Nem több és nem kevesebb az eredmény, mint a gond ebben a mezőföldi faluban. Eddigi tevékenységének összefoglalóján dolgozott látogatásunk idején Benedek Ibolya, a falu képviselője a zabolai községi tanácsban.
Beszámolójából összegeztük a Szörcse közéletére vonatkozó kérdéseket, amelyeket mint az RMDSZ színeiben megválasztott tanácstag mutat be a szervezet Zabola községi ülésén, majd pedig a falu másik képviselőjével, Tóth Andrással együtt a falugyűlésen.
A falu közvéleménye szerint nem az a baj, hogy nem szorgoskodott a legégetőbb gondok megoldásában a zabolai önkormányzat, hanem hogy többet vártak a községvezetéstől. E véleményük megfogalmazásakor főleg arra gondoltak, hogy nem tudták megoldani a földbirtok tulajdonjogi rendezését, s nincs a nép kezében birtoklevél. Ami szomorúbb, bizalmukat is elvesztették a szörcseiek, reményük sincs arra, hogy a helyzet valamiképp rendeződjék. Fájó számukra, hogy ez a kiváló mezőgazdasági területtel rendelkező település több más faluhoz viszonyítva lemaradt.
— Nekünk, helybeli képviselőknek az is eredménynek számít, hogy három esztendeje per alatt tartjuk a földekkel kapcsolatos vitás ügyeket, s legalább akik tetemesebb földterületet tartottak-tartanak magukénak, nem zavarják, nem háborgatják az igazi tulajdonosokat, mint ennek előtte — összegezett Benedek Ibolya. Szerettünk volna kisebb fogadóirodát, egy gyülésezőhelyet építtetni, ahol a falu legfontosabb gondjait megtárgyalhatnók. Készítettünk is tervrajzot, de a kivitelezésre sajnos nem kaptunk segítséget. Most a körorvosi rendelő várótermében fogadjuk a panaszosokat. Sokszor olyan dolgokat is meg kell oldani, ami az önkormányzat hivatalnokainak lenne a feladata (állami támogatások és egyebek).
Úttalan út
Az infrastruktúráról, az utak állapotáról a falufelelős elmondta: hosszú idő után tavaly év végén sikerült feljavítani két kilométernyi utat a teleki Ér hídjától a faluig, de talán a megyében sincs olyan leromlott útszakasz, mint a Szörcse és Kovászna közötti. Fontos lenne, mert autóbuszjárat nem köti össze a falut Kovásznával, számos személygépkocsi közlekedik itt, s a középiskolások — közösen fizetve — taxival ingáznak a városba. Kérdés, hogy Zabola és Kovászna polgármesterei miért nem tudták ennek az útnak a javítását megoldani, hisz megyeszerte számos helyen javítottak, aszfaltoztak. A szóban forgó út ugyanis közös, Zabola és Kovászna területén húzódik. Reménnyel tekintenek azonban a szörcseiek arra a pályázatra, amelyet az önkormányzat letett a Zabola és Orbaitelek közötti mezőföldi szakasz teljes felújítására.
Szörcse lakosságának tetemes részét a termőföld és az állattenyésztés tartja el. Helybeli kezdeményezésre a mezőgazdaságot segítő egyesületet alakítottak. Az önállósulás útján ez volna az első lépés. Az egyesület célja gyakorlati megoldásokat találni a gazdaember munkájának, életének megkönnyítésére, jövedelmének növelésére. Negyvenkét szarvasmarhatartó gazda tagja az egyesületnek, összesen hatvannégy jószáguk van. Helyiséget vettek bérbe a tanácstól, önerőből tejcsarnokot rendeztek be, ahonnan a Covalact Rt. viszi el a tejet. Tervezik saját hűtőtank, tejfokoló beszerzését.
Nyakunkon a pityóka
— Magunkra hagyottaknak érezzük magunkat — mondták a szörcseiek —, mert legnagyobb gondunkban nemhogy az önkormányzat, de senki nem segít rajtunk. Ez az idei pityókatermés értékesítése. Égbekiáltó, hogy ott van a pénz, az elképesztő munka árán megtermelt sok krumpli a pincékben, és nem tudjuk értékesíteni. Mennyire jól jönne a családoknak egy kicsi pénz, s nekünk néznünk kell, hogy jön a tavasz, és ha a pityókát nem tudjuk feletetni állatainkkal, ki kell hordani, el kell dobni. Elenyészően kevés a felvásárló, aki bejön a mi falunkba. Jó volna, ha a megalakított egyesület legalább jövőben tudna segíteni rajtunk.
Üres kultúrház
— Csapatmunkával sikerült részben korszerűsíteni a kultúrotthont — folytatta Benedek Ibolya. — A nyílászárók cseréjét megkezdtük, megvásároltuk az építőanyagot a konyharészleg, modern illemhely és kézmosó megépítéséhez. Két embert alkalmazott a tanács, akivel napi nyolc órában el tudunk végeztetni soros munkákat, a szociális segélyben részesülők közül a mesteremberek hozzáértését a lehető legjobban kihasználjuk. Kultúrházunkat sajnos csak részben tudtuk rendezni, de nincs is benne valamirevaló közművelődési tevékenység. Megfelelő személy kellene, aki vállalná a kultúrmunka szervezését-irányítását. A szörcsei gyerekek táncegyüttest szeretnének alakítani, s a zabolai Gyöngyharmat együttes koreográfusa, Both László vállalkozna is a velük való foglalkozásra. Sikerült az óvoda belsejét korszerűsíteni, de ha jön a jobb idő, rendeznünk kell az udvarát, játszóteret kellene építeni a gyermekeknek, javítani a kerítést és a kaput. Ebben kérjük a központi iskola és a tanfelügyelőség segítségét.
A falufelelős szükségesnek tartaná egy testvértelepülési kapcsolat kiépítését a jövőben. Elmondta, hogy a falunapokra igény mutatkozik, s a szörcseiek önkormányzati segítség nélkül szervezik meg évente a horgásznapokat, -versenyeket. ,,Ha majd eldöntöm, hogy megmérettetem-e magam a polgármesteri tisztségre, arra is kerítenék alkalmat, hogy jobb legyen a közhangulat a községben, javuljon a közfegyelem, egyszer s mindenkorra vessünk véget az illegális legeltetésnek, ami sakkban tartja azt, akinek javai vannak a mezőn" — zárta mondandóját Benedek Ibolya.