Kamerákat Kézdiszentlélekre

2014. augusztus 29., péntek, Közélet

A megyeháza támogatásával kamerákat szerelnek fel Kézdiszentléleken a faluvégen, a Katrosa felőli bejáratnál, valamint a kézdikővári útelágazásnál. Kovászna Megye Tanácsa tegnapi soros ülésén költségvetéséből 34 500 lejt irányzott elő a kamerák beszerzésére. Tamás Sándor elnök úgy fogalmazott, a nemrég történt motoros baleset és az azt követő tragikus események nyomán égető kérdés a közhangulat rendezése.

A tanácselnök elmondta, konzultált a község polgármesterével, a megyei rendőrparancsnokkal, a Területi Köz­rendészeti Hatóság (ATOP) elnökével, és meggyőződésük, hogy kamerákat kell felszerelni. Az ülésen jelen lévő Ion Popa rendőrfőkapitány közölte, ahol eddig ezt megtették, visszaesett a bűnözés. Minden kamera jól jön, segít a közrend biztosításában. A kamerák hasznosak mind a forgalom ellenőrzésében, mind a bűnözők, az esetleges lopások elkövetőinek azonosításában. Kérte, hogy a felvételek közvetlenül jussanak el a rendőrségre, hogy ha szükséges, azonnal léphessenek. Az elnök elmondta, a rendőrség szerverére kötik a rendszert. Hozzátette, másnap aláírják a szerződést, és érdeklődött, mennyi idő alatt szerelik fel a kamerákat. A főtiszt szerint a beszerzést, mint a korábbi esetekben is, az ATOP-on keresztül kellene megejteni, maga a szerelés egy-két napot vesz igénybe. Ám gond adódhat a működtetéssel, mint ahogyan Bereckben is, hiszen internethasználatra van szükség, s az havi 80 euróba kerül. Ezt az összeget valakinek állnia kell. Jó lenne, ha a Romtelecom támogatná a tervet. A kamerák a közrend és -biztonság fenntartását szolgálják, nem használják más célra – hangsúlyozta a rendőrfőnök.
Bedő Zoltán, a Néppárt vezérszónoka a rendőrség hozzáállásával kapcsolatos elégedetlenségét fejezte ki. A motorost halálra verték, nem a balesetben hunyt el, halálának igazi oka homályba vész, a boncolási jegyzőkönyv nem tiszta – mondotta. Ion Popa válaszában meglepetésének adott hangot, ő köszönetet várt volna el a fellépésükért. Hozzátette, 24 órán belül elfogták a gyanúsítottakat, a fő erőszakoskodó fogdában van, más hármat szabadlábon vizsgálnak, ismét másokat megbírságoltak. A boncolás eredménye még nincs meg, pontosított, és kiemelte, a gyilkosság és emberölési kísérlet kivizsgálása az ügyészség hatáskörébe tartozik.
Kulcsár-Terza József, az MPP frakcióvezetője közölte, támogatják a tervezetet, de nem tetszik nekik ez a „Dâmboviţa-parti módszer”, ahogyan a történtek után igyekeznek megoldást találni. Szerinte meg kellett volna előzni a tragédiát. A rendőrség tevékenységével ő sem elégedett. Kifejtette, egy éve a Kaufland bevásárlóközpont előtt tüntető, helyi termékek vásárlására buzdító fiatalokat meghurcolták, a december 1-jei zavargásokat eltussolták, gondok vannak a magyar nyelv használatával. A megyeháza és a rendőrség között átfogóbb együttműködést javasolt.
Sabin Calinic tanácstag javasolta, mérjék fel azokat a kritikus övezeteket, ahol szükséges lehet a kamera felszerelése, és dolgozzanak ki stratégiát azok lefedésére. Minél nagyobb terület megfigyelésével jelentősen visszaszorítható a bűnözés – tette hozzá. A kamerák haszna többrétű: biztosítják a polgárok nyugalmát, a lebukás veszélye visszatartja az esetleges bűnözőket, no meg a felvétel objektív, nem születnek legendák az eseményekről.
Tamás Sándor jónak találta az ötletet, s fel is kérte a kezdeményezőt, az ATOP elnökeként intézkedjék a stratégia kidolgozásáról.
Cziprián-Kovács Loránd liberális tanácstag a Big Brother-jelenséggel szembeni ellenérzésének adott hangot, szerinte minimálisra kellene csökkenteni a megfigyeléseket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Please log into this webpage.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 742
szavazógép
2014-08-29: Belföld - :

Hírsaláta

BÜNTETÉSSEL TILTANÁK AZ AUTÓSTOPOT. A kormány elfogadta az autóstopot gyakorlatilag betiltó jogszabály tervezetét, de sürgősségi rendelet helyett törvénytervezetbe foglalta a módosítást, így a döntést a parlamentnek kell majd meghoznia.
2014-08-29: Közélet - Bokor Gábor:

Visszavonták, majd újból megszavazták (Kovászna)

Megtámadta a prefektus Kovászna város tanácsának idei 55-ös számú határozatát azzal az indokkal, hogy nem tartották be az átláthatóságra vonatkozó előírások. A megvétózott döntés szerint Thiesz János polgármestert a városatyák Kovászna képviselőjeként jelölik az Aquacov Közös­ségfejlesztési Egyesület közgyűlésébe, ahol a víz- és csatornázási szolgáltatás áremelését kellett volna megszavaznia.