Röviden

2014. szeptember 25., csütörtök, Világfigyelő

Letette a miniszteri esküt Szijjártó Péter
Letette az esküt tegnap az Országgyűlésben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Áder János köztársasági elnök – mint az az államfői átirat parlamenti ismertetésében is elhangzott – szeptember 23-ai, keddi hatállyal nevezte ki tárcavezetővé Szijjártó Pétert.

Az Országgyűlés négy szakbizottsága, a külügyi, az európai ügyi, a gazdasági, valamint a nemzeti összetartozás bizottsága szombaton hallgatta meg Szijjártó Pétert, és támogatta miniszteri kinevezését. A politikus a meghallgatáson azt mondta, hogy a magyar külpolitikát meg kell újítani az új világrend követelményeinek megfelelően, így a külpolitika feladatának a magyar gazdasági érdekek érvényesítésének kell lennie.


Fellélegezhet Nicolas Sarkozy
A párizsi fellebbviteli bíróság felfüggesztette a Nicolas Sarkozy volt államfő ellen korrupció gyanúja miatt júliusban indított hivatalos eljárást – közölték tegnap igazságszolgáltatási források. Az exelnököt egy nyomozás keretében lehallgatta a rendőrség, s annak alapján kiderült, hogy információs hálózatot tartott fenn az igazságügyi szervek körében, amely részletesen tájékoztatta az őt esetleg érintő ügyészségi eljárásokról. Sarkozy és ügyvédje – aki ellen szintén eljárás folyik – vitatja a lehallgatás törvényességét, s a felvételek megsemmisítését kérte a bíróságtól. A fellebbviteli bíróság elnöke kedden úgy döntött: amíg vizsgálják a kérést, a vizsgálóbírók nem folytathatják a nyomozást. A volt elnök – aki múlt héten jelentette be, hogy visszatér a politikai életbe, és november végén jelölteti magát a legnagyobb ellenzéki párt, a Népi Mozgalom Uniója (UMP) vezetői tisztségére – ezzel egy időre fellélegezhet. Noha az eljárást nem szüntették meg ellene, annak sorsáról csak hónapok múlva várható döntés.


Megállítanák az erdőirtásokat
Jelentős anyagi támogatást kapnak azok a szegény országok, amelyek vállalják az erdőirtás gyakorlatának beszüntetését – jelentette be a brit kormány az ENSZ keddi nemzetközi klíma-csúcsértekezletén New Yorkban, amelyen több mint harminc ország és negyven vállalat írta alá az erdők védelméről szóló nyilatkozatot. A globális üvegházhatású gáz kibocsátásának majdnem ötödéért az erdőirtás a felelős. Az erdők védelméről szóló New York-i nyilatkozat (New York Declaration on Forests) a globálisan zajló erdőirtás mértékének felére csökkentését (2020-ig), majd teljes beszüntetését (2030-ig) tűzte ki célul a klímaváltozás elleni harc jegyében. Az erdőirtás problémájának kezelése mellett a nyilatkozat az elpusztított erdőterületek helyreállítására is kitér. A deklaráció hatékonyságát illetően azonban kételyek merültek fel, egyebek között azért, mert Brazília nem tartozik az aláírók közé, és mert a felekre nézve nem kötelező erejűek az abban foglaltak.


Romániai gyermekeket is megmentett az Europol
Ezernél is több embert fogtak el, és több száz kilogramm kábítószert foglaltak le az úgynevezett Arkhimédész-akció keretében 34 ország bűnüldöző hatóságai az elmúlt napokban – közölte tegnap az Europol, az uniós tagállamok közötti rendőri együttműködést összehangolni hivatott, hágai székhelyű intézmény. Rob Wainwright, az Europol igazgatója szerint minden idők legjelentősebb akcióját sikerült elvégezniük a szervezett bűnözés elhárítására. Az Árkhimédész fedőnév alatt szervezett műveletben húszezernél több rendfenntartó vett részt, és több hónapon át készültek a rajtaütésre. Az Europol által koordinált műveletben valamennyi uniós tagállam, Norvégia, az Egyesült Államok, Ausztrália, Svájc, Szerbia és Kolumbia is részt vett. A művelet során 600 kg kokaint, 200 kg heroint, 1300 kg marihuánát koboztak el, egymillió eurót, 13 luxusautót, valamint másfél milliónál több szál cigarettát. Felszámoltak egy gyógyszerhamisító laboratóriumot, mintegy tízezer illegálisan bevándorló személyt igazoltattak. A közel 200 kimenekített személy között, akiket emberkereskedelem céljából tartottak fogva különböző bűncsoportok, 30-an Romániából származó kiskorúak voltak. A szervezett bűnözés felszámolásában a legtöbb letartóztatást Spanyolországban (250 bűnöző) és Bulgáriában (200 bűnöző) végezték. Az Árkhimédesz még nem zárult le, ám az Europol vezetője úgy véli, általa számos alvilági szálat sikerül felfedni és megsemmisíteni a kontinensen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 802
szavazógép
2014-09-25: Világfigyelő - :

Moszkva nemzetközi vizsgálatot követel (Donyecki tömegsírok)

Moszkvában nemzetközi vizsgálatot követelnek a kelet-ukrajnai Donyeck közelében talált állítólagos tömegsírok ügyében. Oroszország állandó képviselője tegnap Genfben már háborús bűncselekményről beszélt.
 
2014-09-26: Nyílttér - :

Többet érdemelnének az idősek (Mai levelünk)

Nem panaszlevelet akarok közölni, hanem azoknak az idős embereknek a nevében szólnék, akik felneveltek minket, akik a régi rendszerben is megállták helyüket, építették azt a társadalmat, amiből még mindig táplálkozunk, de akiket könnyelműen elfelejtünk, ha szükségük van bármire is.