Le az utcán büszkén, bátran
lépdeltem a tarisznyámmal.

– Hova viszed, ugyan biza,
azt a legényt, te tarisznya? –
Tréfálkoztak a felnőttek,
akik velem szemben jöttek.

Máskor pedig ilyenformán
mosolyogták a tarisznyám:
– Éhes lehet a tudásra
az, akinek ilyen hosszú,
ilyen nagy a tarisznyája.

De csak mentem, még büszkébben,
míg az iskoláig értem.
Az iskola kapujában
gyökeret vert a két lábam.

S álltam, míg csak bátorító
szóval nem jött a tanító.
Rám mosolygott: – Ej, kis legény,
gyere fiam, bátran, ne félj!

Kézen fogott, bevezetett.
Emlékszem, be melegem lett.
Évek teltek, múltak, de még
most is érzem olykor-olykor
jó tanítóm meleg kezét.

Birka-irka
Szomorú a birka,
mert üres az irka.
Azért béget, azért sír-rí,
mivel fogja teleírni.

Majdcsak teleírja
irkáját a birka,
tele azzal, amit ismer,
a nagy bével meg a kissel.

Pulyka-szégyen
Iskolába jár a pulyka,
de az esze nagyon kurta.
Sose tudja, mert nem figyel,
azt, amiből felelni kell.

És még ő dúl-fúl, sistereg,
pukkadozik, majd szétreped.
Lebernyegje irul-pirul:
most már csak azért se tanul.

Ha ez így megy – szégyenszemre –,
nem járhat majd egyetemre.