Reggel arra ébredtünk, hogy nincs víz, és ezért 20 százalék kedvezményt adott a szoba árából. A tengerparti üdülő már nem zsúfolt. Ha a tengerparti homokot le akarja mosni lábáról az ember, egy kanna vízért 5 bathot fizet, ami olyan ötven bani. A parthoz közeli utcákban egymást érik a vendéglők, üzletecskék, masszázsszalonok. Nagy a pangás,  a szalonok előtt a padokon üldögélve csalogatják a hölgyek angolul a potenciális kuncsaftokat. Ugyanakkor az utcára telepedtek ki varrógépükkel a szabók, és akár helyben is, megvarrják a méretre készített rendruhát. Több festőszalonban rendelésre lefestenek bármilyen híres festményt. Látni itt akár Munch A sikoly vagy Gaugin A tahiti nők című munkájának másolatát is. Este zsibong az élet a központban a hotelek előtt, mindenki a teraszon ül, és a 40–50 méternyi széles utcán több mint száz méter hosszúságban egymást érik a különféle vendéglők, ahol a thai ételektől kezdve a disznóflekkenig bármi rendelhető, mi szem-szájnak ingere.
Visszafelé a vonat ismét másfél órát késett. Nem hiába, mert útközben például megállt egy vasúti sorompónál, ahová mentő érkezett, de későre, ezért csak egy elhunytat tudtak leemelni a vonatról és elszállítani. A szerelvény minden vagonjában külön helyet tartanak fenn a sáfránysárga lepelbe bugyolált, borotvált fejű buddhista szerzeteseknek. Nem csoda, hiszen Thai­földön a lakosság 94,6 százaléka buddhista, a mintegy 150 ezer szerzetesnek százezernél is több papnövendék-tanítványa van. Buddha tanításait követve az emberek eljuthatnak a legtökéletesebb állapotba, a nirvánába. Élelmezésüket a lakosság önkéntes adományai biztosítják. Pénzük nem lehet, vagyonuk egy pár saru, egy esernyő, egy fémtál. Thaiföldön a házak előtt kis rúdon álló minitemplom-forma építményeket látni, mert itt mindenkinek illik házi szentélyt építenie, ami a szűkebb közösség szellemének helye. Az itteni emberek hite szerint ugyanis errefelé rengetegféle szellem szellemeskedik.
Mivel nagy ünnep, thaiföldi újév következett, azt tanácsolták a bennfentesek, hogy legjobb lesz otthon maradnunk, mert ilyenkor nagy a zsúfoltság, óriási a forgalom, és fennáll a veszély, hogy nyakon öntik az embert. Itt ugyanis április közepén fordul az év. Most éppen 2558-ba léptek. Érdekes, hogy a hónapok és napok ugyanúgy kergetik egymást, mint nálunk. Szokás, hogy vederszám öntik egymásra a sima vagy vízfestékkel színesített vizet. Ha nyitott ablakú autóval talál utazni az ember, be­loccsinthatnak az ablakon egy vederrel. Én kismotorral hajtottam fürdeni a tengerre, és igen-igen integettem a nemet és mutogattam a szemüvegemet, így megszabadultam a zuhanytól. Ez a locsolkodás azért nem olyan kellemetlen, mint nálunk a húsvéti, mert a víz nem hideg.
Hazautazás előtt néhány napot Bang­kokban akartunk tölteni, ezért búcsút mond­tunk Huai Yangnak, és busszal indultunk a város felé. A buszon, akár repülőgépeken, az utaskísérő vizet szolgált fel. Útközben megálltunk egy helyen, ahol az étkek szokásos sokféleségét kínálták. Az evőeszközöket, aki akarta, fertőtleníthette egy edényben, amelyben állandóan főtt a víz.
Miután a Bangkok várostáblát elértük, még vagy másfél órán át keringtünk az utak pókhálójában, amíg a buszállomásig értünk. Onnan még taxiztunk a szállodáig, amely a város közepén volt. Mintegy napi 75 lejért meglehetősen szűk szobát kaptam svédasztalos reggelivel.
Bangkokban temérdek a turisztikai iroda, befizettünk két kirándulásra. Az egyik három templomegyüttes látogatását ígérte.
A mikrobusz percnyi pontossággal jött értünk, és szállított a város három különböző zarándokhelyére, amelyek idegenforgalmi látványosságok, természetesen belépti díj ellenében. Thaiföldön több mint 27 ezer buddhista templomot és kolostort tartanak számon. Az épületek díszítése meseszerű külsőt kölcsönöz. A belső falak festményekkel díszítettek. Rengeteg különféle emberi és állatformájú szörnyalak szobra található a tulajdonképpeni templomok körül. A színes cseréppel fedett tetőszerkezetek gerendái végét jellegzetes tetőszarvacskák ékítik. A templomokban csak mezítláb és illendő öltözékben lehet megjelenni. Csupán egyetlen templomot em­lítek, a Wat Po tömbjét, amely nyolc hek­táron terül el, és benne található az Alvó vagy Fekvő Buddha temploma, amely­ben egy hatalmas, 46 méter hosszú és 15 méter magas aranyozott Buddha-szobor fekszik. Mellette eltörpül az 5,5 tonna súlyú aranyszobor, amelyet máshol mutattak. Először elkészült a hatalmas szobor, és aztán fölé emelték a tetőt. Ebben a fekvőpózban tér meg Buddha a nirvánába. Itt egy oszlopcsarnokban még 394, többnyire aranyozott Buddha-szobrot láttunk.
Utazás közben átkeltünk a kínai negyeden, és a sok kínai feliratot látván elgondolkodtam, hogy ezeket a thaiföldieket vajon miért nem zavarják a kínai feliratok, mint nálunk, Marosvásárhelyen a románokat a magyar feliratok, amelyekből különben már alig található.
A programban nem szerepelt egy ékszerészműhely és egy hatalmas üzlet meglátogatása, ahol hideg itallal fogadtak. A műhelyben láthattuk, miként csiszolják a gyémántot és öntik az aranyat. Aztán bevittek egy legalább ötvenszer ötven méteres terembe, ahol utcahosszat mindenféle ékszerek voltak kiállítva. Minden látogató mellé került elárusító, aki vásárlásra unszolt. Ezek azt hiszik, hogy aki oda eljut, az mind milliomos. A végén szinte könyörögtek, hogy bár emlékbe vigyünk valami apró ékszert. A tenyésztett gyöngyök a legolcsóbbak. Késő délután még egy hotel körüli sétára is futotta időnkből. Egy tuk-tukos felajánlotta, hogy 25 pénzért (2,5 lej) körbevisz a város központjában. Fel is ültünk, sebesen száguldott végig velünk a környéken. De aztán elvitt a fővárost átszelő folyó partjára, ahol rögtön vízitúrára invitáltak. Mondtuk, hogy másnap csónakázunk, mert befizettünk az úszó piac meglátogatására. Ezután egy indiai üzletnél tett le a sofőr. Ott mindenképp cipőt akartak ránk sózni, és ruhát akartak nekünk varrni. A motoros persze mindebből részesedést kapott volna. De velünk nem volt szerencséje. Tettünk hát egy körutat potom pénzért.

Kuti János