kukoricaszem is félig beérjen), nem sikerül megfelelően tömörítenünk a zöldtakarmányt. Hatékonyan tömöríteni csak apróra szecs­kázott anyagot lehetséges, a jó minőségű szecska nem nagyobb 10–15 mm-nél. Ha nem áll rendelkezésünkre megfelelő minőségű szecskázógép, akkor inkább érdemes ezt bérmunkában végeztetni. Örvendetes, hogy uniós pályázatok révén egyre több nagy kapacitású és korszerű silózógépet vásároltak a háromszéki gazdák az előző években, így meg lehet keresni azt a gazdálkodót, aki silózó bérmunkát is vállal a gépével. Nem minden szénhidrát alkalmas erjesztésre (pl. a keményítő). A legtöbb erjeszthető cukrot a silókukorica tartalmazza, a pillangósvirágúakban (lucerna, here stb.) kevés van belőlük. A közepesen és a nehezen erjeszthető takarmányok silózásához többféle adalékanyag is felhasználható. Ilyen célra használjuk a melaszt 2–3 százalékban. Ada­lékként használható a gabonaanyagok darája is. Némely országokban a tejsavtermelő baktériumok működését segítik biológiai tartósítószerekkel. Ezek tejsavbaktérium-kultúrát és olyan anyagokat (vitaminokat, mikroelemeket) tartalmaznak, amelyekre a tejsavtermelő baktériumoknak a kezdeti szaporodáshoz van szükségük. A káros mikrobák működését gátló adalékokat is használnak, savakat, amelyek a siló pH-ját az illető mikroba számára már nem elviselhető szintre csökkentik. A leggyakrabban a hangyasavat alkalmazzák. A takarmányt ideiglenes vagy állandó silókban tartósítjuk. Az ideiglenes silók előnye, hogy olcsók, de nehezebb bennük jó minőségű takarmányt készíteni, és a veszteségek is nagyobbak. Ide tartozik az árok(gödör)siló és a szalmabálasiló. Ez utóbbi oldalfalát egy vagy két sor szalmabálából építjük ki. Szilárdabbak lesznek az oldalfalak, ha azokat kívülről kerítéssel erősítjük meg. Az oldalfalakat célszerű műanyag fóliával bélelni, így könnyebb a levegőtlen viszonyokat megteremteni. Az állandó silók két típusa ismert: a falközi silók és a toronysilók. A falközi silók oldalfala általában beton, de készülhet fából vagy téglából is. A falközi silóban megfelelően lehet a takarmányt tömöríteni, sáros időben viszont vigyázni kell a földszennyezés megakadályozására. A nyugat-európai gazdaságokban gyakoriak a toronysilók. A levegőtlen körülmények a toronysilókban teremthetők meg a leggyorsabban. Magas fokú gépesítés jellemző rájuk, gépesített a töltés, ürítés, sőt, az istállóba szállítás is megoldható. A takarmány tömörítése leggyakrabban a műanyaggal, fóliával leterített siló tetejére feljuttatott nagy tömegű víz segítségével történik. A toronysilókban csak fonnyasztott takarmány silózható. Ám viszonylag magas áruk miatt Háromszéken egyetlenegyet sem szereltek fel.
A jó minőségű silókészítés megköveteli ennek lezárását. Erre a legjobb megoldás a műanyag fóliával történő letakarás és nehezékkel való ellátás. A legmegfelelőbb nehezék a 15–20 cm-es földréteg, de  szalmabálaréteggel is letakarható a fólia. E célból nehezéknek megfelelnek az elhasznált gumiabroncsok is. Ha a silót nem zárjuk le, a felső, 30–50 cm-es takarmányréteg tönkremegy, és csökkent értékű a romlott réteg alatti, 20–40 cm-es vastagságú takarmány is.