Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és partnerei összegyűjtötték az aláírásokat ahhoz, hogy Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök indulhasson a romániai elnökválasztási versenyben – jelentette be tegnap kolozsvári sajtótájékoztatón Toró T. Tibor, a párt elnöke.
Szimbolikusan Toró T. Tibor írta alá kétszázezredikként a Szilágyi Zsoltot támogató ívet, a pártelnök azonban közölte, további 10–20 ezer aláírás ellenőrzése még hátravan. Az EMNP holnap délután nyújtja be Szilágyi Zsolt jelölését és a támogató aláírásokat a Központi Választási Irodához.
„Az aláírásgyűjtéssel olyan feladatot vállaltunk, amely látszólag meghaladta az erőnket, de végig bíztunk benne, hogy sikerülni fog” – jegyezte meg Toró T. Tibor, köszönetet mondva a párt önkénteseinek, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT), a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT), a Magyar Polgári Párt (MPP) egyes helyi szervezeteinek és a Minta ifjúsági szervezetnek az elvégzett munkáért.
Toró T. Tibor megjegyezte, sok román aláíró is támogatta Szilágyi Zsolt indulását, amit annak tulajdonított, hogy a párt által javasolt föderalista berendezkedés a román érdeklődők figyelmét is felcsigázta.
Az EMNP ugyanakkor kész beszállni az RMDSZ által elkészített székelyföldi autonómiatervezet közvitájába – jelentette ki Toró. Elmondta, hogy az EMNP szakértői még elemzik az RMDSZ tervezetét, de két elvi kérdést máris megemlített, amelyekben különbözik az RMDSZ és az EMNP álláspontja. Az EMNP elnöke kifogásolta, hogy az RMDSZ tervezete Hargita, Kovászna és Maros megyéből rakná össze Székelyföldet. Megemlítette, hogy a romániai megyék határait a kommunista diktatúra idején rajzolták meg, és azok nem fedik a történelmi határokat. „A három megye elfogadása a célok feladását jelentené. Ebben nehéz lesz közös nevezőre jutni” – jelentette ki Toró T. Tibor.
A politikus azt is hibának találta, hogy az RMDSZ alkotmánymódosításhoz köti autonómiatervezetének az esetleges elfogadtatását. „Nem látom azt a közeli pillanatot, amikor megváltozik Románia alkotmánya, így hát az autonómiaterv elfogadtatása a távoli jövőbe tolódik. Az embereket hazaküldik, és ez leépíti a közösség mozgalmi erejét. Márpedig a siker attól függ, hogy tudjuk-e mobilizálni a közösséget. A székelyföldi autonómia kérdésében a közösség a főszereplő” – jelentette ki Toró T. Tibor. A politikus hozzátette, hogy a közvita reményei szerint kirajzolja majd az autonómiával kapcsolatos nézetkülönbségeket.
Újságírói kérdésre Toró T. Tibor elmondta: a skóciai népszavazás – az eredménytől függetlenül – jó példa arra, hogy békés eszközökkel is el lehet jutni oda, hogy egy nép éljen az önrendelkezés jogával. Az EMNP elnöke példásnak tartotta, hogy a brit kormány biztosította a skót népnek a lehetőséget ahhoz, hogy maga döntsön a sorsáról. Hozzátette: a székelyföldi és a skóciai törekvések között az a legnagyobb különbség, hogy míg a skótok a függetlenségért lépnek fel, a székelyek Románia határain belül szeretnének autonómiát.