Földműves és állattenyésztő?
Imreh István a Gáborokról megállapítja, hogy jellegzetesen határőrkatona család, de olyan, amely városi jegyzőként, tanácsosként, illetve iskoláztatással igyekszik szabadulni az ingyen katonáskodás terhe alól.
Mivel Gábor Áron továbbtanulását a határőrség vezetősége megakadályozza, a kisbirtok meg elégtelen arra, hogy jövőt, családot alapítson, a család örömmel tapasztalja Áronnak az iparos szakma iránti vonzódását, elkötelezettségét. Bizonyára, ha otthon tartózkodik, és ideje is adódik, akkor is besegít a gazdálkodásba, mert a birtok egy része az övé is. Önálló gazdaságot azonban nem alapít. Munkájára nincs szükség, mert a család – a berecki hegyvidéki adottságok miatt – külterjes állattenyésztést folytat, ez pedig kevés munkaerőt igényel. Nem véletelen az, hogy édesapja, Gábor István hagyatékában több csűrt, de istállót egyet sem emlegetnek. A külterjes állattenyésztés nem bővíthető, mert a székely gyalogezred elfoglalja Bereck határszéli, hegyvidéki legelőinek jelentékeny részét. A bereckiek fellépnek a közerdők pusztítása ellen. 1838-ban a határőr-katonaság okozta károkat panaszlevélbe foglalják.
Gábor Áron megélhetését az asztalos mesterség biztosítja. Egyértelmű, hogy azok, akik Gábor Áront szántó-vető embernek ábrázolják, olyannak, aki „szerény házi körben maga szántotta, vetette, kapálta (!), aratta és csépelte azt, amiből élt”, nem ismerik Gábor Áron családjának gazdasági hátterét, és azt sem tudják, hogy Gábor Áron nem gazdálkodó, hanem iparos.
Született ezermester
Többféle mesterség tudója. Gábor Áron – asztalos, ács, épülettervező, templom-, ház-, istálló-, szárazmalomépítő, bútorkészítő, tékafestő, kézműves, kovács és ács – elismert mesterember. Az asztalosmesterséget a helybeli asztalosok társaságában sajátítja el. Már ifjú korában fúr-farag, Jakab Elek szerint „vidékén első mesterré vált”, és úgy, mint a többi székely, „ő is születettnek látszott a fúrásra-faragásra és iparosságra; még ifjú korában megtanulta az asztalosságot, remekelt”. 1837-től, bár alig 23 éves, Bereck város asztalosmestere. A berecki jegyzőkönyvekben kezdetben asztalosnak nevezik, majd fokozatosan megjelenik a mester megnevezés, azaz a „meiszter uram” megszólítás.
Művészi érzékre vall a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban őrzött fiókos írószekrénye, szakmai tudásának ékes remeke. Őrmestere rendelésére 1839-ben íróasztalt, kasztent készít, Bereck városának istállót épít. Ebben az évben többnyire szülővárosában vállal munkát. A fafaragás mellett a vas megmunkálása, a technikai szerkezetek is érdeklik. 1840-ben a sepsiszentgyörgyi Olt utcai Kiss-féle harangöntő műhelyben kovácslegény, segéd Kiss Péter mester mellett, ismerkedik a harangöntés tudományával.
1845-től főkáplári minőségben nyugalmazott katona, nem gazdálkodik, családot nem alapít, mesteremberként járja a világot. Ezermesteri ismereteinek híre gyorsan terjed.
A berecki iparosokkal, kereskedőkkel, fuvarosokkal eljut távolabbi vidékekre is. Mivel Bereck a moldvai határszélen, Brassó és Moldva közötti kereskedelmi útvonalon fekszik, a berecki fuvarozók részt vállalnak az áruszállításban. Gábor Áron első moldvai útjára bizonyára iparos, fuvaros bereckiek társaságában indul, később már egyedül is munkát vállal a moldvai bojári udvarokban.
A 19. század első felében a kevés termőföldű Bereckben a fuvarozás mellett megerősödik néhány mesterség. Szekeres-, fazekas-, csizmadia-, tímár- és asztalostársaságok alakulnak, posztó-, csergeványoló és fűrészmalmok működnek. Egy olyan kitűnő asztalosra, ezermesterre, mint Gábor Áron, mindenütt szükség van.
Találmányai
Gábor Áront érdeklődő természete ösztönzi a kísérletezésre, találmányokon töri a fejét, feltalálóként (is) jeleskedik. E téren a marosvásárhelyi ezermesterhez, Bodor Péterhez és a kolozsvári gépgyártó Rajka Péterhez hasonlítható. A technika, az ipar bűvöletében élő ezermester olyan ember, aki nem fél a munkától, bármit rá lehet bízni, minőségi munkát végez. A jegyzői, határőr-gazdálkodó családban született Gábor Áronnak az ipar, a mesterség és nem a szántó-vető munka biztosítja a megélhetését. Jobban illik rá a polgár, az iparos, a feltaláló megnevezés, mint a földművelő, az állattenyésztő.
Érdekli a gépek szerkezete. Nagy Sándor írja, hogy Gábor Áron az asztalosság mellett „gépmintákkal és találmányokkal, saját szerkezetű malmok és más gépek modelljeivel” foglalkozik, azonban ezek elkészítése nagyon költséges, nem tudja kivitelezni. Feltalál egy lábnyomással működő önjáró szekeret, amelyet négy ember szállítására tervez, de a gépszerkezethez szükséges acél és réz hiánya miatt csak a makettje készül el. Gyárt egy olyan aratógépet, amely 12 ember munkáját végzi. Találmányaiért nem kap elismerést, ezért még a rokonai is csúfolják. Egyed Ákos megállapítja, hogy találmányait és technikai újításait nem tudja gyümölcsöztetni, szabadalmaztatni. Imreh István Egyed Ákoshoz hasonlóan látja Gábor Áron helyzetét, újítói, feltalálói képességeinek megítélését.
Gábor Áron faágyúja
Az 1845-ben tartott nagyobb szabású hadgyakorlatra Gábor Áron egy nagy faágyút készít, melyet vasabroncsokkal fog össze, és melléje rézmozsarat szerel, amellyel lehetővé teszi a faágyú lövésre való felhasználását. Ezzel elismerést arat. Gyárfás Győző, Sepsiszentgyörgy főépítésze megemlíti, hogy a faágyút a Lemhény és Almás határában, a Szent Mihály-hegyen álló templomvár elképzelt védelmére használják fel. Azonban az ágyút a keskeny szélességű kapun nem tudják bevinni, mígnem Gábor Áron oldalra nem billenti. Ez alkalommal Gábor Áront káplári ranggal tüntetik ki. A faágyúja „csudájára” jár a nép.
A kortárs Jakab Elek feljegyzi, hogy Gábor Áron már korábban öntött egy kis rézágyút, amelyet a lakodalmi ünnepségeken használnak. Ez azt jelenti, hogy Gábor Áront az ágyúöntés állandóan foglalkoztatja. Egyértelmű, hogy 1848 novembere előtti kísérletezések, ágyútervezések, az alapos elméleti és gyakorlati munka lehetővé teszi olyan tapasztalatok szerzését, amelyekre támaszkodva Bodvajban 1848 novemberében elkészülhetnek a híressé vált vaságyúk.
Foglalkoztatja Székelyföld iparosítása
Gábor Áron olvasó, érdeklődő emberként, ezermesteri tudással, elsők közt figyel fel az Erdélyben is megjelenő technikai újdonságokra. Foglalkoztatja népének sorsa, Székelyföld iparosításának a kérdése. Érthető, hogy 1849 májusában, amikor Kossuth Lajos kormányzó Debrecenben fogadja, Gábor Áron miért kéri segítségét Székelyföld iparosításához. E beszélgetést Jakab Elek is lejegyzi. Gábor Áron 1849. május 12-én keltezett, Turóczi Mózesnek írt leveléből idézem azt a részt, amelyben arra kéri Kossuth Lajost, hogy „tekintené meg a szegény székely nép jelen állását, és venné fontolóra aztot, hogy mily szűkön termő földjük vagyon, kereskedésök meg csökkenvén, az egyetlen egy kézi munkára, a mesterségre szorítvák, engedné meg az ottan alakult gyárak” nagyítását és tökéletesítését.
(folytatjuk)
