Szomorúan köszöntött az erdővidéki bányászfalura, Köpecre az 1974-es esztendő, amikor sorra bezárták mélyművelésű szénbányáit, a Samu II.-t és az egykori Géza-bányát, a III-as részleget, s hogy a kor ideológiájához jobban passzoljon, főtárnájának a November 7. nevet adták. A köpeci embernek buszra kellett ülnie, hogy távolabb, a vargyasi bányákban vagy éppen a brikettgyárban keresse meg mindennapi kenyerét. Ettől az évtől számítjuk Köpec második mezőgazdasági korszakát, amely továbbélésre kényszerítette azt, aki nem akarta elhagyni szülőföldjét. Hogy mi a helyzet jelenleg, ottjártunkkor arra is kerestük a választ.
Van a rossznál rosszabb
Amikor sorban bezárták Erdővidék minden mélyművelésű és külszíni bányáját, fokozatosan kenyér nélkül hagyták a fiatal, aktív munkaerőt. Az utolsó termelőegységnek, a felsőrákosi külszíni fejtésnek a kegyetlen ipari globalizáció miatt vannak megszámlálva napjai: a lignitet használó olthévizi cementgyár már visszamondta megrendeléseit, így egyelőre a segesvári cserép- és téglagyár az egyetlen fogyasztó, amely miatt hetekig-napokig még fenn kell tartani a szénfejtést. A bányába egyébként körös-körül csorog be a víz, s nagy erejű szivattyúkkal kell felszínre nyomni, ellenkező esetben elönti a kitakart száraz szenet. Nos, ha ez az idő is bekövetkezik, akkor teszünk majd pontot az erdővidéki szénbányászat végére. Akinek fizikai és szellemi erejét nem veszi majd igénybe a faipar, a könnyűipar, a szolgáltatóipar, az vagy vándorbotot vesz a kezébe vagy pedig a föld, az állattartás, gyümölcstermesztés felé kell fordulnia. Ami pedig Erdővidék és Köpec környékének többi, értékesítésre alkalmas kincseit illeti, azokról nem is érdemes szólni, mert évtizedek óta ilyen irányba semmilyen elmozdulás nem történt. Van itt minden, csak legyen pénz rá, hogy megvegye az egyszerű ember. Köszönjük meg a Fennvalónak, hogy élnek még a jobbacska bányásznyugdíjat kapók – mondta egy bányász-unoka –, akik még adnak egy kis zsebpénzt!
Itt az erdő
Mondhatná valaki, hogy itt az erdő. De vajon mennyiben segíti ez a vagyon a köpeci embert a továbbélésben? – kérdeztük Bocz Leventét, az erdő-közbirtokosság elnökét, aki elmondta, hogy csupán 520 hektár erdős területtel és 182 hektár legelővel rendelkezik a birtokosság. Ebből a vagyonból, amely a Szénégető, a Laji-kert, az Új-erdő és a Borvíz-ódal területén található, s 36 hektárnyi erdő a távoli vargyasi Rikában, amit még a ma élők ősei pénzén vásároltak. A baj az, hogy ezekből az erdőkből csak gyérítés és egészségügyi vágás címén lehet fát kitermelni, mert jövedelmet hozó masszív kitermelésre a jelenlegi üzemtervek szerint nem lehet számítani. Ki gondolt volna a diktatúra végén arra, hogy ha ismét a nép tulajdonába kerül vissza az erdővagyon, abból csak a sarjerdőkre számíthatnak majd évtizedek múltán az örökösök?
– Van-e mozgás jelenleg a birtokosság területén? – kérdeztük Bocz Leventét.
– A Laji-kert környékén egy beerdősödött legelőnél végzünk gyérítést. A baróti székhelyű magánerdészettel kötöttünk szerződést, ők őrzik a területet és végzik a munkálatokat is. A vargyasi Kustalyban is csak gyérítést tervezünk, azt hamarosan kibélyegezzük, hogy juttathassunk téli tüzelőt az örökösöknek, akiknek száma jócskán meghaladta már a százat. Eléggé nagy gond előteremteni innen-onnan a téli tűzifát. Lábán álló műfát adtunk el, s annak árát tűzifa beszerzésére fordítottuk, s ha az sem volt elegendő, a legelői magfák anyagából pótoljuk. A közgyűlés egyetértett azzal a javaslattal, hogy létesítsünk egy juhfarmot, szaporítsuk annak egyedszámát, így pótolva kiadásainkat. Sajnos, ez nem sikerült, s ezért úgy határoztunk, hogy bérbe adjuk a legelőterületünket és a mintegy 170 juh gondozását is. A területalapú támogatást így a bérlő-pásztor kapta, akinek gondja van a legelők karbantartására.
Szomorú, de való, hogy Köpecnek nincsen marhacsordája, minimálisra csökkent az állatlétszám, pedig azok ingyenesen legelhettek volna a közbirtokossági legelőn. A tehetősebb gazdák belterjes módon oldják meg az állatok tartását, pedig akad most is jócskán olyan gazdasszony Köpecen, akinek jól fogna a tejpénz. Bocz Levente, korábbi alelnök Bíró Bélától vette át a közbirtokosság vezetését. Az ügyintézést – tekintettel arra, hogy anyagilag gyengén áll a birtokosság – ingyen, bérmentve végzi. Egyetlen fizetett alkalmazott Benedek Erika könyvelő, aki nagyon jól ismeri az erdőket, a parcellákat, s így a terepmunkát is elvégzi. Ezek után nem túlzás, ha elmondjuk, hogy egyetlen dolog a téli tűzifa, amit elődei által megteremtett közös erdő- és legelővagyon után kap a ma élő utód és örökös. Helyben alig akad néhány munkahely, magas a munkanélküliség. Ezek után ki merné állítani, hogy nem igaz a faluhoz kapcsolódó régi szólásmondás, merthogy bizony van gond és baj éppen elég Köpecen.
„Baróton igazítják”
Ez az újkori folytatása a baj van Köpecen szólásnak. Arra céloz, hogy a fontosabb közösségi dolgok, a fejlesztések, beruházások, az infrastruktúra kialakítása Barót önkormányzatának dolga, amelyhez Köpec is tartozik. Ezekről érdeklődve Bíró Bélához fordultunk, aki a testület tagja.
– Pillantsunk vissza erre az esztendőre – kértük.
– Inkább csak felsorolnám, miben támogatott a baróti tanács. Az iskola épületét sikerült megfelelő módon rendezni, jó körülmények között tanulnak gyermekeink. Mutatós és tartós kerítéssel vettük körbe az épületet, így most már zárt az intézmény udvara. Időközben az útjavításokkal – mert a falun megyei út halad át – magasodott az úttest, és a nyugat felé nyíló mellékutcákból nagyon nehéz volt járművel kijutni a műútra. Három mellékutcában megemelték az úttestet és leaszfaltozták, s most jelentősen könnyebbé vált a közlekedés. A városi tanács segítségével megépült a köztemetőben a ravatalozóház, pirosban már áll, s reméljük, jövőben be is fejezik. A helybeli közbirtokosság 30 köbméter fenyőfával segítette az építkezést. Ingázó tanulóink is részesültek abból a pénzből, amit a városi tanács osztott le a költségvetés kiigazításakor, fizetik majd a diákok utazási költségeinek felét.
Az iskolában Molnár Éva matematika szakos iskolafelelős tanár és a szüneten lazító tanulók fogadtak. Itt találkoztunk a legvidámabb hangulattal, mosollyal, kedvességgel. A gonddal csak akkor szembesültünk, amikor a tanulólétszámról esik szó. Elmondták, hogy a tavalyi iskolai évben tizenegy gyermek ment el, csökkent a létszám, de az elkövetkező években enyhe növekedésre számítanak. Hamarosan ideköltöznek az óvodások is, mert javítják a volt faluháza épületében az óvodai oktatást szolgáló termeket.
Kálvin-emlékmű
Október 25-én ünnepi istentisztelet után avatták-szentelték fel a református templom cintermében, évszázados millenniumi öreg fa árnyékában azt az emlékművet, amely a nagy reformátornak állít maradandó emléket, és része annak az ünnepségsorozatnak, amit a Kálvin-évek (2009–2014) során tartottak megyeszerte, így Erdővidéken is.
– Terveztük egy Kálvin-emlék állítását itt, Erdővidéken – mondta tiszteletes Nagy Károly volt erdővidéki esperes és fungens köpeci lelkipásztor –, s lám, ez éppen nálunk vált valósággá. Bizonyára Kálvin azért nem óhajtotta, hogy sírhelyét megjelöljék, hogy a reformáció nyomán született valláspolitikai ellenoldal meg ne gyalázhassa. Abban azonban biztos lehetett, hogy követői, a lelkészek úgyis éltetik majd tanait, és olyanok is lesznek, mint ez esetben a mi egyházközségünk, akik személyének emléket állítanak.
Az avatóünnepségen Nagy Károly Kázmér nagyajtai református lelkipásztor az efézusbeliekhez kapcsolódó textus alapján hirdetett igét, beszédet mondott Bíró Béla egyházmegyei főgondnok. A gondnoktól az egyházközség anyagi alapjai és soros gondjai felől érdeklődtünk.
– Kilencven hektár erdő- és legelőbirtokkal rendelkezik az egyház – fejtette ki –, ezek a baróti magánerdészethez tartoznak, a két borvízforrás övezetében találhatóak. Most bélyegeztünk 217 köbméter fát, amit sikerült lábon eladni. A Kánás-beli 6 hektárnyi területünket, akárcsak a Köz-tetőn lévő legelőinket, bérbe adtuk. Jövő évi tervünk a lelkészi lakás felújítása, s az iskolaépület tetőzetének javítása.
Rekviem
Telefonon hívott a köpeci 86 éves id. Égető Sándor, hogy ha arrafelé járunk, keressük meg, mert egy igazi relikviát őriz számomra, az erdővidéki szénbányászat történetéről szóló két kiadvány szerzője számára. Nos, a relikvia egy megsárgult fénykép volt. Ez a kép a bécsi döntés előtt készülhetett, amikor a bányát hadiüzemmé nyilvánították, és vezetője a sokat emlegetett Markus igazgató-mérnök volt, aki a németek megbízottja lehetett. A vadonatúj mozdonyt Németországból hozták, amikor a Köpeci bányatelepet a nagyvasúttal összekötő iparvasút nyomtávolságát szélesről keskeny vágányra változtatták. A mozdonyt felvirágozták, mert ekkor indult az első szerelvény a köpeci állomásra, amelynek ma már se híre, se hamva. Markus áll sétabottal a kezében a mozdony előtt, mellette két lánya, s most pedig sorolom, hogy még kit ismertem fel a képen: ott áll Mayer Imre bányamester és felsége, Albert Ignác, Szilágyi László, a mozdonyvezető, Beke Antal, a fűtő, id. Krausz Mihály, Radler Hanzi és Égető Julianna édesanyám. Tegye el, legyen a magáé – mondta Sanyi bácsi –, maga írt a legtöbbet erről a bányáról, ami annyi embernek adott kenyeret, s megtartott minket itthon.
