Az akkor még külön ülő fiúk részéről már hallani lehetett a visszafojtott kuncogást, amikor az állam nyelvénél is fontosabbnak tartott „győztesek” nyelvén magabiztosan elkezdem: já pisu, tü pises, on, ona... De még suhancoknak sem volt ajánlatos az orosz nyelv székely fülnek kissé furcsán hangzó szavaival gúnyolódni. Az ötvenes évek elején különösen nem!
Ma már egész másért jelentkezem: olvasom, hogy Antal Árpád polgármester javaslatára a városi sportbázisok és szakszervezeti művelődési házak decentralizálását kérte a kormánytól a Romániai Municípiumok Szövetsége. Élelmes polgármesterünk már sokat tett Sepsiszentgyörgy jó híre-neve, gazdasági és kulturális felemelkedése érdekében, de mindeddig sikertelenül harcolt ezen ingatlanokért. Öt év alatt két kormányhatározat-tervezetet nyújtottak be a sportközpont megszerzése érdekében, és még mindig nincs eredmény. A csarnokban mi is sokat rúgtuk a labdát, ha kifizettük a teremdíjat, de az idegenek, más megyék sportolói ingyen bitorolhatták a diktatúra idején és az azóta eltelt negyedszázadban is; a mai napig a sportminisztérium atyaistenei dirigálnak benne itteni szolgáik segítségével... A szakszervezetek kultúrpalotájának funkcióvesztése és tönkremenése még ennél is jobban fáj. Mert a városi szaktanács művelődési és sportéletért megbízott felelőseként a nacionálkommunista diktatúrában kötelező zenekarok és tánccsoportok létezésén felül a gyárak, üzemek, intézmények fizikai és szellemi dolgozóinak akartunk ott teret adni, hogy kevés szabad idejükben hobbijuknak, kedvtelésüknek élhessenek. Könyvtára, márványterme, játékterme, kisterme, tág előcsarnoka állt a műkedvelő képzőművészek, szobrászok, festők, művészfotósok kiállításainak rendelkezésére... Túl a hivatalos „ünnepek” kötelező díszgyűlésein az olvasó, gondolkodó, önművelésre törekvő szakik baráti találkahelye is volt a „kultúrpajta”, ahol a csont- és fafaragó, csendéletfestő munkások, mérnökök, mesterek közt egy-egy kiállításon történő ismerkedések után életre szóló barátságok is szövődtek... Polgármesterünk már kora miatt sem ismerhette a közművelődés akkori, nagyobbik házát közelebbről, de eme elszánt, nemes és szép akaratáért biztatom: próbálja megszerezni az épületet, amely napról napra romlik. Ha másképpen nem megy, az elmaradt adóért indítson kényszervégrehajtást!
A megyeszékhely egyik jelentős központi épülete ma gyomok között áll, körbe-kereken kutyák, munka és lakás nélkül tengődők illemhelyéül szolgál, Székelyföld kulturális fővárosának nagy-nagy szégyenéül.