Bukarest ,,híd akar lenni" Belgrád és az EU, illetve a NATO között ― jelezte tegnap a külügyminiszter. Adrian Cioroianu a francia hírügynökségnek adott nyilatkozatában beszélt a szándékról.
Románia az EU és a NATO tagjaként közvetíteni tudja Szerbia üzeneteit a két szervezethez, illetve azok tagállamaihoz, másfelől pedig a szerb fél elé tudja tárni partnereinek Szerbiával kapcsolatos aggodalmait és elvárásait ― mondta a Zágrábban tartózkodó külügyminiszter. Hozzátette: a román közvetítés célja az lenne, hogy megújítsa a Koszovó függetlenségének kikiáltása után megromlott kapcsolatokat Belgrád és az EU, illetve a NATO között. ,,Nem csak mi vagyunk Szerbia barátai az Európai Unióban, Belgrádnak nincs oka arra, hogy elhagyatottnak érezze magát" ― jelentette ki Cioroianu. Kifejezte reményét, hogy Szerbia hamarosan ,,világos jelzéseket kap hiteles európai perspektívájáról". Mint ismeretes, Románia nem ismerte el Koszovó függetlenségét. Boris Tadic szerb elnök múlt csütörtökön látogatást tett Romániában, ez volt az első hivatalos külföldi útja Koszovó függetlenségének kinyilvánítása után. Megfigyelők szerint látogatása azt jelzi, hogy az uniós integrációt szorgalmazó államfő különleges kapcsolatokra törekszik Bukaresttel.