Lehetne akár a Mester és tanítványa sorozat része is, de Kusztos Júlia, a tizenhat éves művészetis diák és Mátyás László képzőművész közös alkotói folyamatuk során az egyenrangú egymásmellettiséget választották.
Jó, a már elismert képzőművész azért közös munkájukkal kapcsolatban „a felkarolás szándékáról” beszélt, arról, „hogy lendületet adni egy fiatalnak” – hangzott el a szombat kora délutáni, Teinben tartott kiállításmegnyitón Bob József marosvásárhelyi képzőművész Kispál Ágnes Evelin által tolmácsolt méltatásában. Bob József szerint Kusztos Juli festészete „provokatív és agresszív poézis”, mely „az elnagyolt és befejezetlenül hagyott formák, valamint a külső és belső nézőpontok egyazon munkán belüli váltogatása mellett a legkülönfélébb összetaláltatások kollázsszerű tömörségével tizenhat éves szerzőjük létérzéséről, belső valóságáról, világban levésének ellentmondásosságáról elemi erővel közvetít”. Mátyás László alkotásai pedig a méltató szerint „lélek-lenyomatok”, melyek „úgy valósulnak meg, mint a gondolataink, és úgy is tűnnek tova. Mert ez történik, amikor magunkra maradunk, de ő legalább megmutatja, felmutatja az aranyporba mártott hiányt.” Mátyás László vallomása szerint ugyanis ars poeticája: „Nem törődni semmivel, csak rajzolni. Nem törődni azzal, hogy szép legyen. Semmi ilyesmivel...” Vélhetőleg sikerült közös munkájuk során nem csupán a mesterségből, de művészetéből is átadnia egyet s mást fiatalabb társának, legalábbis kiállított munkáik erről tanúskodnak.
