Rabok rabjai, rabszolgák rabszolgái fogtok lenni. Emberfogók fognak reátok törni, messzire elhurcolnak a nagy vizeken át, árusítani fognak titeket. Hazátokat, Indiát elfeleditek, nem fogjátok tudni, kik vagytok, gúnynevetek lészen sok-sok évszázadokon át... Mikor igazi neveteket megtudják, nem hiszi a világ, és csodálkozni fog a világ. ,,Hindu" a ti nevetek, de lészen hamissággal ,,zingara", ,,cigány" és ,,roma". Templomunk bejáratánál egy szentkép van a falakban, azt imádjátok örökkön-örökké, azt becsüljétek, ezt kívánom tőletek!

Amint ezeket elmondta, nyomban meghalt Dzselhír király. Sírtak-zokogtak az alattvalói, de a többség táncolt, énekelt. Miután eltemették, szaladnak, hogy meglássák, milyen képet hagyott reájuk az előrelátó király. Kopogtatják a falakat, keresgélnek a templomban, meg is kapják a falra festett szentképüket: egy hegedű, egy tőrkés, egy ló, egy rossz kóboros szekér. Nagyon megharagudtak a testvérek, veszekedtek, verekedtek, átkozták a királyt, hogy soha meg ne nyugodjék, vándoroljon éjjel-nappal a lelke az Indiai-óceán hullámai fölött. És mit gondoltak, mit nem, fölgyújtották a templomukat. Le is égett tetőtől talpig. A füstölgő omladékok közül egy fiatal, fehér ruhás király lépett ki.

— Én vagyok az Istenetek s minden nemzetek Istene. Gaztetteitekért megbüntetlek titeket, átkot mondok rátok, mely évszázadokon át kísérni fog titeket. Kóboros szekér légyen a házatok, utak pora a párnátok, rabszolgák legyetek, templomotok évszázadok múlva legyen!

Nemsokára ellenség tört India földjére, spanyol kalózok, kik bárkáikon elhurcolták Dzselhír király népét, rabszolgaként eladták Európa minden részére-tájára. És Európában rabszolgák, rabok lettek Dzselhír király alattvalói. Őshazájukat elfeledték, nem tudják sokan, hogy honnan jöttek, és hová tartanak. Gúnynevet is festettek reájok: ,,cigány" nevet. Templomuk nem volt sok-sok évszázadon át. Királyuk kívánságát még ma is őrzik, imádják, szívükben hordják a hegedűt, tőrkést, lovat, kóboros szekeret.