Főképp az előbbi főváros lakói. És ha némi iróniát vélne felfedezni e bevezetőben, biztosíthatom az olvasót: szó sincs róla, jó lokálpatriótaként büszke vagyok városomra, nagy-nagy elégtétellel figyelem szépülő alakulását, olyan útra terelését, milyennek egy huszonegyedik századi városképnek lennie kell. A tervezők, az építészek, a világlátott utazók vagy csak a szűkebb-tágabb határokig eljutók szerint. Mert – és ezt ki kell mondani – az elmúlt hat év során olyan átalakuláson ment át Sepsiszentgyörgy, amilyent legfennebb a 19. század végén, 20. század elején jegyeztek a krónikák, Császár Bálint, majd Gödri Ferenc polgármestersége idején. Korai lenne most értékelni az elmúlt hat esztendőt, a pudingnak ki kell állnia az evés próbáját: ki kell várni, hogy az ez idő alatt elindított városfejlesztési tervek előnyeiket és hátrányaikat egyaránt megmutassák. Hogy most épp hol tartunk e folyamatban, arra Antal Árpád polgármester vezetésével – a szó legszorosabb értelmében is – próbálunk választ adni.
Szemerja felé
A városházától Szemerja felé irányítja az autót Sepsiszentgyörgy polgármestere, a Csor­gó utcát mutatná, hol épp akkor készítették elő az aszfaltozást. Újabb olyan utcája a városnak, melynek lakói talán soha nem is álmodtak arról, valaha esős időben is normális viszonyok közt közlekedhetnek szűkebb lakókörnyezetükben. A Kós Károly utcán döcögve végképp lehetetlen jegyzetelni, az út szélén dolgoznak a vízhálózat cseréjén, ez a pályázat nem az önkormányzaté. A polgármester azért sorolja az adatokat: a város területén a munkálatokat 54 százalékban befejezték, 32 százaléka folyamatban, 14 százalékához még nem fogtak hozzá. Az arányok nem olyan rosszak, ha figyelembe vesszük, hogy a pályázat lejárati határideje jövő nyár. De még hátra a nyomóvezeték cseréje, ennek nyomvonala sötétkékkel virít az ölemben tartott várostérképen: előttünk, a Jókai Mór utca egy szakaszán is végig fog menni – értelemszerűen azt az utcát csak a vezeték lehelyezése után lehet majd javítani. A Kós Károlyra meg már meghirdették a közbeszerzést, ha minden rendben zajlik (mármint ha nem lesz fellebbezés a liciten), még idén hozzáfoghatnak felújításához.

Gördülékeny pályázat
Ha már a vizes projektről esett szó, a polgármester a szennyvíztisztító állomás felé kanyarodik. A közismert nevén sz...rgyár most építőtelep, nagy a sürgés, mindenütt védősisakos munkások. A létesítmény korszerűsítése és bővítése szintén a vizes pályázat része: az 56 millió lejes összértékű munkálat negyven százalékban kész, a szükséges épületek java része már pirosban, ha beáll a tél, akkor is biztosított a folyamatos munkavégzés. Egy osztrák–német cég dolgoztat romániai munkásokkal, jó a hozzáállásuk, mondják a szennyvíztisztító vezetői, még jobban is lehet boldogulni velük, mint a helyi cégekkel (ehhez a polgármesternek is van hozzáfűznivalója, visszatérünk rá). Előke­rülnek a román mérnökök is, körbevezetnek, magyaráznak. A felújítás után alkalmazandó technológia nem sokban különbözik az eddigitől, így hát teljességgel szagmentes nem lesz ezután sem a környék. A telep bővítésének fontos része a megnövelt biogáztermelő kapacitás, az eddigi 25 kW áram helyett majd 150 kW-ot termelnek, ezzel nemcsak a szennyvíztisztító épületeinek téli fűtését tudják megoldani, hanem a technológiai folyamathoz szükséges meleg víz előállítását is. Amúgy a város csatornahálózatából ide kerülő mindenfélének a tiszta vízzé és iszappá alakítását gyakorlatilag elvégzi a természet, a berendezések csak felgyorsítják e biológiai folyamatot. Nem látványos, de amúgy rendkívül fontos része a pályázatnak a telep berendezéseinek korszerűsítése, ez idáig is jó minőségű volt a szenny­víztisztítóból kikerülő víz, most már a legszigorúbb európai szabványoknak megfelelő lesz – mondják a mérnökök.

Az ígéret szép szó
Az Energia utcán visszafelé ismét lehetetlen jegyzetelni, eszembe jut, ezt az utcát is átkeresztelte volna a városvezetés néhány évvel ezelőtt. Rákérdezek, mi a helyzet az utcanév-változtatással. Legközelebb az államfőválasztás után fél évvel kerülhet ismét terítékre, magyarázza a polgármester, „de a Lăcătusu-féle társaság mindent megtorpedóz” – mondja keserű szájízzel. Mintha nem is az az Antal Árpád lenne, aki még nemrég kijelentette, nem tudják annyiszor megtámadni az utcanév-változtatási határozatot, hogy másnap újabbat el ne fogadjon az önkormányzat...
A Horgász utca tömbházainak belső udvarát mutatja meg a polgármester, ott is nemrég készültek el az aszfaltozott parkolók, járdák. A megállóhelyek megszámozva, eszerint: a városnak szándékában áll a lakónegyedi parkolók bérbeadásának folytatása. Hogy miért szakadt meg a folyamat már bő éve? Egyszerű: a városházának nincs jogásza, aki lebonyolítsa a procedúrát. Nemrég alkalmaztak egyet, kiadták ezt (is) feladatának, aztán három hét után felmondott. Kicsi fizetés, sok munka, nagy felelősség – senki nem akar a közigazgatásban dolgozni – magyarázza a polgármester.
Ki az Oltmező utcán, vissza a Csíkin. A városszéli sportaréna ügye – szintén egy lassan hat esztendeje felvetett elképzelés – most úgy tűnik, megoldódik, bár ahány kormány s miniszter, annyi ígérte meg felépítését: várjuk ki ennek is a végét. Benn, a Csíki negyedben újabb rendbe tett tömbházak közti részek, cseppet sem elhanyagoltabb ez a lakótelep, mint a város bármelyik része. Az infrastruktúra felhozva most már egy szintre, a Csíki negyed nagyon problémás intézménye, a Sing Sing felszámolva, az embereket nem tudom megváltoztatni – mondja a polgármester az utcán végignézve.
A Kálvin térhez érünk, a benzinkút mellett valami vízcsőösszekötésen dolgoznak a közüzemek munkásai, kicsit odébb még javában kopolják a kockakövet a tér felújítását végző cég alkalmazottjai. Ennek a munkának augusztus végére kellett volna elkészülnie, a cég kereskedelmi igazgatója ígérte és vállalta – és hol vannak még a befejezéstől – teszi fel a kérdést a polgármester szeptember közepén. Ne jöjjenek azzal, hogy a vizesek miatt nem tudtak dolgozni, augusztus végén még csak a tér felénél tartottak, mondja, és – ismét keserűséggel hangjában – hozzáteszi: sajnos, a helyi vállalkozók sem mindig tartják a határidőket.
A Borvíz utcában eljött az ideje a koptatóréteg leterítésének, visszautalva a lakók elégedetlenségére, a polgármester ismét elmondja: fontosnak tartotta az első földalatti munkálatok elvégzése után az alsó réteg aszfaltot, hogy addig is, amíg a vizes projekt elindul, az utcán lehessen közlekedni. Persze, tudták már akkor, hogy a friss aszfaltot fel kell majd törni a vízhálózat cseréjekor, de a pályázat előírása szerint a munkálatot elvégző cégnek olyan állapotúra kell visszaállítania az utca felületét, amilyenben kapta a munka elindítása előtt: ebben az esetben a felásott rész visszaaszfaltozásának költségét az uniós pályázatból finanszírozták. A koptatóréteg leterítésével meg azért vártak mostanáig, hogy kiderüljön, rokkant-e meg néhol az új aszfaltcsík, majd ne utólag kelljen foldozni. Az utcakép amúgy elég változatos, a járdaszélen – már ahol a hely engedte – kialakított zöldfelületek némelyike gondozott, jó sok azonban elhanyagolt. Levelet küldött a városháza a lakóknak, felajánlva, hogy a kertészet ingyen rendelkezésükre bocsát cserjét, virágot vagy fűmagot, kinek-kinek ízlése és elképzelése szerint, hogy kapujuk előtt elültethessék. Nyilván, a levél nem tartalmazza, hogy cserében elvárják a tenyérnyi zöldfelületek ápolását, de ez a cél: a kertészet kevéske munkaerejével nem győzné az Erzsébet park, a központ, a sok városbeli zöldfelület rendben tartása mellett minden utca kis zöldjének rendszeres gondozását.

Lovak, kutyák
A Borvíz utca folytatásában, ahol nem kellett a vizes projekt miatt újra felásni az utat, már régebb leterítve a koptatóréteg is, ez is azt bizonyítja, hogy előre gondolkodtunk – mondja a polgármester. Bal oldalt, a Gyere haza! program – szintén hat esztendeje vajúdó elképzelés – részére fenntartott területen építkeznek. Az önkormányzat rendelte öt ház készül, de odébb néhányan saját erejükből is igyekeznek hajlékot teremteni maguknak. A polgármester abban bízik, ha a fiatalok látják, hogy alakul az új lakónegyed, egyre inkább kedvet kapnak az építkezéshez. A végre-valahára alakuló tájat a bóklászó lovak látványa zavarja csupán, a kiégett fű közt egy-egy friss sarjadékért körbejárják az építőtelepet, átmennek az úton a túloldalra is. Kérdeznem sem kell, a polgármester mondja: valószínűleg vissza fogja venni az önkormányzat az őrkőiek rendelkezésére bocsátott legelőt, kerítését már úgyis lerombolták, és egyébként is az egésznek csak addig volt értelme, amíg szekérrel közlekedhettek a városban. Most lókupecek legeltetik ott tízesével állataikat, annak semmi értelme, hogy a város területét használják, folytatja a polgármester, hozzáfűzve, úgy értékeli, hogy az őrkőiek visszaéltek a városvezetés bizalmával. Hogy mennyire, azt a városszerte újra kóborló lovak is bizonyítják, nem a polgármestertől tudom: két-három hetente a városháza alkalmazottjai befognak közterületen pár lovat a lakónegyedi szemeteskukák környékén, de egy napnál tovább nem kell tartaniuk az állatokat, rendszerint még másnap kifizetik értük gazdáik a borsos kiváltási árat. Az elszabadult lovak témája folytatásaként a kóbor kutyáké is szóba kerül, párzásuk időszaka volt nemrég, tudom, ilyenkor erőteljesebb jelenlétük az utcákon, de mintha ezúttal még nagyobb falkákban ijesztgették volna a városlakókat. A kutyaprobléma szintén az Őrkőről indul, magyarázza a polgármester, minden bizonnyal közelebbről razziát tartanak a telepen, a gazda nélküli ebeket összegyűjtik, ez ugyan még nem a hosszú távú megoldás, de jelentős előrelépés.

Ne a helyiek pénzéből
A hosszúra nyúlott városnézés végéhez közeledik, a polgármester sorol még néhány adatot: a Gólya utcában még gázcsere kell, aztán jöhet az aszfaltozás, a Kórház utcában a villanyt kell még megoldani, a Váradi József alsó része az Attila-heggyel való találkozásig benne foglaltatik az integrált városfejlesztési tervben, addig uniós alapokból finanszírozzák a munkálatokat, azon felül meg a különféle szolgáltatók saját befektetésként helyezik föld alá vezetékeiket (ez egyúttal azt jelenti, jó ideig feltúrt utcán kell közlekedniük az ott lakóknak), a belső Váradi felújítása is elindul idén. És számtalan utca még, az ölemben tartott térkép nem ok nélkül oly tiri-tarka: szinte nincs is a város földabroszán olyan vonalpár, mely valamilyen színnel ki ne lenne húzva, mind va­lamiféle munkálatot jelölve.
„Amióta polgármester vagyok, hetvenmillió lej kormányzati pénzt hoztunk a városba beruházásra, ami viszonyítva a fizikai személyek 2008 és 2014 között a város­kasszába befizetett épület- és területadójához, azt jelenti, minden adólejhez 3,5 lejt hozzátettünk Bukarestből. Ez az, amit annak idején úgy fogalmaztam meg, nem a helyi emberek pénzéből kell építeni a várost” – mondja Antal Árpád. És ebben nincsenek benne a pályázatok, ez csak az RMDSZ politikai lobbijának eredménye – fűzi hozzá.