A valóság talaján szilárdan állók akár gúnyos mosollyal is fogadhatnák a fenti párosítást, mondván: ,,Ugyan, hát ki nem csalódik életében, és mégsem megy a falnak..."
Való igaz, a kicsitől a nagyig mindenkit érint a probléma. Pistike azért csalódik a világban, édesanyjában, mert nem kapja meg azt a gyönyörű piros játékautót, amelyre vágyott. Evelin csalódik az udvarlójában, mert mégsem ő a ,,királyfi fehér lovon".
Lehet csalódni a szerelemben, egy ,,szent" ügyben, egy közeli személyben, sőt, még önmagunkban is. A kérdés csak az, hogy mennyire ért váratlanul a csalódást kiváltó esemény, voltak-e előjelei, észrevettük-e azokat, fel tudtuk-e dolgozni az esetet, vagy eltávolított az élettől.
Nem is olyan ritka az elhagyott szerelmes, a társát reménytelenül visszaváró feleség — ,,lement cigarettát venni, és többet nem jött vissza" —, mégis, legtöbbjük fokozatosan rendbe jön. Kompromisszumkészségük, lelki rugalmasságuk segít nekik más utat találni, és kiheverni a megrázkódtatást.
Más a helyzet azokkal, akik feltétlenül, vakon bíznak valakiben, valamiben. Az ő életük összefonódik ezzel a hittel, és a mindennapok szilárd alapját képezi: ,,Az én férjem nem csal meg soha"; ,,Az én gyerekem mindig az igazat mondja"; ,,Ez a befektetés holtbiztos" — mondják. A kép idealizált, néha már a középpontban álló személy számára is nyomasztó az a tökéletesség, amit tőle elvárnak, és mintha ez már előrevetítené a botlást.
Az a társ, szülő, barát, aki feltétlen bizalmat szavaz a másiknak, és ez a bizalom megalapozatlannak bizonyul, összeomlik. Depressziós lesz, levert, nem bízik senkiben, elveszíti életkedvét, és néha még az életét is eldobja magától. Mindegyikük mottója: ,,Így nem érdemes élni..."
Mindannyian hajlamosak vagyunk képzeletünk, érzelmeink, példaképeink hatására kissé átformálni a valóságot. Néha azt hisszük, amit hinni akarunk, nem azt, amit tapasztalunk. A nagyon racionális emberek kizárják az érzelmeiket a döntéseikből, sőt, sokszor visszafojtják azokat. Őket akkor éri csalódás, amikor a csak észérv alapú döntés dacára rájönnek, hogy mégis vannak érzelmeik.
Mit tegyünk hát? Legyünk bizalmatlanok, cinikusak?
Ezzel nem lesz könnyebb a sorsunk, így jobb elfogadni, hogy a döntések kockázattal járnak, de nagyobb odafigyeléssel vissza tudjuk fogni a csalódások erejét is.
Ha még így is nagyot csalódtunk, jó, ha el tudjuk dönteni (saját érdekünkben), hogy a csalódást vagy a megbocsátást éljük-e túl könnyebben. Mindenekelőtt pedig adjunk magunknak egy kis haladékot, és ,,aludjunk rá egyet".
