Édesanyám, Fekete Piroska 76 éves, Bölönben lakik, és mivel a 2010-es árvíz elvitte a hidat, ami kijáratot biztosított az utcára, a falutól elszigetelve próbál élni. Öt éve nem lehet bejutni hozzá semmiféle járművel, egy hátsó kijáratot használ, amit nyáron embermagasságú gaz borít, télen 200 méteren kell havat lapátolnia, és állati ürülékkel telt sáncon egyensúlyozik, ha vásárolni, gyógyszertárba, templomba megy, ha fa kell vagy bármi egyéb.
Aggódtunk is, mi lesz, ha baja esik, beteg lesz, eltörik valamije, ne adj’ isten mentőt, tűzoltót kell hívni, hogyan lehetne bejutni hozzá. Mindenkitől próbáltunk segítséget kérni, beadványt fogalmaztunk a bölöni önkormányzathoz, megyei tanácshoz, katasztrófavédelemhez, tűzoltósághoz, közegészségügyhöz, polgári védelemhez stb. Megértést és jóindulatot tapasztaltunk mindenhol, de érdemi előrelépés nem történt.
Megtörtént viszont az, amitől tartottunk: édesanyám eltörte a lábát, mert becsúszott az állati ürülékkel telt sáncba (ez a szennyvíz nem mellékesen egyenesen a patakba folyik). Hívtuk a sürgősséget, megjött a mentő, a személyzet sehogy sem értette, miért nem lehet közelebb menni. Végül valami táskaszerű hordágyon kicipeltük a beteget az autóig. A mentősök azt mondták, szerencsére nem a hátgerinc sérült, vagy nem kellett életmentő beavatkozást végezni, mert akkor nem tudnának mit csinálni. Ezúton is szeretném megköszönni emberséges magatartását, türelmét és pozitív hozzáállását annak a két úriembernek, akik szeptember 16-án este szolgálatot teljesítettek a sürgősségi autón.
Mindezt azért hozom nyilvánosságra, hogy az illetékesek gondolkodjanak el. Ilyen eset ugyanis előfordulhat más idős emberekkel is, akik egyedül élnek régi falvainkban, és nem eleget törődik a társadalom velük. Többet érdemelnének!
Édesanyám már minden reményt feladott, és azt kéri azoktól, akik nyugodtan tudnak aludni, és rendben a lelkiismeretük, hogy ha nagyobb baj történne, róják le kegyeletüket egy szál virággal.

 FEKETE LEHEL, Sepsiszentgyörgy