A hétvége hírei

2014. október 13., hétfő, Közélet

Moldovával való egyesülésért tüntettek
Háromezren vonultak fel tegnap Bukarestben, kérték Moldova Köztársaság egyesülését Romániával. A szervezők felszólították az államelnök-jelölteket, hogy ezt a kérdést is vegyék be célkitűzéseik közé.

A tüntetés résztvevői nemzetiszínű zászlókat lobogtattak és Nagyrománia újjászületésére célzó jelszavakat skandáltak, köztük olyanokat is, melyekkel Oroszországnak üzentek, például: „ne feledd, Besszarábia nem a tied”. A tüntetésen felolvastak egy kiáltványt is, melyet elküldenek az államelnöknek, a kormánynak és a parlamentnek, illetve a novemberi elnökválasztáson megméretkező 14 jelöltnek. A szervezők azt is kijelentették, hogy felkérik Moldova Köztársaság vezetőt is, hogy „gyorsítsák fel a Romániával való egyesülés folyamatát”.


Berényi: ne riogassanak az autonómiával
Nem kell állandóan riogatni az autonómiával, az ugyanis nem jelenti Szlovákia határainak megváltoztatását – idézte Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökének kijelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szombaton. A felvidéki magyar párt elnöke erről a szlovák hírügynökség internetes portáljának, a teraz.sk-nak – a Szlovákiában novemberben tartandó helyhatósági választások kapcsán – adott videointerjúban beszélt. „Még egyszer megismétlem, és ha kell, még százszor is elmondom, hogy elismerjük Szlovákia területi egységét” – válaszolt Berényi József az MKP autonómiatörekvéseit firtató kérdésre. A politikus ezzel arra utalt, hogy Szlovákiában a közvélemény gyakran az ország egy területi egységének kiválásával azonosítja az autonómia létrehozásának fogalmát. Ennek megfigyelők szerint részben az az oka, hogy a szlovák politikai szóhasználatban gyakori a két fogalom szándékos vagy véletlen összemosása.


Visszavonják az orosz csapatokat
Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására visszavonják az orosz katonai egységeket az Ukrajnával határos délnyugat-oroszországi Rosztovi területről – jelentette az Eho Moszkvi rádió vasárnap. Előzőleg, szombaton Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter arról tett jelentést az államfőnek, aki egyben az orosz fegyveres erők főparancsnoka is, hogy befejeződött a Déli Katonai Körzetben nyáron elkezdett hadgyakorlat. Az államfő utasítása nyomán mintegy 17 600 katona tér vissza állandó állomáshelyére. Az ukrajnai válság, valamint a délkelet-ukrajnai szakadárok és az ukrán hatalom fegyveres konfliktusának kiéleződése idején Moszkvában először április 24-én jelentették be, hogy a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban hadgyakorlat kezdődött. A NATO tisztségviselőinek becslése szerint Moszkva mintegy 40 ezer katonát vezényelt az ukrán határhoz. Alig egy hónap elteltével, május 20-án az orosz védelmi tárca arról tájékoztatott, hogy az orosz katonai egységek parancsot kaptak: térjenek vissza állandó állomáshelyükre az ukrán határ közeléből, mintegy 20 ezer katona azonban az Ukrajnával szomszédos délnyugat-oroszországi területen maradt. Kijev és a nyugati államok azzal vádolják Moszkvát, hogy fegyverekkel támogatja a délkelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat, és augusztusban katonákat is küldött segítségükre. A Kreml tagadta a vádakat.


Fél éven belül lesz ebola elleni oltóanyag?
Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag az ebo­lavírus ellen – jelentette a Lenta.ru orosz hírportál tegnap. Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter ezt a Rosszija 1 állami televízió szombat esti adásának nyilatkozta. Azt mondta, hogy vezető orosz virológusok három oltóanyagon is dolgoznak. Az egyiket, amely inaktivált vírustörzsből készült, már klinikai kipróbálásnak vetették alá. A másik kettő úgynevezett genetikailag módosított vakcina. Szkvorcova szerint azért kell körülbelül fél év az oltóanyag kidolgozására, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék annak esetleges káros hatását. Az orosz egészségügyi miniszter közölte, hogy Oroszország lakosságának nem kell tartania az ebolavírus elterjedésétől. Elmondta azt is, hogy a veszélyes fertőző betegségnek az országban való megjelenése ellen május óta tesznek lépéseket, július óta járványvédelmi intézkedéseket vezettek be.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Please log into this webpage.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 830
szavazógép
2014-10-13: Közélet - :

Önkormányzati választások Magyarországon

Tegnap este 7 órakor (romániai idő szerint 8-kor) befejeződött az önkormányzati és nemzetiségi képviselők választása Magyarországon. A voksolás kimenetelét befolyásoló szabálytalanság nem történt, a részvétel azonban a négy évvel ezelőtti arány alatt maradt. Lapzártakor még csak a fél hatos adatok álltak rendelkezésre, addig 39,82 százalék volt a jelenlét az urnáknál, 2012-ben ugyanaddig az időpontig 41,77 százalék voksolt. A közvélemény-kutatások és elemzők fölényes Fidesz-győzelmet jeleztek majdnem mindenütt.
 
2014-10-13: Belföld - :

Hírsaláta

BALHÉ NÉLKÜL NEM MEGY. Ez alkalommal sem sikerült, hogy a magyar és a román nemzeti futballválogatottak összecsapása incidensmentes legyen. Magyar és román szurkolókat egyaránt megbírságoltak a hatóságok. Ezt szombaton Gabriel Oprea belügyminiszter jelentette be.