De sokkal nagyobb a lemaradás vidéken, a falvak világában. Ott a legutolsó mezei út is különb, mint útjaink legnagyobb része egész Székelyföldön. A legkisebb településen is aszfaltozott járda, út, jelzőtáblák, fekvőrendőr, világítás stb. tapasztalható. Építési engedélyt addig ki nem adnak, míg nincs villany-, víz- és gázszolgáltatás és járható út. Hol állunk mi még ettől! Nem mondom, hogy ott nincs különbség a vidékek között, de a lemaradás elenyésző. Zaragoza a legszárazabb, köves, szeles vidék, de mindenütt sorakoznak a szélturbinák, s a spanyolok nem a legjobb termőföldekre, erdőkre telepítik a hasonló felszereléseket, mint szűkebb patriánkban szokás. A legmeredekebb oldalakon, hegyekben is a gazdaságokban villany van, út, egy-két melegház, kertészet, gyümölcsös, szőlős. És ezt nemcsak a spanyoloknál, hanem a franciáknál, Monacóban, az olaszoknál, szlovénoknál is láttam. Lehet, hogy elfogult vagyok, de belépve Katalóniába, még a füvet is zöldebbnek találtam. Az új gyümölcsösök, szőlősök, telepítések, öntözőberendezések mind-mind csodálatosak. Nem hiába akarnak függetlenek lenni, jobban elosztani adóikat, pénzüket. Mi is csupán ezt akarjuk, sorsunkat ne Bukarest irányítsa, ne ott mondják meg, hogy mi jó nekünk. Hagyják, hogy mi döntsünk erről. A termőföld kihasználása – hála  a földalapú támogatásnak – hasonló a hazaihoz, a legkisebb talpalatnyi földet is megdolgozzák, kihasználják. A felszereltség is hasonló, csak nem régi brassói traktorok, mezőgazdasági gépek szolgálják a gazdákat, hanem márkás felszerelések. Ami teljesen más, az a föld. Olyan szép, fekete földet, mint Magyarországon és itthon, egész Európában nem látni. Erre vigyázzunk, ne kótyavetyéljük el, őrizzük meg unokáinknak!

Bíró Zoltán árkosi biogazda