A lakosság megkérdezése nélkül döntötték el, hogy Maksa és Lécfalva között épÃtik meg a szeméttárolót — mondta Kertész Barna, a lécfalvi iskola igazgatója azon a hétfÅ‘i gyűlésen, amelyre Incze Hunor lelkipásztorral közösen hÃvták meg a falu lakosságát, hogy a tizenöt hektáros területre tervezett hulladéktároló ellen tiltakozzanak.
Úgy döntöttek, kérdÅ‘Ãvben kérik ki a lakosok véleményét a tároló ügyében, az összegyűlt aláÃrásokat pedig eljuttatják a helyi, illetve a megyei tanácshoz.
Amint arról többször is beszámoltunk, Hargita és Kovászna megye közösen vesz részt egy húszmillió euró értékű hulladékgazdálkodási programban. Ennek részeként mindkét megyében épÃtenek egy-egy környezetbarát hulladéktárolót, városokon pedig átrakótelepeket hoznak létre. A Kovászna megyei tárolót Maksa és Lécfalva között szeretnék felépÃteni.
A hétfői gyűlésen Kertész Barna leszögezte: a lécfalviak egyáltalán nem közömbösek a szeméttároló ügyében, csakhogy a hatóságok nem kérték ki a falu lakosságának véleményét. Mint mondta, nem hirdették meg kellőképpen azt a találkozót, amelyen a lakosoknak kellett volna elmondaniuk véleményüket, ezért nem ment el az emberek többsége.
Az iskola egyik termében tartott összejövetelen a körülbelül negyven résztvevÅ‘ határozottan a hulladéktároló felépÃtése ellen foglalt állást. Kertész Barna kiáltványt is felolvasott, amelyben az elutasÃtás okai is szerepelnek. A lécfalviak tartanak attól, hogy a környéken büdösség lesz a tároló felépÃtése után, ez pedig az ott élÅ‘k egészségére is kihat. Rossz reklámnak tartják a szeméttároló felépÃtését, mivel elriaszthatja a befektetÅ‘ket, nem alakulhat majd ki a falusi turizmus, ráadásul ,,a szemét szemét embereket vonz". Emellett attól félnek, hogy nehezebbé válik a mezÅ‘gazdasági termények értékesÃtése, nem vásárolják majd föl a tejet, és csökkenhet az ingatlanok ára. A megbeszélésen olyan vélemények is elhangzottak, miszerint a többi érintett település lakosainak is tiltakozniuk kellene a szeméttároló felépÃtése ellen.
A Háromszék érdeklÅ‘désére Vajda Lajos, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke elmondta: készek tárgyalni a lécfalviakkal a tároló ügyében, hisz ez a megye lakosságának közös gondja, ám az nem fordulhat elÅ‘, hogy új helyszÃnt választanak. ,,Abban az esetben elvész a támogatás, hiszen más megyékkel versenyzünk, márpedig húszmillió euróról van szó" — mondta Vajda. Egyúttal leszögezte: készek bebizonyÃtani, hogy teljes mértékben környezetebarát, higiénikus tároló készül. ,,Az ausztriai LinztÅ‘l egy kilométerre található hasonló tároló, és semmilyen negatÃv hatása nincs az ott élÅ‘kre, hiszen olyan, mint egy gyógyszertár" — magyarázta Vajda. Egyúttal furcsállotta, hogy a lécfalvi iskolaigazgató és a lelkipásztor harminc éven át szótlanul tűrte, hogy a sertéshizlalda fertÅ‘zi a környezetet, a szeméttároló miatt meg tiltakoznak, pedig ez környezetbarát épÃtmény lesz. Vajda szerint egyébként a tavalyi lakossági fórum esetében szabályszerűen jártak el, értesÃtették róla a polgármestert, és az újságban is meghirdették az eseményt.