Roma etnikumú volt?
A korábbiakban már említettem, hogy Gábor Áron székely gyalogrendű határőrcsalád gyermeke volt. A család első írásos említése 1509-ből származik, Gábor Lászlót az 1614-es katonai összeírásban mint gyalogrendűt jegyzik. A Gábor famíliát 1764-ben a 2. székely gyalogezred 11. századába sorolják.
Ilyen státusú volt Gábor Áron nagyapja, apja és ő maga is. Bár e „régi székely” család első írásos említésének több mint fél évezredes a múltja, mégis akadnak olyanok, akik durva hamisítással elvitatják a székelységhez való tartozásukat. Gábor Áront anélkül, hogy ismernék a magyar, a székely történelmet, a roma (cigány) etnikumhoz sorolják.
Milyen dokumentumok, források alapján? Úgy tűnik, hogy Gábor Áron vezetékneve és mesteremberi foglalkozása elégséges a nemzeti hovatartozás meghatározására! Daróczi Gábor magyarországi romaügyi miniszteri biztos 2006-ban, Kállai Ernő kisebbségi ombudsman 2007-ben Gábor Áront cigány származásúnak deklarálja. Kállai a Történelemtanárok 17. Országos Konferenciájának megnyitóján, amikor a cigányságnak a magyar történelemben játszott szerepét ismerteti, példaként említi a „Gábor cigány közösséghez tartozó erdélyi ágyúkészítő Gábor Áront”.
Tény, hogy a különböző népcsoportok a jeles történelmi személyiségeket szívesen sorolják saját hőseik közé. Erre közismert példa Magyarország kormányzója, Hunyadi János, akit a délszlávok és a románok is előszeretettel emlegetnek hőseik közt. A magyarok román királyaként emlegetik Hunyadi Mátyást...
Szűkebb családja
Gábor Áron mint mesterember gyakran távolabbi vidékre is eljut, munkát vállal. Egy moldvai útján – 1848 kora tavaszán – találkozik élete párjával, Serestyi (Velcsuj) Krisztinával, akit a köztudat Jusztinaként emleget. Amikor Gábor Áron végre letelepedhetne szülővárosában, nincs ideje családalapításra, fészekrakásra. Egyetlen gyermeke 1849. április 13-án születik. Erről egy 1890-es évekből származó feljegyzés (is) tud. Az említett évben a berecki Gábor család egy faberakásos asztalkát ajándékoz a Székely Nemzeti Múzeumnak. Az asztalka alsó lapján olvasható, hogy Gábor Áronnak fia született. Orbán Balázs csak annyit ír, hogy Jusztinának és Gábor Áronnak volt egy szerelemgyermeke. Bözödi György megemlíti, hogy Gábor Áron „legendás hírű Jusztinája fiat szült”.
A kisfiút április 15-én keresztelik apja nevére, Áronnak. A keresztelési jegyzőkönyvbe a Velcsuj Jusztina név helyett Serestyi Jusztinát írnak. A Velcsuj ragadványnév, mert a keresztelési jegyzőkönyvbe bizonyosan a hivatalos nevet és nem a ragadványt írják. Amíg a születési bejegyzésnél a született gyermek, Áron neve mellé azt jegyzik, hogy „bitang”, addig a május 7-i kantai (kézdivásárhelyi) római katolikus egyházi anyakönyvben a halálozási rovatba már odaírják a Gábor családnevet is. Elképzelhetőnek tartom, akárcsak Bözödi György, hogy Gábor Áron a keresztelés utáni napokban feleségül veszi Jusztinát. Ha erre valóban sor került, akkor azon csak Gábor Áron, Jusztina és néhány jó barát volt jelen. Hogy ez így volt-e, azt csak a további kutatás tudja eldönteni. Tény, hogy 1868-ban a berecki „egyesbíró”, Fejér Károly Jusztinát mint Gábor Áron hátrahagyott jegyesét említi.
Némely kutató úgy véli, Gábor Áron nem ért haza fia születésére, mert lekötötték a tennivalók, hol Bodvajban, hol a Békási-szorosban tartózkodik. Valóban, rengeteg feladatot vállalt magára, de biztosan tudjuk, hogy 1849. április 9-én Gyergyószentmiklóson tartózkodik, aznap tér vissza moldvai útjáról, ahol az orosz csapatok felvonulását figyeli meg. Gyergyószentmiklósról Kézdivásárhelyre kell mennie, mert sürgősen tizenkét löveget kell felszerelni és Bem táborába küldeni.
Gábor Áront legkésőbb április 11-én már Kézdivásárhelyen találjuk. Miután ellenőrzi az ágyúgyártást és a hadiipari műhelyeket, beindítja a Bemnek szükséges ágyúk előkészítését, illetve felszerelését, bizonyára szakít időt arra, hogy fia születésének hírére Lemhénybe menjen. Lemhény Kézdivásárhelytől alig 11–13 kilométerre fekvő nagyközség. Elképzelhetetlen, hogy egy-két napot ne töltene családjával, hiszen többhetes útra kell indulnia. Bözödi György írja, hogy „a keresztelő után nyomban asszonyát és kisfiát megértő barátok gondjaira bízva” indul a hosszú debreceni útra. Demeter Lajost, a háromszéki negyvennyolcas események kutatóját idézem: „A gyermekágyas anyát jó barátai és Turóczi Mózes vette pártfogásba. Jusztinát és gyermekét, a »kis tüzért« Lemhényben Máthé Ferencné gondjaira bízták.”
Mivel a berecki Gábor család és rokonság nem helyesli a Jusztinával való kapcsolatát, érthető, hogy Gábor Áron miért nem hagyja gyermekét és „feleségét” a berecki rokonoknál. Bözödi György írja, hogy Gábor Áron a kis családját biztonságban tudva indul „a társadalmi előítéltektől terhes világ és saját rokonsága elől” a „történelmi jelentőségű” útra, Debrecenbe.
Elképzelhető, hogy Gábor Áron – sűrű és szerteágazó tevékenysége mellett – azért is halogatja 1849 áprilisában a kolozsvári-debreceni utat, mert szeretné megvárni gyermeke születését. Az otthonlét rövid, mert olyan ember ő, akiről gyakran írják, hogy „pótolhatatlan”. A kolozsvári ágyúgyár beindítását is rá bízzák. E hónapokban Gábor Áron munkássága már nemcsak Háromszék, Székelyföld hadiiparának szervezésében nagy jelentőségű, de kiterjed annak határain túl is. Indulás előtt Csíkszeredába kell mennie, hogy Gál Sándor ezredessel – a székely hadak főparancsnokával – megvitassa a távollétében adódó tennivalókat, többek közt egy lőszergyári laboratórium felállítását. Csíkszeredából továbbutazik, és április 22-én már Kolozsváron van, és április 26-án innen keltezi a Csányi kormánybiztoshoz írt jelentését. Munkatársának, barátjának, Turóczi Mózesnek küldött levelében kéri mestertársát, hogy menjen el Lemhénybe, és nézze meg kisfiát, a „kis tüzért”. „Ekkor – írja Bözödi György – 35 éves Gábor Áron, és végre beteljesedettnek láthatja már-már összetörtnek tetsző életét: az országos megbecsülés mellé a családi boldogság is társul.” A fennmaradt levelek arról tanúskodnak, hogy Gábor Áron, a szűkszavú, zárkózott ember beszélő kedvűvé és kedélyessé válik.
Gábor Áron 1849. április 18. táján indul a hat hétig tartó debreceni útjára, és május 31-én érkezik Brassóba. Innen négylovas szekérrel tart Lemhénybe, ahová aznap este vagy éjjel, de legkésőbb június elsején érkezik. Bizonyára az elért sikerek, eredmények, a Debrecenben székelő magyar kormány pénzügyi támogatásának elnyerése örömével, boldogan siet haza. Itthon azonban csapásként fogadja kisfia halálának lesújtó híre. A kisfiú május 7-én hunyt el, a temetkezési nyilvántartásba, a kantai egyházi anyakönyvbe azt jegyzik be, hogy háromhetes korában elhunyt. A temetést május 8-án Turóczi Mózesék, Gábor Áron közvetlen munkatársai, barátai bonyolítják le.
A hűséges társ
Gábor Áron hűséges társáról, Serestyi Velcsuj Jusztináról (Krisztináról) keveset tudunk, annyi bizonyos, hogy csángó magyar származású. Sombori Sándor (ifjúsági) regényes krónikájában, melyet a Háromszék sorozatban közölt, Jusztinát moldvai román nőnek mutatja be. Gábor László, a Gábor család leszármazottja családi hagyomány alapján írja, hogy Gábor Áronnak „családja nem volt, de életének utolsó éveiben szoros kapcsolatot tartott fenn a Moldvából, Gorzafalváról Bereckbe telepedett, huszárcsaládból származó Keresztes Jusztina nevű leánnyal, akinek családját a helybeliek a Velcsuj ragadványnévvel különböztették meg az ott lakó Keresztes nevűektől”. Gábor László, akárcsak a kortárs visszaemlékezők szerint is Jusztina „nagyon ragaszkodott Gábor Áronhoz, sokszor a táborba és a csatába is elkísérte”.
Van olyan ismertetés, amely idealizálva, szép és fiatal nőnek mutatja be, olyannak, aki huszárnak öltözve követi Gábor Áront. Jókai Mór a regényes és titokzatos nőt „aranyhajú Lóra” néven emlegeti. Amikor beszámol a háromszéki csatákról, egy korabeli romantikus újsághír alapján írja meg az Az érc leány című novelláját. Nagy Sándor titokzatos, fiatal és rokonszenves, eszes nőként ismeri, megemlítvén azt is, hogy szegény és púpos. Talán csípőficamos? Ő volt Gábor Áron bizalmasa, társa. Orbán Balázs szintén titokteljes nőként mutatja be, aki nagy befolyást gyakorol Gábor Áronra, minden csatájába elkíséri. Jusztina több ütközetben vesz részt, ott van a Rika melletti, de a végzetes uzoni-kökösi csatában is.
Jusztina a rikai csatában
A győztes rikai csatára (Felsőrákos határában) 1848. december 13-án kerül sor. Ehhez kötődik az a romantikus történet, hogy Jusztina süti el Gábor Áron egyik ágyúját, miközben körülötte záporoznak a golyók. Demeter Sándor emlékezete szerint Gábor Áron „a kanócot Jusztinkának átadva, teljes komolysággal vezénylé: »Hatfontos ágyú, tűz!« Jusztinka a kanócot kifogástalan tempóval közelíti a gyucsához (így nevezték az ágyúgyújtót – szerző megj.); az ágyú dörren, az 50 kartácsgolyó pusztítva csap a határőrök (a Heydte vezette román határőrök – a szerző megj.) közé, akik zavartan tisztulnak le a magaslatról.”
László Zsigmond a Demeter Sándor által publikált, Gábor Áron Rákosnál című, a Vasárnapi Újságban 1868-ban megjelent írásra Egypár megjegyzés címmel válaszol. Sérelmezi, hogy Demeter szerint a csatában a fiatal székely tüzérek eltűnnek, és nem követik Gábor Áron parancsait. Demeter szerint Gábor Áron a tüzérek hiányában hozza működésbe az ágyúkat, és ebben élettársa, Jusztina segíti. Bár László Zsigmond másképp emlékszik a történtekre, ez nem von le semmit Jusztinának a csatában való részvételéről. Inkább pontosít. Idézzük a szöveget: „Hogy mi fiatal tüzérekül vonakodtunk volna követni Gábor Áront az ellenség üldözésébe, az nem áll. Még kevésbé az, hogy Jusztinka lépett volna helyünkbe, ő ragadta volna a kanóczot, s indult volna Gábor Áronnal a makacs ellenség kimozdítására. Mindenki tudhatja, hogy még a gyakorlott tüzéreknél is legalább első csatájokban nem könnyű dolog kifogástalanul bánni a tüzes kanóczczal. A terhes állapotban lévő Jusztinka jelen volt ugyan e csatában, de a lőszer-szekéren ült, mint 8-dik szám fungált – adván le a töltönyököt a szekérről.
De nem is volt tanácsos Gábor Áronnak nem engedelmeskedni. Ő az engedetlen tüzérrel kurtán bánt volna el.”
(folytatjuk)
