Sok tényezőnek össze kell jönnie ahhoz, hogy a falusi élet minden területén áldás legyen az emberek munkáján. Igaz ez a mező tekintetében is, ugyanis Lécfalva, Várhegy övezetében kegyesnek bizonyult a Fennvaló, a jó termés örömet hozott a mindennapi kenyér megteremtőjének. Mi arra voltunk kíváncsiak, miként alakul annak a falunak az élete, amelyet a két világháború között úgy emlegettek, mint a „legtehetősebbek egyike”.
Volt, amit aprítani a tejeskávéba
Jó termőtalajjal áldotta meg Isten Lécfalva környékét. Fenn, a teraszfennsíkon gazdagon ontotta áldását a szerves anyagokban gazdag televény. Megmunkálását könnyíti a kárpáti homokkövek mállásából származó, nagy mennyiségű finom homok, amit a jégkorszaki vizek hordtak be a Szép-hegy irányából. Csoda-e, hogy éppen ide telepítette gazdaságát a zágoni Szentkereszti István, aki 470 hold földet mondhatott magáénak? A XIX. század folyamán az itt élők a hagyományos háromnyomásos rendszerben gazdálkodtak, és csak a tagosítás után honosodott meg a váltórendszeres földművelés. Szerette ezt a vidéket a pityóka, amelynek fölös részét a Neumann József-féle szeszgyár dolgozta fel. A Feketeügyön malma volt a falunak, hozadékának egy részét a helybeli egyház élvezte. Az állatlétszám növekedését már akkor is fékezte a legelőhiány. A tehéntartó gazdák kinnháló csordái a Maksa feletti Csoboton, a juhok a Bodzák vidékén legeltek, ahol máig sem kapta vissza a falu ősi jussán megszerzett legelőterületét. Hogy miként ment végbe Lécfalván az eléggé hosszasra nyúlt visszamagánosítás, arról könyvet lehetne írni – jegyezték meg a helybeli gazdák.
A mezők ez évi áldása felől a szakemberektől érdeklődtünk, akik elmondták, hogy a falu térségében általában nagyon jól eresztett a pityóka, várakozáson felüli volt a szemes gabona hektárhozama, s örvendhet, aki cukorrépát termelt, mert kedvezett annak is az időjárás.
Borosnyó hangja
Nagyborosnyó községközponthoz még hat kisebb-nagyobb település tartozik, s mondanunk sem kell: tele gondokkal és olyan elvárásokkal, amelyek megoldását mind-mind a községközponttól remélik. Ha a csatolt településeken a közösség élete felől érdeklődünk, nem egy alkalommal azt felelik: várjuk Borosnyó hangját!
– Mi jut Lécfalvának és Várhegynek? – kérdeztük Szőcs Levente polgármestert, aki a Néppárt színeiben kormányozza a községet.
– Azokból az összegekből, ami rendelkezésünkre áll, édeskevés – jött a felelet. –Anélkül pedig az infrastruktúra fejlesztéséről szó sem lehet. A községközpont is csak akkor juthat ivóvízhez, ha vagy a Bodzák felől vagy pedig Kommandó–Kovászna felől idáig kiépül majd a fővezeték. Apróbb dolgokról beszélhetünk, mert például az is valami, hogy önerőből meg tudtuk foldoztatni Várhegy érintésével a Lécfalva felé tartó aszfaltszőnyeget mintegy 40–50 négyzetméteres felületen! Bekerítettük a futballpályát, felújítottuk a helybeli tűzoltó-alakulat felszerelését, amit eredményeik alapján méltán megérdemeltek, támogattuk a lécfalvi LEZA egyesületet, amely fenntartja a faluban a magyar kultúrát. Szeretnénk még egy kis kavicsot is juttatni a mellékutcákba.
A lécfalviak méltán büszkék ma is a falu kulturális múltjára, jeles szülötteire. Innen ered a Gyárfás família, s így a neves festőművészt is lécfavinak titulálják. Tudatában van ennek a Gyárfás család, itt is ápolják a családi kötelékeket, összetartója Gyárfás Ágnes sepsiszentgyörgyi tanár. Sajnos, a család ősi kúriáját, törpepilléres, boltívesen kiugró tornácát, szoborfülkével ellátott barokk oromfalát az 1960-as években lebontották. Lécfalvi előnevet viselt Gyárfás Győző, a megyeszékhely királyi műszaki tanácsosa is. Ő nyitotta meg az ojtozi, bodza-krasznai, gyergyó-békási országutakat, a hatodi átkelőutat, tervezte Gábor Áron eresztevényi síremlékét, főmunkatársa volt lapunk elődjének, a Székely Népnek. Keresztes István nyugalmazott református lelkész beszélt a lécfalvi Keresztes család jeles tagjairól, említett lapelődünk szerkesztőjéről, Keresztes Istvánról, a Bodor családról, a mandzsu-tunguz kutató és távol-keleti utazó Barátosi Balogh Benedekről, aki bár barátosi előnevet viselt, bölcsőjét Lécfalván ringatták. A helyzet úgy alakult, hogy sem itt, sem pedig Barátoson még emléktábla sem emlékeztet a „Kicsi Csomára.” Deák László korán elhalt lécfalvi református lelkész kopját is készíttetett emlékére, amelynek elhelyezésére soha nem került sor, a barátosi református egyház, Bóné Barna lelkipásztor is számít megemlékezni a jeles tudósról, a magyarság turáni eredetének fáklyavivőjéről, a Turáni-könyvek sorozat szerkesztőjéről.
Vagy ők jönnek, vagy mi megyünk
Nagyborosnyó, Cófalva és Lécfalva testvértelepülési kapcsolatokat ápol: a községközpont a magyarországi Tolnanémedivel, Cófalva a Kis-Balaton menti Nagyradával, Lécfalva pedig a délnyugat-magyarországi Zalamerenyével.
– A nyáron előbb Tolnanémedibe látogattunk el népes küldöttséggel – részletezte Szőcs Levente –, ezt követően pedig Nagyradára. Mindenütt nagy-nagy szeretettel fogadtak. Akármilyen nehéz a mindennapi élet, a közélet, a barátság, a nemzetiségi-vallási összetartás, új barátságok létrejötte nagyon fontos – emelte ki a polgármester. – Nagyradára menet megálltunk Ópusztaszeren, mert tudtuk, hogy olyan emlékhely, mely szorosan kötődik nemzetünk történelméhez. A radaiak polgármestere, Zsiga Zsolt elkalauzolt Veszprémbe, Sepsiszentgyörgy testvértelepülésére, meglátogattuk a történelmi óvárost. A cófalviak színdarabot mutattak be, a radaiak helyi táncokat, s megígérték, hogy 2015-ben majd ők adják vissza a látogatást.
Nagyborosnyó kapcsolatát Tolnanémedivel baráti ismeretsége révén e sorok írója hozta össze több évvel ezelőtt. S bár azóta polgármestercsere is történt, a családok közötti kapcsolat erős köteléknek bizonyult, Móricz Jánosné polgármester asszony is nagy szeretettel fogadta őket.
– Ellátogattunk Szegedre, Kiskunhalasra, Sepsiszentgyörgy testvértelepülésére, Dunaföldvárra – folytatta Szőcs Levente. – Így ismerhettük meg a Tihanyi apátsági templomot, a híres Levendula-házat, s nemkülönben Tapolcát, amely Zabola testvértelepülése. A Zalamerenyével való kapcsolatot a lécfalvi LEZA egyesület ápolja.
Újzsengét zöld ágakkal köszöntötték
Még nem hervadtak el a nyírfák a templom előtt. Péter Barna, a 360 lelket számláló lécfalvi gyülekezet református lelkipásztora elmondta: újzsenge alkalmával nyolc helybeli fiatalt konfirmált, két fiú és hat lány. Nagy lecke volt az alkalom a helybeli zsenge fiatalok számára, mert a gyors léptekkel globalizálódó világban a vidéken élő fiatalok is lassan oda jutnak, hogy internetes barátjuk egy sereg, de igazi, lelki, helybeli már alig. Egykori felettese azzal bocsátotta útra, hogy népes és zsíros háromszéki gyülekezet lelkésze lesz. Hol az a zsíros gyülekezet Háromszéken? – kérdeztük.
A lelkész elmondta, hogy a Nemere befújta az apró havat a templom padlására, az olvadó hólé beáztatta az épület hátsó falát, és beomlott. Ki kellett javíttatni. Csatornát kellene szereltetni, szigeteltetni az épületet. Befejezték a papi lakás előtti terasz építését, könyvtárszobát alakítottak ki a gyerekek számára. A hajdani eklézsia lélekszámában összezsugorodott, vagyona nem nagy, jövedelemével gazdaságosan kell bánni.
Nincs vakáció a Nemere táncegyüttesnél
Csupán másfél éves múltra tekint vissza az együttes, amelyet a helybeli LEZA működtet, nem kis nehézségek és anyagi költségek árán – tájékoztatott Dénes László elnök, aki elmondta, hogy a gyerekek és a fiatalok lelkesedése ad erőt a folytatásra, hiszen ebben az esztendőben a kovásznai megmérettetésen két országos díj boldog tulajdonosai. Több kiszálláson mutatták be tehetségüket a fiatalok: felléptek Árkoson, a szomszédos Orbaiteleken, Nagy Károly vállalkozó meghívására ellátogattak és felléptek Nyirő József szülőfalujában, Székelyzsomboron és a Nagyborosnyói Napokon. Munkájában Dénes Edit és Botos Katalin segít.
– Terveink is vannak – mondta Dénes László –, szeretnénk alakítani egy gyerek fúvószenekart. A lécfalvi iskola tanítója, Kertész Barna helybeli énekvezér, a Kovászna városi fúvósok karmestere szívesen vállalná a betanítást. Pályáztunk is már támogatásra, amelyből hangszereket, hangtechnikai felszereléseket szeretnénk vásárolni. Reméljük, hogy a Progressio Leader-csoport támogatni fog, és anyagi segítséget nyújtott már a borosnyói községi tanács is.
– Szívesem vállalom a zenei képzést, és mint községi képviselő is szorgalmazom a lécfalviak segítését – mondta Kertész Barna. Jelenleg van egy nyolctagú furulyacsoportom, akikkel meg lehetne kezdeni a munkát. Már felléptünk a Kálvin-napokon, ott volt a tánccsoport és az általam vezetett református egyházi énekkar is.
Látogatásunk idején zeneszó hallatszott ki az iskolából, próbált a 22 tagú tánccsoport. Oktatójuk id. Oláh Mihály árkosi gyakorlott koreográfus, aki mint elmondta, éppen a nyolcadik táncot tanította, egy bodzafordulói román népi táncot. Sorban felújítjuk az eddig betanult témás táncokat – sorolta –: a lakodalmast, a felcsíki bált és a tavaszköszöntőt. Van erdővidéki, korondi és Nyárád menti táncunk is. Lelkesek a gyerekek, szeretettel tanítom őket, mert a betakarodás után ismét útnak kell indulni.
