Ottfelejtett vizespalack

2014. augusztus 28., csütörtök, Család

Vizespalackkal a kezükben pózolnak egy csoportképen a Downton Abbey című tévésorozat sztárjai, hogy a szériához kötődő, közelmúltbeli fényképes bakira utalva segítsék egy jótékonysági szervezet munkáját.
 

A múlt század elején játszódó drámasorozat nemrég azzal csalt mosolyt az internetezők arcára, hogy az ötödik évadot beharangozó fotók egyikén rajta felejtettek egy műanyag palackot.
A sorozatot sugárzó brit ITV csatorna igyekezett előnyt kovácsolni a baklövésből, ezért újabb fotó készült a szereplőkkel, amelyen mindannyian vizespalackokkal pózolnak, hogy felhívják a figyelmet a WaterAid nemzetközi jótékonysági szervezet munkájára.
A csatorna közleménye szerint a sorozat szereplői és a stábtagok arra gondoltak, hogy a történtekre irányuló figyelmet megpróbálják egy jóval nemesebb ügyre irányítani – adta hírül a BBC News.
Az ominózus műanyag palack egy háttérben álló kandallópárkányon húzza meg magát a Grantham grófját (Hugh Bonneville) és Lady Edith Crawleyt (Laura Car­michael) ábrázoló képen. Nagy-Britanniában csak az 1960-as évektől váltak széles körben elterjedté a műanyag palackok: a sorozat legújabb évada 36 évvel korábban játszódik.
A képet nem sokkal a megjelenése után már el is távolították az Instagramról és az ITV honlapjáról. A WaterAid szervezet vezetője, Barbara Frost köszönetét fejezte ki a produkció stábjának és producereinek a támogatásért. Mint hozzátette, fantasztikus, hogy az a figyelem, amelyet egyetlen palack víz váltott ki, most a világ néhány legszegényebb közösségének javát szolgálja. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 823
szavazógép
2014-08-28: Család - Puskás Attila:

Császárok gombája (Most szedhető)

Tavaly talált rá először gombászegyesületünk elnöke a császárgalócára (Amanita caesarea), és akkor hírt is adtunk róla a sajtóban. Azért jelentős esemény, mert ez a – sokak szerint legfinomabb, szép gomba – inkább a meleg, nedves, déli kitettségű vidékeket kedveli.
2014-08-28: Család - :

Új őrület, a vérital

A kínai online áruházakban megrendelhető „vérital” fogyasztásának veszélyeire hívta fel a figyelmet az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet. Az egészségügyben használt transzfúziós zsákokhoz hasonló csomagolásban kapható „vámpír véritalok” minőségét hivatalosan nem ellenőrizték, azokat engedély nélkül hozták forgalomba, a terméken szereplő címkék többsége hamis, az italok értékesítését megtiltották.