A hatolykai, mindenszentek tiszteletére épült műemlék templomban búcsús szentmisét celebrált vasárnap Tamás József segédpüspök, majd megáldotta a hatolykai születésű lelkipásztoroknak és szerzeteseknek állított főnixmadaras emlékművet, Koszti István Miklós csíkszeredai szobrász alkotását, melyet Pakó Benedek Hatolykán született kanonok álmodott meg és készíttetett el.
A márványtáblán tizenhét név olvasható, a legrégebbi ismert pap Hatolykai Salamon 1332-ből.
A rossz idő miatt az emlékmű-avatási ceremónia első részét a templomban tartották, ahol fellépett az egyházközség énekkara, majd Pakó Benedek kanonok az emlékmű születéséről beszélt. Elmondása szerint bizonyára még akadnak olyan hatolykai származású lelkészek, illetve ferences szerzetesek, akiknek neve nem került fel a táblára, ő maga hosszas kutatás során csak erre a tizenhétre bukkant rá. Ő is itt, szülőfalujában, a templom szentélyének fala közelében akar végleg megpihenni – mondotta, majd hozzáfűzte: illő, hogy a papoknak is legyen emlékműve, tudomása szerint Erdélyben ez az első ilyen emlékjel. A kanonok reményét fejezte ki, hogy példáját más egyházközségek is követik majd. Köszönetet mondott mindazoknak, akik anyagilag is támogatták az emlékmű felállítását. A szentmisén jelen levők egy-egy emléklapot kaptak ajándékba. A búcsús szentmisét követően a tömeg a templomkertbe vonult, ahol Tamás József segédpüspök megáldotta az emlékművet. Az ünnepség nemzeti imánk közös eléneklésével fejeződött be.