Az elmúlt napokban megváltozott a kelet-ukrajnai frontokon a helyzet. Több mint 700 ukrán katona adta meg magát, bizonyítva töretlen harckészségét és a kijevi politikusok által méltatott hazaszeretetét. Mindez a polgárháború folyamán immár megszokottá vált, a katonák érzik, hogy ostoba, a demagóg politikusok kegyét kereső vezetőik vérpadra küldik őket.
Egyre több a halott és a fogságba esett ukrán hadfi. A szakadárok közben elfoglalták a luhanszki repülőteret is, a legutóbbi minszki tárgyalásokon sem született előrelépés. Az álláspontok gyökeresen eltérnek, a szakadárok teljes autonómiát és az önvédelmi erők fegyverben tartását követelik, a xenofób ukrán vezetés számára viszont bármilyen komolyabb önrendelkezés elfogadhatatlan! A szankciók nem vezetnek eredményre, s Rasmussen NATO-főtitkár oroszokat intő nyilatkozatai sem – ráadásul a dán politikusnak hetei vannak hátra, elhamarkodott kijelentéseiért és esetleges döntéseiért már nem ő, hanem utódja felel.
De térjünk vissza a szakadárok által követelt önrendelkezéshez, hiszen itt van a nem is annyira mesebeli kutya elásva. A kilencvenes évek elején, a Szovjetunió szétesése és felbomlása után a volt tagköztársaságok oroszbarátsággal nemigen gyanúsítható politikusai az örökölt szovjet csődtömegért az oroszokat tették meg bűnbaknak, rajtuk akartak bosszút állni minden lehetséges módon. Politikai szankciókkal vagy pogromokkal – gondoljunk a taskenti metróban történt vérengzésekre. Ne feledjük: a felbomlás után durván számítva is több mint harmincmillió orosz került a föderáció határain túlra, kisebbségbe, teljes jogfosztottságba. Vannak országok – a magukat demokratának tartó balti államok például –, ahol máig nem rendezett az ott élő oroszok jogi helyzete! Másutt, mint Ukrajnában, olyan alkotmányt fogadtattak el, amely nemhogy a kisebbségi jogokat, de a kisebbségek nyelvhasználati jogát sem ismeri el. A dicsőséges kijevi forradalom után az első lépés épp a kirekesztő nyelvtörvény visszaállítása volt, ezzel mintegy olajat öntöttek a tűzre. Azóta is minden módon korlátozzák az oroszok jogait, megsemmisítik kultúrájukat, üldözik nyelvüket. Érdekes: az emberi jogokra oly fogékony és érzékeny Európai Unió mintha nem venné észre mindezt, ők orosz agresszióról beszélnek és arról, hogy Oroszország nem tartja tiszteletben a határokat. Helyesbítsünk: a volt szovjet határokat, amelyeket a pártfőtitkárok piros ceruzával húzogattak, egy épeszű, önmagában bízó szovjet vezér rémálmában sem gondolhatta, hogy a nagy Szovjetunió kártyavárként esik szét. Egyébként azóta a párizsi békeszerződés határai is módosultak, a Szovjetunió után Jugoszlávia is szétesett, Németország egyesült, Csehszlovákia kettévált.
Az ukrán polgárháború pedig folyik, s kétkedden nem is lesz vége. A világ alakul.
