Patrick Modiano (fotó) francia írónak ítélte oda a 2014. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely tegnap Stockholmban jelentette be döntését. Modiano művei tömörségükről és filozófiai mélységükről ismertek, több írása magyarul is megjelent. Francia írók közül legutóbb – 2008-ban – Jean-Marie Gustave Le Clézio részesült a díjban.
A testület indoklása szerint a 69 éves írót az emlékezés művészetéért tüntették ki, amellyel megidézte a legfelfoghatatlanabb emberi sorsokat, és feltárta a náci megszállás mindennapjait. Patrick Modiano munkáját Franciaországban is számos kitüntetéssel jutalmazták: 1968-ban megkapta a Roger Nimier-díjat, 1972-ben a Francia Akadémia Nagydíját, 1978-ban pedig a Goncourt-díjat is.
Patrick Modiano 1945-ben született Párizs külvárosában üzletember apától és színésznő anyától. Középiskolai geometriatanára a francia író, Raymond Queneau, aki meghatározó szerepet játszott abban, hogy az irodalom felé fordult. Hivatásos regényíróként 1967-től kizárólag az irodalomnak él, 1968-ban jelent meg első regénye La Place de l’Étoile címmel. Modiano figyelme eleinte két fő témára irányult: az egyik az önazonosság keresése, a káosz megértésének lehetetlensége és a társadalom változásai, másik fő témája a német megszállás – olvasható a hvg.hu összeállításában. Regényei olyan témákat járnak körbe, mint az emlékezés, felejtés, a bűn és az identitás, lakhelye, Párizs szinte az összes könyvében óriási szerepet kap. Írásaihoz családja történetéből és a német megszállás alatti eseményekből, valamint interjúkból, újságcikkekből is merít. Előfordul, hogy egy-egy szereplője több történetben is feltűnik, mint ahogy az is, hogy korábbi epizódokat jobban kibont későbbi műveiben, amelyeket Párizs és a történelem kapcsol össze. Gyerekkönyveket és filmforgatókönyveket is ír, Louis Malle rendezővel közösen játékfilmet is készített Franciaország náci megszállásáról Lacombe Lucien címmel. Patrick Modiano regényei közül eddig a Sötét boltok utcája (1980), az Augusztusi vasárnapok (1996), a Dora Bruder (2006) és A Kis Bizsu (2014) jelent meg magyarul.