A csodálatos Tündérkert háromszéki zugában, Zágonban él egy nagyon szerény, bánatos szívű, elfeledett meseíró. Délceg tartása, méltósággal viselt, nehéz élete hasonlít egy száműzetésben élő indiai herceghez.
(Bogdán László szavaival élve, Máthé László élete akár egy romantikusan kegyetlen regény — mellékletünk 17. számában Fel-feldobott kő címmel olvashatták élettörténetét.)
Tizenhét éves korától néha éjszakákon át írta mindama csodálatos meséket, legendákat, balladákat, melyeket gyermekkorában hallott a virágzó vén akác lombjai alatt mesélő, táncoló, daloló, muzsikáló rokonaitól. S amelyek egy része elkallódott a változó korok viharában, másik része pedig sűrű, kézírásos oldalakon várja a szebb napokat, hogy nyomtatott formában lásson napvilágot. S ezáltal megmentődjön a cigány népművészetet gazdagító, egyedi kulturális érték. (Roma Szombat mellékletünkben eddig A Szent Anna és Pokol Sára, Bátor Barabás című meséit közöltük.)
Kérdés: meg tudjuk-e menteni ezt a kincset, tudunk-e segíteni egy sokak által lenézett, önmaga hálójában vergődő népnek, hogy identitástudata megerősödjék, és Indiáig kanyargó színes meséi megmaradjanak?