A nyugalmazott bányász szavai alapján olyan település képe rajzolódik ki Köpecbányáról, ahol mindennaposnak számítanak a romák által elkövetett lopások, nincs biztonságban senki, ráadásul a hatóságok sem tudnak, mit kezdeni a helyzettel.

A valamikor virágzó bányásztelepülésnek már Köpecen sincs túl jó híre: aki Köpecbánya nevét hallja, nosztalgikusan, múltba révedő szemmel sóhajt fel: Haj, ma már a Ruzsák az urak ottan, tönkrement minden Köpecbányán. A falubeliek szerint egyébként a köpecbányai cigányok még Köpecre is lejárnak néha, igaz, lopni nem nagyon szoktak, vagy nem mernek. Azt azonban keserűen állapítják meg, hogy egyre többen vannak, dolgozni pedig nem nagyon szeretnek.

Ködös-borús időben érkezünk Köpecbányára, talán emiatt alig látunk néhány embert az úton. Sebestyén Dénes portája előtt a házigazda ugyanolyan vehemenciával kezdi el mondandóját, mint amikor legutóbb találkoztunk. Élettörténetére is kitér: kiderül, hogy a Maros megyei Bözöd községben született, az ötvenes évek elején került a köpeci szénbányákhoz. A fél évszázados tartózkodás utóbbi évei azonban egyre több gondot hoztak az időközben nyugdíjba vonult Sebestyén Dénesnek. A tömbházlakásból kiköltözött, immár kertes házban lakik, hogy közelebb kerüljön a természethez. Bányász, aki fiatal korában a föld alatt dolgozott. Gazdálkodással próbálkozott, előbb gabonatermesztéssel foglalkozott, majd áttért a takarmányra. Ekkor jelentkeztek a gondok — vallja. A falubeli romák ugyanis lovaik etetésére használták a területet, hatalmas károkat okozva a gazdának. Ettől kezdve állandósult a konfliktushelyzet. A gazda a baróti polgármesteri hivatalhoz fordult, majd a rendőrség segítségét kérte. Eredménytelenül. Ezután a konfliktus tettlegességig fajult: Sebestyén Dénes állítása szerint, miközben a területet próbálták megvédeni, jól megdobálták őket a cigányok. ,,Én úgy is alszom, tetszik-e látni, hogy az ágyam mellett ott van fejsze" — magyarázza, majd a tőlünk ötvenméternyire álló lovas szekér irányába fordulva mondja: ,,Látja-e ott azt a lányt? — mutat egy tizenéves gyerekre. — No, az a legnagyobb tolvaj." A gazdát láthatóan zavarja, hogy kisebb csoport roma verődött össze a közelünkben, akik fürkésző, csöppet sem barátságos pillantásokat vetnek ránk. Egyikük meg is kérdi: ,,miért érdeklődnek itt, jóemberek?" Hamarosan azonban a szekérre ülnek, és Köpec irányába vágtatnak. Sebestyén Dénes zsebére mutat, majd kisvártatva parittyát vesz elő. ,,Ezzel szoktam távol tartani őket. Most már félnek is tőlem rendesen, az udvarba újabban nem mernek bejönni" — magyarázza. Nemsokára újabb köpecbányai lakos csatlakozik hozzánk: Dóczi Antal, aki éppen a postás szerepét tölti be a településen. Mint kiderül, ő is a lopások egyik áldozata: tőle nemrég a kerítés tűnt el. Feljelentést tett a polgármesteri hivatalnál, egyelőre azonban semmi sem történt az ügyben. Dóczi Antal egyetértően bólogat, amikor Sebestyén Dénes a lopásokról beszél, majd ő is a kiszolgáltatottságot, a fenyegetést ecseteli. Mindketten leginkább a hatóságok magatartását fájlalják. A rendőrök ugyanis sokszor azért nem büntetnek, mert a kár túl kicsi, ráadásul arra sincs hajlandóság, hogy állandó rendőri szolgálatot biztosítsanak a településen.

,,Bajok vannak, az biztos, de korántsem olyan veszélyes a helyzet, mint más településeken" — hangzik Józsa József baróti alpolgármester véleménye a köpecbányai helyzetről. Főként a fiatalok próbálkoznak mindennel, bemennek egyedülálló személyekhez, tűzifát lopnak — meséli. Hozzáteszi: ő maga nem látta, hogy bárki is lopott volna, amikor arra jár, akkor nem történik ilyesmi. A köpecbányaiak különben szoktak panaszt tenni a hivatalnál, a helyzetet azonban egyelőre nem sikerült megoldani. A hivatal kérte a megyei rendőrséget, hogy biztosítsanak állandó szolgálatot a településen, választ azonban nem kaptak. A csendőrök gyakran kiszállnak, ám többnyire hajnalban, amikor mindenki alszik, így semmit nem lehet bizonyítani. Ráadásul nem lopnak túl nagy értékben, és ezért nem szokták őket bezárni. A mintegy kétszáz-kétszázötven lelkes településen körülbelül negyven-ötven roma él. Egyik család beköltözött a Goscom egyik használatlan épületébe.

A megoldást egyébként rövid távon az alpolgármester a rendőri jelenlét megerősítésében látja. ,,Legyen ott egy-két rendőr állandó jelleggel, hogy lássa közelebbről is, mi történik. Igaz, ma már nem úgy viszonyulnak a rendőrökhöz, mint a kommunizmusban, amikor rettegtek, valahányszor megláttak egy egyenruhást, de valamelyest csak visszaszorítaná a bűnözést" — magyarázza Józsa. Hozzáteszi: néha megtörténik, hogy a magyarok is provokálják a cigányokat. ,,Lehet velük kommunikálni. Nem hitegetem őket, de szót tudok érteni velük" — magyarázza. Szerinte egyébként a feszült légkör többek között annak is betudható, hogy mind a magyarok, mind a romák a vezér szerepét szeretnék kivívni maguknak. Márpedig egy kicsit megértőbb magatartásra, nagyobb kompromisszumkészségre lenne szükség. Olyan is megtörtént, hogy a cigány gyerek segít a magyar asszonynak. De problémák azért vannak, még ha nem is olyan súlyosak, mint más településeken — fűzi hozzá.

A legnagyobb probléma egyébként a munkahely hiánya, hozzászoktak ahhoz, hogy nem dolgoznak, mert ilyen-olyan segélyekből megélnek. A köpecbányaiak ráadásul elterjesztették, hogy bűnözők, senki nem akarja őket alkalmazni. A szociális segély fejében azonban kell dolgozniuk, és ha szükséges, akkor el is végzik a munkát.

A hosszú távú megoldások között az alpolgármester a telekkönyvezés tisztázását, az állatállomány felmérését említi. Ugyanakkor szerinte pénzeket kellene befektetni, munkahelyeket létrehozni, hogy fokozatosan munkára neveljék a cigányokat. Ez elsősorban a helyi tanács feladata lenne, hogy pénzt különítsen el, megszervezze a munkát. És akkor megszűnnének a lopások is, hiszen ha van pénze az embernek, már nem szükséges lopnia.