Gondolatok a temetőből

2014. október 31., péntek, Nyílttér

A halottak napja az élőket figyelmezteti az elmúlás szomorúságára, az elhunytak sírja melletti gyertyagyújtás alkalom az emlékezésre. Mert nincs ember, akinek ne lenne közelebbi-távolabbi hozzátartozója, rokona, jó barátja eltemetve szülőföldjén vagy távoli országban, messzi tájon, aki akarva-akaratlan eszébe ne jutna mindenszentek estéjén, halottak napján.

És van a még élni akaró nemzet, a magyar, igaz, szétszóródva a Kárpát-medencében és a világban, amelynek sok szenvedés, halál és temetés jutott az utóbbi ezer esztendőben. Szünet nélkül gyászolja háborúban, önvédelmi és szabadságharcokban elesett katonáit, mártírjait, önfeláldozó hőseit. Ebben az időszakban október 6-a, 23-a is alkalmat kínál a rájuk való emlékezésre.
Sírok, nyughelyek, urnafülkék között botorkálva nézelődöm az I. világháború hőseinek temetőjében Budapesten. A szakirodalom Rákoskeresztúri temetőként szerepelteti a Kőbányán található új köztemetőt, amely a legnagyobb területű az anyaországban a maga 207 hektáros kiterjedésével. 1886-ban nyitották meg, patinásabb a Farkasréti vagy az Óbudai temetőnél is. A X. kerület idei Kalendáriumának Száz éve történt rovatában olvasom: ,,Az Új köztemetőben létrehozzák a Hősök temetőjét, ahová más nemzetiségű katonákat is kezdenek temetni. A magyarok mellett ide helyezik örök nyugalomra a szövetséges központi hatalmak elesett katonáit, valamint az antantországokból származó, hazánkban elhunyt hadifoglyokat is. Negyvenkét nemzet fiai nyugszanak a rákoskeresztúri hősi temetőben, amely időközben huszonöt kataszteri holdra növekszik, és területével a második legnagyobb lesz egész Európában a szomorú emlékezetű franciaországi verduni temető után. A Hősök temetőjében az első világháborúból 10 141 magyar és több mint négyezer egyéb nemzetiségű halott nyugodott. A Hősök temetőjében levő sírokra az 50-es években elkezdik a rátemetéseket. Az egykori magyar hősi és katonai sírokból csupán mutatóban maradt néhány. Így például a 16. parcella első sorában eltemetett repülők sírjai (köztük a magyar aviatika egyik úttörője, Prodam Guidóé) és néhány tábornoki sír (például Kratochvil Károlyé). A temetőben az 5. és 6. parcella sarkán megtalálható még az I. honvéd gyalogezred I. világháborús áthelyezett emlékműve, melynek talapzatán több mint ezer hősi halott katonának neve olvasható...” Kratochvil Károlyról tudni kell, hogy Kolozsváron az Erdélyi Katonai Kerület parancsnokságán ezredesi rangban próbálta újjászervezni az egykori 38. honvéd gyaloghadosztályt. 1918 végén, a háborús vereség után csapatait zárt katonai rendben vezette állomáshelyükre, Nagyváradra, ami a kor körülményei között jelentős cselekedetnek számított... 1918 decemberében a románok erdélyi betörését látva erőfeszítéseket tett a fegyveres ellenállás lehetőségeinek megteremtésére... Kolozsvárott megkereste pár fiatal székely tartalékos tiszt, akik felajánlották, hogy a már elfoglalt Székelyföldről toborozzanak önkénteseket. Kra­tochvil a tervet elfogadta, ez a toborzás alapozta meg a későbbi Székely Hadosztály létrejöttét...
A rákoskeresztúri egykori börtöntemető 298–300–301-es parcelláit nemzeti emlékhellyé léptették elő, ami még politikai polémiát is eredményezett az ’56-os forradalom és szabadságharc börtönben halt vagy kivégzett mártírjainak újraazonosítása, kihantolása, majd újratemetése okán. Egyéb emlékművek is vannak a három parcellában; például a viták kereszttüzébe került székely kapu vagy az a különálló emlékkő, amely az 1956 után Erdélyben kivégzettek nevét őrzi...
A sírok felett, gyertyalángok fényében azon tűnődöm: vajon kik és mikor végzik el az erdélyi magyarság ’56-os véráldozatainak pontos felmérését? És kik vállalják a méltó emlékmű megalkotását a koncepciós perekben ártatlanul megkínzottak, bebörtönzöttek, kivégzettek iránti örök tiszteletadásból?

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 820
szavazógép
2014-10-31: Nyílttér - :

Halottak napja Uzonban

Ilyenkor, amikor ,,deres már a határ”, sokan kezdünk készülődni a halottak napjára.
A messzire szakadt hozzátartozók hamarabb hazajönnek, rendbe szedik a sírokat, feldíszítik krizantémmal, néha a gyertyát is meggyújtják, mert lehet, hogy épp azon a napon nem tudnak eljönni, amikor a legjobban szeretnének itthon lenni, s nem ,,otthon”, az uzoni temetőben az elhunytak sírja mellett állni, szóba állni rég nem látott ismerősökkel, barátokkal, volt szomszédokkal.
2014-10-31: Nyílttér - :

Az utca hangja

BOOTH EDDA, Anglia. Szeretném megköszönni a Volt Politikai Foglyok Szövetségének és mindazoknak a részvételét, akik az 1956-os események kapcsán édesapámról, V. Szalay Attiláról is megemlékeztek és emléktábláját megkoszorúzták.