Szeresd csak nyugodtan kutyádat, azt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngeség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért, te sétálj nyugodtan kutyáddal. Jó társaságban maradsz, s Isten tudja ezt.”
Mintha érezni a tél szagát, szelét. Közeledik... Akarva-akaratlan is elő­lopakodik a kérdés: vajon mi van Zágoni Zsolt kutyáival? Azokkal a hatalmas malamutokkal, amelyek Zsolt­tal együtt azon fáradoztak, hogy meghonosítsanak Háromszé­ken is egy számunkra ismeretlen sportágat, a kutyaszánsportot. Mun­ka­helyén kerestem fel, a műhelye mellett élnek a kutyái. Erósz, Naigo, Lord és Monti nyugodtan pihent ketrecében. Nem zavarta őket, hogy egy idegen szól hozzájuk, igyekszik beszélgetni velük. Meg se parittyáztak.
– Lehet, felismerték az újságírót önben – jegyezte meg viccesen Zsolt.
– Számukra kegyetlenül hosszú és unalmas volt az utóbbi tíz-tizenkét hónap – próbáltam más irányba terelni a beszélgetést –, kevés hó volt, verseny alig...
– Mi tagadás, egyetlen havas versenyük volt Gyergyócsomafalván. Ők nem erre születtek. Nekik mindenük a verseny.
– Gondolom, a hóhiányt szárazföldi rendezvényekkel, tricikliversenyekkel pótolták.
– Volt egy-kettő – például a gyergyószentmiklósi Székely Lovasün­nep keretében sorra került kutyabemutató vagy a kolozsvári rendezvény bemutatóversenye –, de ez nem pótolta igazából a hiányt. Hárman vagyunk itt, Sepsiszent­györgyön, akik szeretjük ezt a sportágat: Barta Róbert, Kovács Attila és jómagam – és úgy tudom, Fotoson is van egy fiatalember, aki rajong a kutyás sportért. Nekünk hármunknak malamut kutyáink vannak, Barta kutyái: Mama, Leny, Ziva, Maya, a Kovácsé Wolf és Nanuk, sajnos, a harmadik, Nox elpusztult. A fotosi kutyákat nem ismerem. Na, és szinte elfelejtettem, van a városban még két leány, akiknek husky kutyáik vannak, de versenyezni még nem láttam őket.
– Ennyi kutyabarát „megér egy misét”, akarom mondani, megérdemel egy egyesületet.
– Meg is alakítottuk – vette át a szót az újonnan megérkezett Barta Róbert. – Neve: Sepsiszentgyörgyi Sled Dog Sport Egyesület. Ezelőtt három hónappal vált hivatalossá, tehát bejegyezték mindenhová. Saj­nos, nincs országos szövetségünk. Nincs, pedig van igény rá, hiszen csak a székely megyékben nyolc helyen is rendszeres versenyeket szoktak szervezni, természetesen havas időben, gondolok itt Kalibáskőre, Szentegyházára, a Gyilkos-tóra, Bor­székre, Tusnádfürdőre, Hargitafür­dőre, Balánybányára, na és a Kolozs­várhoz közeli Kisbányára.
– Hol vannak igazán megszállott kutyaszánrajongók?
– Gyergyószentmiklóson, Csík­sze­re­dában, Balánbányán, Óradnán (ahol egy plébános, Kiss Attila viszi a vezérszerepet, minden versenyen megjelenik, rajthoz áll), na és itt, Sepsiszentgyörgyön.
– Apropó, Sepsiszentgyörgy, fent, a Szemerja negyedi stadionban az egyik jegyiroda ablaka felett sok ideig ott díszelgett a tábla egy kutyaegyesület nevével...
– Hogy hol tart ez az egyesület, nem tudni. Csend honol körülötte. De mi várjuk jelentkezésüket, csatlakozzanak hozzánk. Ha többen vagyunk, több irányban tudjuk népszerűsíteni a kutyaszeretetet, a kutyaszánt, s együtt jobban be tudunk lopózkodni a vállalatok, cégek kegyeibe. Kellenek, nagyon kellenek a támogatók, a szponzorok, hiszen versenyeket kell szervezni, versenyekre kell utazni, kiutazni külföldi vetélkedőkre is. Mondom, szeretettel várunk minden kutyabarátot, kutyaszánkedvelőt egyesületünkbe.
– Reméljük, jobb telünk lesz, mint volt. S ha reményünk beteljesül, körülbelül mikor indul be a versenyidény?
– Január közepe táján. Hogy hol, azt ma még nem tudni. Addig viszont elkészítjük a bemutatkozó füzetünket, melyben közelebb visszük az emberekhez a sportágat, a kutyákat, a versenyeket, és természetesen bemutatjuk támogatóinkat is.
A remény érzésével búcsúztam a két baráttól, Zágoni Zsolttól és Barta Róberttől, na meg a ketrecekben csendben pihenő malamutoktól. Eszembe jutott Márai egy mondata, ennyi változtatással: „Jó társaságban maradtok, s Isten tudja ezt.”